hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Tényleges veszélyt jelentettek a rendszerre”
Tanulmány a kommunista gépezet Hit gyülekezetéhez való viszonyáról (Második rész)
„Tényleges veszélyt jelentettek a rendszerre”

Fotó: Szerôczei Róbert

2020. 04. 20.
A budaörsi gyülekezeti ház méretétől kezdve a technikai berendezések értékén át a prédikációk tartalmán keresztül a vezető lelkész előadásmódjáig és persze magánlevelezéséig szó szerint minden érdekelte a kommunista titko­s­szolgálatok tisztjeit. A Hit Gyülekezetébe telepített ügynökök pedig minderről jelentettek is.

A „Kisegyházak és az állambiztonság” című tanulmányban közzétett titkosrendőrségi dokumentumok újabb adalékokkal szolgálnak a Hit Gyülekezete születésének és az első perctől elszenvedett üldözésének megismeréséhez. Ilkei Csaba tudományos kutató eddig államtitokként kezelt ügynöki jelentéseket, rendőrségi értékeléseket és cselekvési terveket is nyilvánosságra hozott a digitális kötetben. Ebben a cikkben e dokumentumok alapján követhetjük nyomon az egyház születését és felnövekedését.

Apró mag

1979-ben a katolikus egyházból kilépve Németh Sándor egy budaörsi magánházban bibliai hiten álló evangéliumi csoportot alakított és karizmatikus istentiszteleteket kezdett el tartani. Ebből a csoportból nőtt ki a Hit Gyülekezete, amelynek létszáma 1989-re elérte a kétezer főt.

Németh Sándorék először egy működő felekezettel egyesülve próbáltak legalitáshoz jutni: Az Isten Gyülekezete 1983. szeptember 11-én

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!