Az emberi civilizáció legfontosabb pillanatáról, a több ezer éves közel-keleti konfliktus lezárásáról és örök békéről is szó esett a beszédben, mely a gázai háború befejezésével és az övezet újjáépítésével is kecsegtet.
A Szentföld valóban évezredek óta kibékíthetetlen ellentétek és harcok helyszíne, azóta, hogy Isten Ábrahámnak megígérte: a te magodnak adom ezt a földet. Izrael most hosszú történelme során ismét kellemetlen helyzetbe került: az ellene folyó terrort és gyűlöletkampányt finanszírozó Katar előtt kellett megalázkodnia, majd pedig olyan békébe beleegyezni, mely tömeggyilkos ellenségeinek amnesztiát és saját országot ígér, míg az apró zsidó államnak bizonytalan biztonsági garanciákat csupán.
Izraelnek, úgy tűnik, felemás, problémáit csak tüneti szinten kezelő békékkel kell beérnie, egészen addig, míg valódi Messiása végre gyökerekig hatoló megoldást hoz.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »