A miniszterelnök azt mondta: most ért véget a védelmi tanács ülése, amit az ukrán olajblokád miatt hívott össze; január 27-e óta nem érkezik olaj a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra.
Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
"Az adatokból egyértelmű, hogy ennek a példa nélküli leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak, az ukrán kormány az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára" - közölte. Hozzátette azt is, hogy meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóit, és úgy látja, Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
"Ezért elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. Ez azt jelenti, hogy a kiemelt energetikai létesítmények közlébe katonákat és a támadások elhárítására szükséges eszközöket is telepítünk.
A rendőrség a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányítóközpontok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig elrendeltem a drónrepülési tilalmat" - sorolta az intézkedéseket a kormányfő.
"Magyarországot nem lehet zsarolni" - jelentette ki Orbán Viktor.
(MTI / Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap