Izraeli nagykövet a Heteknek: a Hamasznak nem számítanak a palesztin életek
A Heteknek nyilatkozott Izrael magyarországi nagykövete
Izraeli nagykövet a Heteknek: a Hamasznak nem számítanak a palesztin életek

Forrás: ATV

2021. 05. 13.
A legújabb konfliktushullám egyik veszélyes kisérőjelensége az izraeli arabok között jelentkező radikalizálódás. Izrael budapesti nagykövete, Yacov Hadas-Handelsman erről a Heteknek elmondta, hogy sokan közülük szeretnének integrálódni az izraeli társadalomba, az egészségügyben például az arab orvosok és ápolók aránya meghaladja a 20 százalékos társadalmi arányukat. Mások viszont frusztráltak, és lehet őket uszítani olyan hazug állításokkal – különösen a ramadán vallási ünnep idején –, hogy a zsidók fel akarják építeni a harmadik templomot.

Az izraeli eseményekről szóló folyamatosan frissülő hírfolyamunkat itt érheti el

„Ehhez, ha hozzávesszük, hogy Abu Mazen (Mahmúd Abbasz – a szerk.) elhalasztotta a palesztin választásokat, amiért a felelősséget teljes egészében Izraelre akarta hárítani, akkor érthető, hogy ilyen robbanásveszélyes indulatok támadtak, amiért részben okolható a zsidó radikalizmus is. De semmi nem szolgálhat igazolásul arra, amit Lodban és más városokban láthattunk. Senkinek nem engedjük meg, hogy pogromot rendezzen Izraelben. El sem lehet képzelni mi lenne, ha egy zsidó gyújtana fel egy mecsetet, ahogy most zsinagógákat gyújtogattak Izraelben. A Hamasz számára semmit nem számítanak a palesztin életek, a rakétáik nem válogatnak, a Lodban megölt apa és fia történetesen arabok voltak.

A Gázában élő kétmillió lakos a Hamasz túszai. Ennek véget kell vetni”

– mondta a nagykövet.

Az izraeli nagykövet szerda este az ATV Egyenes Beszéd műsorának is adott interjút. A beszélgetést itt tudja meghallgatni.

A feleségének is óvóhelyen kellett töltenie az éjszakát

Yacov Hadas-Handelsman szerint a terrorhullámmal szembeni egység talán segíthet a politikai patthelyzet megoldásában is. „Az országnak stabilitásra van szüksége, az embereknek elegük van abból, hogy évtizedek óta ilyen körülmények között, amikor percek vagy csak másodpercek vannak arra, hogy bunkerbe vagy egy védett helyiségbe meneküljenek riasztás esetén.

A feleségemnek is egy ilyen helyen kellett töltenie az elmúlt éjszakát az izraeli lakásunkban. Nincs még egy ilyen ország a világon, ez nem szabad elfogadnunk”

– tette hozzá az izraeli nagykövet.

Iskolák alatt húzzák meg magukat a terroristák

„A katonaviselt emberek, mint én is, hozzá vagyunk ehhez szokva, de a nők és gyerekek számára a szirénák hangja nagy traumával jár.

Mit gondolnak ezek a terrorvezérek magukról, akik kórházak és iskolák alatt húzzák meg magukat hat emelet mélyen. Tudják, hogy oda soha nem megyünk utánuk, mert védelmezzük az ártatlan életeket.”

Az izraeli nagykövet szerint az iszlamisták visszaélnek az emberek hitével is. „A világon a vezetők mindenütt az ünnepeket még a nehéz időkben is szeretnék örömforrássá tenni. Ezt volt, hogy az önök miniszterelnöke is húsvét napján nagyon óvatosan enyhített a korlátozásokon, hogy az embereknek reményt adjon a jövőre nézve. A muszlimoknak is meg vannak az ünnepeik, ilyen a ramadán is, de

a terrorvezérek elvették ezt is most az emberektől, ugyanígy a zsidó lakosságtól a közelgő zsidó pünkösd, a savuot ünnepét. A terített asztal és a családi-baráti közösség helyett a bunkerek magánya maradt.”

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!