hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Isten ostora”
Államok és szabadságharcok buktak bele a járványokba (Járványok és politika 4.)
„Isten ostora”

Marseille a pestisjárvány idején. Michel Serre festménye, 1720

2020. 04. 23.
A 17–18. századi történelmet is drasztikusan befolyásol­ták járványok. A pestis újabb hullámai Európa politikai helyzetét forgatta föl és városokat pusztított el; a sárgaláz pedig Napóleon „amerikai álmait” oszlatta szerteszét.

A középkor szörnyű járványok pusztításával zárult. A fekete halál „aratási rátája” annak is köszönhető, hogy Európában (a zsidó közösségeken kívül) még egyáltalán nem volt hagyománya a higiéniának. Több év pusztulás után a Velence fennhatósága alatt álló Raguza (Dubrovnik) kikötővárosában kezdték el először az érkező tengerészeket a hajóikon tartani 30 napra, ami a velencei jogban trentino névvel rögzült, amit idővel 10 nappal növeltek (quarantino) – innen a ma is használt karantén kifejezés.

Talán Istennek ez az ostora megszabadít tőlük, ha már egyetlen keresztény fejedelem sem támogatja ügyünket.

II. Rákóczi Ferenc

A vikingeket is elérő pestis miatt az északi nép felhagyott észak-amerikai expedícióival, így, bár sosem tudhatjuk biztosra, akár ez is elhalaszthatta az Újvilág felfedezését két évszázaddal. Az Újvilágba bevitt járványok pedig akár 60 millió áldozatot is szedhettek az őslakosok között, ami utólagos kutatási eredmények alapján akár klímaváltozást is okozhatott, hiszen a korábban megművelt földeket benövő vegetáció csökkentette a levegő szén-dioxid szintjét, és ezzel a klíma némiképp hűvösebb lett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!