Örömteli hír: egyre több baba születik Magyarországon
A járvány ellenére a halálozások száma is jelentősen csökkent
Örömteli hír: egyre több baba születik Magyarországon

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2020. 09. 25.
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Az év első nyolc hónapjában 61 054 gyerek született, 2734-gyel több, mint egy évvel korábban. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9, július-augusztusban pedig 2,3 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

Mérséklődött a természetes fogyás

2020. január-augusztusban 84 099-en haltak meg, 3888-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, június-augusztusban 2,9 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében

a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal, 6622-vel csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 44 832 pár házasodott össze, 1363-mal több, mint tavaly január-augusztusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, július-augusztusban 6,9 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Egyre több a házasságkötés is

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!