hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért nem hisz sok keresztény a bűnben?
Ősi tévedés mérgez újra
Miért nem hisz sok keresztény a bűnben?

Pride-demonstráció a kölni katedrális előtt.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 04. 26.
Előző számunkban érintettük röviden a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás alapigazságai ellen zajló „újjakobinus forradalom” néhány jellemzőjét. Ahogy a történelmi előkép esetében, úgy ma is ennek célja, hogy ne csak a kultúrát, társadalmi berendezkedést  és a tradíciókat változtassák meg, hanem az emberek tudatából – és még inkább a szívéből – is eltöröljék Jézus Krisztus valódi győzelmét a sötétség erői felett.

„Igazság által leszel erős” – így emlékeztetett Ésaiás próféta arra, hogy a hatékony bibliai hit mindig az igazsághoz való ragaszkodásra épül. Legutóbb bemutattunk néhány példát arra, hogyan igyekszik a jelenkori kulturális agresszió kiszorítani az Isten és az ember között létrejött szövetségek alapelveit a társadalomból.

A nagy eltévelyedés

A külső propaganda azonban nem szükségszerű, hogy meggyengítse az egyházat, ha az ragaszkodik az igazsághoz. A korai kereszténység ellenszélben született meg és terjedt el, az ereje teljében lévő császárkori Róma társadalmi közegében, mégis hatékony tudott lenni, mert az apostolok és tanítványaik ragaszkodtak a hitük alapjaihoz.

Amikor ez a ragaszkodás az igazsághoz megrendül, gyors és drámai elsodródás történhet, ahogy látjuk azt napjainkban is. Április végén jelent meg a neves amerikai keresztény közvélemény-kutató intézet felmérése, ami megállapította, hogy az amerikai újjászületett, biblia-hívő keresztényeknek már csak a fele hisz abban, hogy Jézus bűntelen volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!