Egerszegi Krisztina: Az lenne fair, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória
Egerszegi Krisztina: Az lenne fair, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 06. 16.
Hosszú interjút adott Egerszegi Krisztina a Mandinernek, mely során többek között kijelentette, a férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké.

Az ötszörös olimpiai, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnokkal való beszélgetés során szóba került a transznemű sportolók kérdése is a Will Thomas biológiai férfiként született, ma Lia Thomasként versenyző úszó is, aki sorra dönti a női rekordokat, ami a sportvilág nagy részét aggasztja.

„Hol vannak ilyenkor a női szervezetek, amelyek felszólalnának ez ellen?

Én csodálkozom azon, hogy pont ilyenkor nem emelik fel a szavukat”

– értetlenkedett Egerszegi, majd hozzátette, szerinte az egyetlen dolog, amit a női sportolók tehetnek, hogy nem indulnak el ilyen versenyeken.

„A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké” – szögezte le az interjúban.  

„Úgy gondolom,

akkor maradhatna fair a verseny, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória,

én ezt látnám a legjobb megoldásnak, akkor senkinek nem sérülne a versenyzéshez való joga” – zárta gondolatait a témával kapcsolatban.

Egerszegi emellett kiemelte, hogy úgy érzi, nem mindenben megy a legjobb irányba a világ, többek között az elhúzódó ukrán orosz háborúra utalva, melyet szerinte meghosszabbít a folyamatos fegyverszállítás, de a digitalizációt sem tartja maradéktalanul jó dolognak, hiszen kárt okoz a személyes kommunikációban, és „álarcos” világot tart a fiatalok elé.

A teljes interjút itt olvashatja el

(Mandiner/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!