Döbbenetes felmérés: Nyugat-Európa kétharmada készen áll a kiborglétre
A kutatásban résztvevők döntő többsége digitális eszközöket építtetne a szervezetébe
Döbbenetes felmérés: Nyugat-Európa kétharmada készen áll a kiborglétre

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 09. 18.
Nem mindennapi kutatást végzett az orosz Kaspersky intézet arról, hogy 16 nyugat-európai országban hogyan vélekednek az emberi test technológiai felturbózásáról. Az eredmények meghökkentőek. 

Míg Nagy-Britanniában, Franciaországban és Svájcban viszonylag kevesen (25-36 százalék), addig Portugáliában és Spanyolországban a megkérdezettek közel kétharmada kifejezetten támogatja az emberi test meghekkelését. A kutatásban 16 nyugat-európai országból összesen 14500 embert kérdeztek meg a témáról. 

Simán bevállalnák a kiborg-létet

A válaszadók többsége egyetértett a biológiai szervezetük technológiai feltunningolásával, ha az az emberiség javát szolgálja. Kisebbségben voltak azok, akik szerint az ilyen beavatkozások az emberi testbe inkább veszélyesek a társadalomra nézve. 

 

A kutatás vezetői szerint a tudomány egyértelműen afelé tart, hogy a technológiai vívmányokkal az emberi testet tökéletesítsék, megoldást adva különféle megbetegedésekre és felerősítve az emberi képességeket. 

A transzhumanizmus egyik zászlóvivője Elon Musk és az idegtudományi startup vállalkozása, a Neuralink, ami a múlt hónapban már egy disznón kísérletezett azzal, hogy az agyához kapcsolt érmenagyságú chippel befolyásolják annak mozgását. A vállalkozásról a Hetek korábbi lapszámában itt írtunk.

A kutatásban résztvevők többsége ugyanakkor úgy vélte, hogy az ilyen csúcstechnológia még egy jó ideig, csak a leggazdagabb réteg kiváltsága lesz.

(Reuters)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!