Ez egy véleménycikk.

Meglehet, a kezdeményezés csak marketing eszköz az előválasztás második fordulójának megnyerésére, és hamarosan nem hallunk többet róla – de

ha Márki-Zay Péter komolyan gondolja a „Tiszták Koalícióját”, elgondolkodtató előképeket választott magának.

„Tisztáknak”, „Igazaknak” többen nevezték magukat az európai történelemben.

Létezett ilyen néven kiterjedt keresztény eretnekmozgalom (a katarok, görögül „tiszták”), akik a 12. században egy korruptnak tekintett egyházi rendszert, a pápaság által kisajátított kereszténységet akarták megtisztítani. A katarok „igaz hívőknek” vallották magukat, akik nem elvetni, hanem megjobbítani akarták a kereszténységet, elhivatottságukban azonban egyre több bibliai igazságot is megtagadtak.

Sorsukat a hatalommal konfliktusuk pecsételte meg: az idealista, önjelölt „tökélteseknek” nem volt helyük egyik oldalon sem.

Sok évszázaddal később, az 1830-as években egy német munkásember, Wilhelm Weitling alapította meg az „Igazak Szövetségét” (Bund der Gerechten / Leauge of the Just), amely a francia forradalom ateista-deista örökségével ellentétben egy keresztény radikális reformmozgalmat hirdetett meg. Mottójuk így szólt: „Minden ember testvér”.

Idealista célkitűzésük olyan társadalmi forradalom előidézése volt, amely elhozza az „embertársaink iránti szeretetre, az egyenlőségre és az igazságra épülő ’Isten országát’”. A keresztény-közösségi utópia a polgári erényt hívta volna harcba a fennálló rendszerekkel szemben. 

Az Igazak Szövetsége (nevezték Igazak Ligájának is) vesztét nem a porosz titkosrendőrség okozta – ideáig el sem jutottak –, hanem saját szövetségeseik.

Összefogtak ugyanis két fiatal német radikális társadalmi reformerrel. A naiv „igazak” úgy gondolták, hogy a jótollú újságíró, Karl Marx és a munkásosztály helyzetét közelről ismerő Friedrich Engels segítőkész társak lesznek az egyenlőségen és igazságosságon alapuló „új Jeruzsálem” felépítésében. 

Nem is tévedhettek volna nagyobbat: Marx és Engels a társadalmi reformot hirdető kereszténységet ugyanúgy megvetették, mint az egyházi, „reakciós” formáját.

A szeretetet megbocsáthatatlan gyengeségnek tekintették, ami gátolja a csak harc által elérhető haladást.

Az „igazak” felfelé keresték a megoldást és hittek az emberek jószándékában, Marx és Engels ezt megbocsáthatatlannak tartották, hiszen a válaszokkal ők már rendelkeztek: abban hittek, hogy a tömegeknek nem erkölcsre, hanem ellenkezőleg, minden társadalmi és morális „lánc” alól való felszabadításra van szükségük.

Egy éven belül szét is verték az Igazak Ligáját, és romjain létrehozták a saját szervezetüket, a Kommunista Ligát, amelynek programnyilatkozata a híres-hírhedt Kommunista Kiáltvány lett.

Az idealista utópista szabómester, Wilhelm Wietling összeroppant Marxék gyűlölködő propagandahadjáratával szemben, és Amerikába emigrált. New Yorkban halt meg elfeledetten, míg

volt szövetségesei – akikről azt gondolta, hogy az igazak koalícióját erősítik majd – rászabadították pusztító eszméiket a világra.

Tanulság? Talán annyi, hogy az emberi társadalmakban szükség van változásokra, mindig van, amin lehetne és kellene is jobbítani. Ám nagyon nem mindegy, hogy mikor és kivel összefogva próbálja valaki a reformokat beindítani: a „mindig felfelé” eszménye nem kereshet szövetséget a rombolással, a jogrendet felforgatni akarókkal, azokkal, akik – Marxék nyomán – abban hisznek, hogy „céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.” 

A szeretet hosszútűrő. Érdemes várni.