Bennett a lemondó beszédében bizonygatta, hogy márpedig bal és jobboldal tud együtt dolgozni
Benjamin Netanjahu győzelme esetén tényleges helyreállítást ígér
Bennett a lemondó beszédében bizonygatta, hogy márpedig bal és jobboldal tud együtt dolgozni

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 21.
Naftali Bennett, Izrael leköszönő miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy egyéves kormányzásának időszakában Izrael kikerült a korábbi kétéves kaotikus választások időszakából, s megerősödött gazdasága és biztonsági helyzete.

Bennett a kneszetben tartott, s minden izraeli médiában élőben közvetített beszédében utalt a nyolc, baloldali, centrista és jobboldali pártból, valamint egy arab hagyományőrző pártból álló kormánykoalíció egy évvel ezelőtti megalakulásának körülményeire.

Értékelése szerint helyes, de nehéz döntést hoztak meg a "szörnyű örvény megállítására", mert a két év alatti négy választás időszakát

a kormányzati bénultság, a költségvetés hiánya és magas költségvetési hiány, és biztonsági gondok jellemezték.

Bennett hangsúlyozta, hogy

a sokszínű kormányban jelentős értékké vált a tisztesség és a megbízhatóság, hogy az "én", vagyis az egyszemélyi vezetés helyett a "mi", a közös döntések lettek a meghatározók.

Kijelentette, hogy nem magukért, hanem nemzeti érdekből mindent megtettek az utóbbi hetekben a kormánykoalíció megőrzése érdekében, s az ország cselekvőképessége megőrzéséért, azonban ez nem sikerült, mert jogalkotási válság alakult ki, miután nem sikerült újabb öt évre meghosszabbítaniuk a Ciszjordániában élő telepesek izraeli jogi státuszát és a ciszjordániai palesztin biztonsági foglyok elzárását biztosító törvényt, mert az ellenzék ellene szavazott.

A korábbi törvény érvényessége tíz nap múlva lejár, azonban a választási időszak az új kormány megalakuláséig garantálja a jogfolytonosságot. Bennett hangsúlyozta, hogy felelősségtudatból a biztonsági kérdéseket nem kívánja a politikai játszma részévé tenni,

és szavai szerint ezért döntött a kneszet feloszlatása, és az új választások kiírása mellett.

Bennett kiemelte eddigi együttműködését a centrista Van Jövő (Jes Atíd) pártot vezető Jaír Lapiddal, s kijelentette, hogy a rotációs megállapodás nyomán hamarosan miniszterelnökké váló koalíciós társa "mensch", vagyis megbízható, jólelkű ember, hogy Lapid jelentős közösségeket képvisel Izraelben, s hogy a köztük fennálló politikai véleménykülönbségeknél nagyobb a közös tenni akarásuk Izrael javára. Bejelentette, hogy szabályosan és alaposan adja át a folyó ügyeket utódjának.

"Kigyulladt a fény az utóbbi évben, s rávilágított, hogy a bal és a jobboldal képes együtt dolgozni, nem vagyunk olyan megosztottak, mint ahogy megpróbálják nekünk mondani"

- közölte Bennett.

A pódiumon mellette álló Jaír Lapid ezután megköszönte Bennettnek az eddig viselt felelősséget, s hangsúlyozta, hogy barátságuk mindig legyőzte a nehézségeket.

"Szembeszállni a drágasággal, Iránnal, a Hamásszal, és az Izrael demokratikus berendezkedését fenyegető erőkkel"

- vázolta fel feladatait a hamarosan a kormány élére álló, magyar zsidó származású Jaír Lapid. "Szeretjük egymást, az országot, csak együtt győzhetünk" - zárta néhány mondatos beszédét a leendő miniszterelnök.

A Kan közszolgálati TV-ben ismertették a koalíciós pártok vezetőinek első megnyilatkozásait Bennett számukra is váratlan döntése után. Manszúr Abbász, a Raám hagyományőrző arab párt elnöke közölte, hogy pártjával elkezdték a betagozódást az izraeli társadalomba, s hogy részt szeretnének venni a következő koalícióban is.

Beni Ganz védelmi miniszter, a centrista Kék-Fehér párt vezetője csalódottságának adott hangot, amiért választásokba sodorták az országot.

A baloldali liberális Merec pártot irányító Nicán Horovic egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a leköszönő kabinet az ország megalakulása óta az egyik legsikeresebb kormány volt.

"Olyan kormányt fogunk alakítani, amely helyreállítja Izrael állampolgárainak nemzeti büszkeségét"

- nyilatkozta az ellenzéki jobboldali Likud élén álló Benjámin Netanjahu választási győzelme esetére.

"A barátaim és én széles nemzeti kormányt fogunk alakítani a Likuddal az élén, amely kivétel nélkül gondoskodni fog minden izraeli állampolgárról. Olyan kormányt, amely csökkenti az adókat, az árakat.

És amely mindenekelőtt visszaadja a nemzeti büszkeséget Izrael polgárainak, hogy emelt fővel járhassanak az utcákon"

- tette hozzá Netanjahu.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!