hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így lett kultikus tisztelet tárgya a pénz
A profit oltára
Így lett kultikus tisztelet tárgya a pénz

Római császárkori pénzérmék. „Kinek a képmása van rajta?” – kérdezte Jézus. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2023. 07. 06.
„Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” – figyelmeztetett Jézus, amit később időnként az aszkétizmusra való  felhívásként értelmeztek. Grüll Tibor ókortörténésszel arról beszélgettünk, hogyan alakult ki a pénz és milyen szellemi valóságot sejtettek mögötte a múltban. Merthogy volt ilyen: az első ismert vert pénzérméket az efezoszi Artemisz-templomban találták, és ismerünk olyan római oltárkövet, amelyen ez állt: a „Profitnak”.

   A pénz még a birodalmaknál is ősibb valóság?

Minden bizonnyal igen, bár azt hozzá kell tennem, hogy ez attól is függ, hogyan definiáljuk a pénzt, amelynek a meghatározása egyáltalán nem könnyű. Vannak pénzhelyettesítő vagy pénzfunkciót ellátó dolgok, ilyen például a csendes-óceáni szigetvilágban, a Yap-szigeteken található óriási mészkő korongok, de valójában ezek nem a mai értelemben vett pénzek, hanem úgynevezett „árupénzek”. Kínában vagy akár Egyiptomban már a legrégibb kortól kezdve használtak ilyen pénzhelyettesítőket, már jóval azt megelőzően, hogy a Biblia, például a Dániel könyve birodalmakról beszél.

   Mi volt az az elsődleges szükség, amire a pénzt kitalálták, és vajon köthető egyáltalán egy időszakhoz, időponthoz, földrajzi térséghez a pénz „feltalálása”?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!