hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Becslés: akkora az ébredés Iránban, hogy 100 év múlva keresztény nemzetté válhat
Extrém üldöztetés és dinamikus növekedés
Becslés: akkora az ébredés Iránban, hogy 100 év múlva keresztény nemzetté válhat

Forrás: AP/Vahid Salemi

2020. 08. 06.
A koronavírus mellett sáskajárással, természeti katasztrófákkal, komoly kül- és belpolitikai kihívásokkal küzdő Iránban szintet lépett a keresztények elleni állami offenzíva. Ennek ellenére az ottani földalatti egyház az egyik legdinamikusabban növekvő keresztény közösség a világon.

Egy júniusi napon az Iráni Forradalmi Gárda tíz felfegyverzett, maszkot viselő ügynöke hatolt be frissen megtért keresztények otthonába, ahol körülbelül 30 hívő gyűlt össze. Az Open Doors keresztény jogvédő szervezet beszámolója szerint az ügynökök egészen addig udvariasan viselkedtek, amíg egy videókamerával rögzítették az akciót – viszont amint kikapcsolták a kamerát, bekötötték a hívők szemét és megverték őket. A jelenlévők közül végül öt személyt bilincsbe verve elvittek. 

A három városban párhuzamosan zajló akciók során összesen 12 keresztényt tartóztattak le. Az eset messze nem egyedi, annak ellenére sem, hogy Irán következetesen tagadja, hogy bárkit a hite miatt börtönöznének be az országban. 
A keresztények állami üldözése még az eddigiekhez képest is szintet lépett azzal, hogy az országban egy olyan törvényt hoztak, amely gyakorlatilag ellehetetleníti az on­line keresztény szolgálatokat.

Az internetes gyülekezeti összejövetelek, szemináriumok, online chatelések éppúgy pszichológiai manipulációnak minősülnek, mint a keresztény irodalom terjesztése.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!