A milliárdos az X-en közzétett bejegyzéseiben azt állította, hogy a rendező elveszítette integritását, és döntéseivel súlyosan megsértette a görög népet. Válaszul a „woke” vádakra, Musk bejelentette, hogy saját mesterséges intelligenciája, a Grok Imagine segítségével még az év vége előtt elkészít egy alternatív, „történelmileg hiteles” verziót az eposzból.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Ez a változat a tervek szerint kínosan ügyelne a korabeli hajók, fegyverzetek és páncélok pontosságára, elvetve a modern filmes adaptációk kreatív szabadságát. Musk emellett támogatja azt az elképzelést is, hogy
a filmben ne modernizált szövegek, hanem az eredeti homéroszi görög nyelven elszavalt dialógusok kapjanak helyet.
A bejelentés azonban nemcsak technikai, hanem tudományos vitákat is szított. Míg Musk a történelmi hűséget hangsúlyozza, a klasszika-filológusok emlékeztetnek, hogy az Odüsszeia alapvetően egy mitológiai mű, nem pedig történelmi dokumentum.
Emellett kérdéses, hogy az MI-technológia jelenleg képes-e egy egész estés filmhez szükséges koherens narratíva, állandó karakterek és vizuális stílus fenntartására, hiszen a Musk által eddig bemutatott Grok-jelenet mindössze háromperces volt.
(Newsweek/Hetek)
hetilap