Így nézne ki az újjáépített Gáza, mely a legambiciózusabb arab luxusfejlesztéseket idézi. Sokak szerint diplomáciai illúzió csupán, és az iszlamizmus gyilkos ideológiája nem engedi majd megvalósulását. Donald Trump elnök és tanácsadói mégis szentül hiszik, hogy az arab országokkal kötött nagyszabású megállapodásokkal lehetséges létrehozni a béke és biztonság korát a Közel-Keleten.
Az azonban, hogy ebből Amerika történelmi legjobb barátja, Izrael mennyire jön ki győztesen, óriási kérdés.
A Gáza-terv – mely mögött most már Oroszország és Kína kivételével a világ nagyhatalmai is felsorakoztak – ugyanis tartalmazza egy palesztin állam megalakításának lehetőségét is, melyet biztonsági okokból nem engedhet meg magának az apró zsidó állam.
Trump arab partnereinek adott ígéretei következtében Izrael könnyen elveszítheti katonai fölényét is a régióban. Ki tud-e állni nemzeti érdekei mellett a zsidó állam, vagy a „béke és biztonság” érdekében nemzetközi követelések mentén ad fel egyre többet magából? Milyen áldozatokat követelhet még Izraeltől az arab országoknak udvarló Trump? Hogyan változtatja meg a Közel-Kelet arculatát az Egyesült Államok? Hamarosan kiderül.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »