A floridai kormányzón gúnyolódott, volt szövetségesei szóltak be Trumpnak
Amerika választ: Barack Obama és Donald Trump is keményen kampányol
A floridai kormányzón gúnyolódott, volt szövetségesei szóltak be Trumpnak

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 11. 07.
Joe Biden és három korábbi amerikai elnök is kampánykörútra indult a félidős választások hajrájában. Közben úgy tűnik, Donald Trump már az elnökjelöltségre készül, és nem kíméli a konzervatívok között igencsak népszerű Ron DeSantist.

A demokrata jelöltek oldalán Joe Biden jelenlegi elnök mellett Barack Obama és Bill Clinton korábbi elnökök is részt vesznek a kampányban.

Szombaton Pennsylvaniában Joe Biden és Barack Obama közösen biztatták John Fetterman demokrata szenátorjelölt, jelenlegi kormányzóhelyettes támogatására a választókat. 

Biden elnök vasárnap New York államban az újraválasztásáért induló kormányzó, Kathy Hochul mellett kampányol. A kormányzói tisztségért folyó verseny New York államban nagyon szorosnak ígérkezik a tisztséget jelenleg betöltő demokrata politikus és republikánus kihívója, Lee Zeldin között. 

Trump is kampányol

Donald Trump szombaton Pennsylvania államban egy kampánygyűlésen a Republikánus Párton belüli támogatottságára is kitért. Az előző elnök a kampányeseményen Mehmet Oznak, a republikánusok szenátorjelöltjének támogatására kérte Pennsylvania állam választóit.

A kampánygyűlésen Donald Trump saját támogatottságát 71 százalékra tette, míg Ron DeSantis floridai kormányzóét 10 százalékra.

A volt elnök hivatalosan egyelőre nem jelentette be, hogy versenybe szállna az elnökjelöltségért, de többször utalt rá, hogy hamarosan bejelentést tesz. A Republikánus Párton belüli felmérések többsége szerint Donald Trump a legnépszerűbb politikus, amikor az elnökjelöltségről van szó. 

Félidős választások

A november 8-i félidős választásokon a képviselőház 435 tagját, valamint a törvényhozás 100 tagú felsőházának, a szenátusnak 35 új tagját választják meg, és 36 államban kormányzóválasztást is rendeznek, valamint több helyi szintű szavazást is most tartanak. A szenátusi többség a várakozások szerint 3-4 állam eredményén dől majd el, Pennsylvania állam mellett Georgia, Nevada és Arizona számít igazi "csatatér"-államnak.

Konzervatívok kritizálják Trumpot

Donald Trump korábbi külügyminisztere egyébként védelmébe vette Ron DeSantist, akinek a nevével az előző elnök egy szombati kampányeseményen viccelődött, "Ron DeSanctimonious"-ként emlegetve a floridai kormányzót.

Donald Trump a kiélezett választási küzdelem hajrájában tett megjegyzésért több bírálatot is kapott pártján belülről.

Mike Pompeo korábbi külügyminiszter és CIA-igazgató közösségi oldalán azt írta, Ron DeSantis kormányzó bizonyította, hogy a konzervatív politika működik. Arra biztatta a választókat, hogy ismét szavazzanak bizalmat a hivatalban lévő kormányzónak. Ron DeSantis kormányzó Donald Trump legkomolyabb Republikánus Párton belüli ellenfele lehet a 2024-es elnökjelöltségért zajló küzdelemben, ugyanakkor Mike Pompeo sem zárta ki, hogy megméreti magát a republikánus elnökjelölti versenyben. 

Donald Trump a félidős választások előtt három nappal tett megjegyzését bírálta több más neves amerikai konzervatív személyiség is. Matt Walsh, a The Daily Wire politikai kommentátora azt írta, hogy Ron DeSantis rendkívül hatékony kormányzó, aki igazi politikai és kulturális győzelmeket aratott.

Rod Dreher, a The American Conservative szerkesztője, író, a Danube Institute főmunkatársa éles bírálatot fogalmazott meg, és a többi közt azt írta, hogy Ron DeSantis sokkal hatékonyabb vezetője a jobboldalnak, mint Trump volt.

Donald Trump vasárnap Floridában, Miamiban vesz részt kampányeseményen közösen a republikánusok jelöltjével, Marco Rubio szenátorral, akinek a felmérések szerint nagy esélye van arra, hogy megőrizze székét az amerikai felsőházban. Ron DeSantis, a tisztségért újrainduló kormányzó Florida nyugati partvidékén három kampánygyűlésen beszél.

(Hetek / MTI)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!