hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa bajban – E heti köszöntőnk
Európa bajban – E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 04. 10.
Hat hónap. Ennyi kellett (sőt ennyi sem) hogy a nyugati világ nagy része elfelejtkezzen az iszlamista vérfürdőről, mely október 7-én magát a poklot szabadította a dél-izraeli kibucokra, de a nyugati világra is.

Szokásos antiszemita delíriumában számos vezetés ugyanis ismét a szörny oldalára állt az áldozattal szemben, észre sem véve, hogy az lassan őket is lenyeli.

A nagyvárosok utcáin népirtásra buzdító tömegek indulata ugyanis nem áll meg a zsidóknál. Újabb fizikai, sőt szellemi invázió zajlik, melynek hatására Európa nemcsak megtagadja zsidó–keresztény identitását, de lassan üldözendővé is teszi.

A globális elit az örök igazságok képviselőit bélyegzi gyűlőlködőknek, sőt az emberiesség ellenségeinek. Az igazságnak és a szabadságnak ugyanakkor – hála Istennek – makacs természete, hogy a legsötétebb korokat is túléli, időn és téren átívelő iránymutatóként világítva az emberiség számára. Amíg csak lehetséges, a Hetek hasábjain keresztül is.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!