Az úszószövetség után a FIFA is rendszabályozná a transzneműekre vonatkozó szabályokat
Az úszószövetség után a FIFA is rendszabályozná a transzneműekre vonatkozó szabályokat

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 21.
A vizes sportokat tömörítő FINA már döntött, de több más szövetség is elemzi a helyzetet.

Felülvizsgálja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a transzneműekre vonatkozó szabályait. A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik.

„Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát”

– tette hozzá.

A vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA vasárnap Budapesten jelentette be, hogy transznemű versenyzők nem indulhatnak női szakágakban, majd a rögbit irányító IRL is hasonlóan döntött.

A témában Egerszegi Krisztina is nyilatkozott, szerinte a férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké.

A kerékpársportot összefogó UCI a múlt héten az addiginál alacsonyabb tesztoszteronszintet határozott meg részvételi feltételként. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe közölte, van esély arra, hogy követik a FINA politikáját, erről az év folyamán a WA tanácsa dönt majd.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!