Szijjártó a CNN-nek: fake news, hogy a gyermekvédelmi törvény összemossa a pedofíliát a homoszexualitással
Rámutatott, hogy azt ráadásul nem csak a kormánypárt támogatta, hanem a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbik is
Szijjártó a CNN-nek: fake news, hogy a gyermekvédelmi törvény összemossa a pedofíliát a homoszexualitással

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

2021. 07. 14.
Az Amanpour című műsorban kedd este Bianna Golodryga kérdezte a nagy visszhangot kiváltó törvényről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki leszögezte, annak egyik része szigorú következményeket ír elő a pedofília vonatkozásában, másik része pedig a kiskorúak szexuális orientációval kapcsolatos neveléséről szól.

Megjelent a világhírű amerikai influencer, Ben Shapiro műve magyar nyelven! Cikkünk a könyvről ide, további részletek és a megrendelés pedig ide kattintva érhető el.

"Ez két teljesen különálló és elszigetelt rész a törvényben, semmi sem keveredik össze"

- húzta alá.

Szijjártó Péter kiemelte, a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése kizárólagos szülői jog, a törvény azonban semmit nem mond a felnőttekről. Hozzátette,

az új szabályozás még csak nem is tiltja az ilyen jellegű oktatást, de annak értelmében ezt csak az arra jogosult szakértők végezhetik.

Mi azt kívánjuk elkerülni, hogy LMBTQ-aktivisták bármilyen magatartást, orientációt próbáljanak népszerűsíteni az óvodákban vagy iskolákban - jelentette ki.

A riporter felsorolta a kormány több más korábbi, LMBTQ-ellenesnek tartott intézkedését, amire reagálva a miniszter hangsúlyozta, hogy

Magyarországon senkinek sem kell félnie szexuális orientációja miatt, az alaptörvény tilt mindenfajta hátrányos megkülönböztetést.

Bianna Golodryga ezt követően egy májusi Ipsos-felmérést idézett, amely szerint a magyar lakosság 56 százaléka úgy véli, hogy az azonos nemű pároknak ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuálisoknak.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a kétharmados többséggel elfogadott alaptörvény egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban. Továbbá

felhívta a figyelmet arra, hogy a támadások kereszttüzében álló "pedofiltörvényt" sem csak a kormánypárt támogatta, azt a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbik szavazataival fogadták el az Országgyűlésben.

"A helyzetet úgy leírni tehát, mintha ez csupán a kormánypártok álláspontját képviselné Magyarországon, egyszerűen nem igaz és nem is tisztességes"

- fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter végül azt mondta, hogy a törvénynek semmi köze nincsen a jövő évi választásokhoz, a jogszabály kizárólag a magyar gyermekek védelméről szól.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!