A magyar államalapítás ünnepe alkalmából most teljes terjedelmében elérhetővé tettük korábbi lapszámunkban a témában megjelent cikkünket.

Ilyen kiemelkedő személyiségként tekinthetünk I. István királyra, akinek korszakos jelentőségű tette az államalapítás. Ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon és be tudja futni eddigi történelmi pályáját, elengedhetetlenül szükséges volt a korabeli nyugati típusú államberendezkedés megteremtése és a kereszténység felvétele.

A szuverenitás védelme

A népvándorlás korában számos nép került hasonló döntési helyzetbe. Azok a népek, amelyek nem szervezték meg államukat és a kereszténységet elutasítva ragaszkodtak pogány vallásukhoz, többnyire teljességgel eltűntek a történelem színpadáról. Ezek kö­zé tartoztak például a Kárpát-medencében a jazigok, alánok, roxolánok, gepidák, a Kárpátok keleti előterében a besenyők, kunok, az Elba és a Balti-tenger közötti vidéken a 10–11. században még népes törzsekbe tömörülő ljuticsok és obodritok. (A felsorolást még hosszan lehetne folytatni.)

A 10. század második felében Kelet-Közép-Európában több nép vezetői is arra a meggyőződésre jutottak, hogy szükség van a nyugati típusú államszervezet kiépítésére és a keresztény hit felvételére. Így lényegében párhuzamosan zajlott a lengyel, cseh és magyar államalapítás. A létrejövő államok között az egyik lényegi különbség abban állt, hogy mennyire sikerült megőrizni függetlenségüket a korszak meghatározó birodalmától, a Német-római Császárságtól. A csehek sem állami, sem egyházi tekintetben nem tudták megtartani önállóságukat. A cseh állam hamar betagolódott a Német-római Birodalomba, a cseh egyház pedig egészen 1344-ig a német mainzi érsekség fennhatósága alá tartozott. A lengyelek sikeresen tudták megteremteni egyházi függetlenségüket az önálló gniznói érsekség felállításával 1000-ben. A királyi címet azonban Vitéz Boleszló 1024-ben csak átmenetileg tudta elnyerni, amiről utódai kénytelenek voltak lemondani. A 11–12. században időnként még a német hűbéri fennhatóságot is el kellett ismerniük.

A szuverenitás védelme terén a magyarok voltak a legaktívabbak és egyben legsikeresebbek is. István király 1000-ben úgy tudta megkoronáztatni magát, hogy országát nem kellett alárendelnie a német-római császárnak. 1000-ben létrehozta az önálló magyar egyházszervezetet az esztergomi érsekség felállításával. A kezdetektől meglévő magyar egyházi önállóság skandináv összehasonlításban is jelentős teljesítmény, hiszen a dán, norvég és svéd egyházszervezet több mint egy évszázadig a német Bréma érseksége alá tartozott. A skandináv egyházak csak a 12. század folyamán tudták kivívni önállóságukat. István király csaknem négy évtizedes uralkodása során mindvégig meg tudta őrizni országa függetlenségét a Német-római Császársággal szemben.

II. Henrik esetében – aki hűbéresévé tette a cseheket és kemény harcokat folytatott a lengyelekkel – politikai eszközöket alkalmazott hatékonyan. II. Konrád császár 1030-as támadásakor pedig sikeres katonai ellen­csapással hárította el a német alávetési törekvéseket.

Bibliai világszemlélet

A kereszténység felvételét illetően egy kettősség figyelhető meg István esetében. Egyrészt az akkori európai gyakorlatnak megfelelően szabad utat engedett az erőszakos térítésnek, melynek során az ország lakosságára kemény módszerekkel kényszerítették rá azt a római katolicizmust, amelynek hitelvei és hitgyakorlata számos ponton élesen eltért a bibliai kereszténységtől.

Ugyanakkor az is cáfolhatatlan tény, hogy Magyarországon István király volt a bibliai hit egyik első kiemelkedő támogatója és szorgalmazója. Ennek legfőbb bizonyítéka a fiához, Imre herceghez írt Intelmek című műve. Vitán felül áll, és senki nem vonja kétségbe, hogy az Intelmek István álláspontját, meggyőződését tartalmazza.

A kutatók között csak abban van vita, hogy milyen szintűnek tartják István konkrét szerzőségét. Egyesek úgy vélekednek, hogy valamelyik főpapja vagy egyházi embere fogalmazhatta az Intelmek szövegét, Istvánnal történő egyeztetések után. Azzal érvelnek, hogy a mű olyan széles körű műveltséget tükröz, amelynek megszerzésére egy korabeli uralkodónak kevéssé volt lehetősége. Mások azt az álláspontot képviselik, hogy maga a király a szerzője a műnek, még ha konzultált is a környezetében lévő művelt egyházi emberekkel. Érveik közt szerepel: István Nagy Legendája konkrétan tartalmazza, hogy a művet István írta, sőt mind a tíz fejezet címét felsorolja. István műveltségére vonatkozóan a Nagy Legenda kiemeli, hogy apja, Géza fejedelem királyi oktatásban részesítette. A Kis Legenda szerint Istvánt már gyermekkorában „teljességgel átitatta az ars grammatica tudománya”, azaz kiváló nyelvi és irodalmi képzettséget szerzett. E forrás azt állítja, hogy a király felnőtt korában is gyakran forgatta a Szentírást.

Az Intelmek műfaját tekintve az úgynevezett királytükrök sorába tartozik. Mint ilyen, elsősorban azt fejti ki, mi szükséges ahhoz, hogy fia trónra lépve sikeresen tudja kormányozni országát és aztán életpályáját befejezve méltó legyen Isten országára, azaz elnyerhesse a mennyei örök életet. Mindezek eléréséhez a legfőbb kulcsnak István a bibliai hit gyakorlatba ültetését tekinti. Az Intelmeket mély bibliai szemlélet hatja át. Ennek megfelelően a hitről és a hit megéléséről szóló részeknél említésre sem kerülnek a római katolikus tradíció Bibliától eltérő elemei, mint például a szentek kultusza, Mária-kultusz, ereklyék, képek, szobrok tisztelete, pápaság stb.

A Szentírás elsőbbsége olyannyira érvényesül, hogy a király kész nyíltan cáfolni például a pápaság egyik ideológiai alappillérét is. Róma szerint ugyanis Szent Péter, akit első pápaként szeretnének láttatni, az a kőszikla, amelyre az egyház felépül. Ez indokolná a pápaság nélkülözhetetlen fontosságát, jelentőségét. Ezzel szemben az Intelmek a Máté evangéliuma 16. fejezetére hivatkozva azt állítja, hogy Jézus Krisztus „önnönmagát nevezte kősziklának”, tehát ő az a kőszikla, amelyre az egyháznak épülnie kell.

Napjaink néha nyomasztó materializmusa közepette azt is nagyon üdítő látni, hogy István király a biblikus világszemléletének megfelelően mennyire valóságosan számolt a természetfölötti világ létezésével. Meggyőződése szerint a láthatatlan világnak van az emberekkel szemben ellenséges része. Azt tanította, hogy e láthatatlan sötét erőkkel szemben csak Isten természetfölötti erejével és az általa az emberek számára adott szellemi fegyverekkel lehet hatékonyan küzdeni: „…ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e szellemi fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz a láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol azt mondja: Nem koronáztatik meg, csak aki szabályszerűen küzd.”

Fontos hangsúlyozni, hogy az Intelmek nemcsak hit- és erkölcstanító mű, hanem egyben egy kiemelkedő államelméleti munka, amely fontos államelméleti alapelveket is rögzít. Így elmondható, hogy a magyar államszervezés több vonatkozásban biblikus szemlélet alapján zajlott.

A jeruzsálemi zarándoklatok biztosítása

István király bibliai hitének fontos megnyilvánulása volt megkülönböztetett érdeklődése Jeruzsálem iránt. Feltűnő, hogy István környezetében több olyan személy is volt, akik különös figyelmet szenteltek e városnak. Közéjük tartozott Adalbert prágai püspök, valamint az olasz származású Gellért csanádi püspök, aki eredetileg Itáliából indult jeruzsálemi zarándoklatra Magyarországon keresztül, és eközben István felkérésére maradt itt az országban. Az államalapító király európai jelentőségű intézkedése volt, hogy a bolgárok elleni győztes háborúját követően, 1018-ban megnyitotta a Nyugat-Európából Magyarországon át Jeruzsálembe vezető zarándokutat. Már a 300-as évektől Európa különböző részeiből zarándokok sokasága igyekezett Jeruzsálembe, hiszen a keresztény hit legfőbb eseményei ehhez a városhoz fűződnek: Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása, majd az egyház létrejötte pünkösdkor.

A Jeruzsálembe vezető legfőbb szárazföldi útvonalat, amely a Kárpát-medencén keresztül húzódott, a népvándorlás viharai járhatatlanná tették, és ez a helyzet a magyar honfoglalás után is így maradt. E századok alatt a zarándokok kénytelenek voltak a rendkívül veszélyes tengeri útvonalat választani. Ez a helyzet oldódott meg István 1018-as intézkedésével. A király utasítására a zarán­dokút mentén fekvő királyi várak katonasága gondoskodott a zarándokok biztonságáról, s a váraknál kialakított piachelyek pedig a zarándokok ellátásáról.

István számára olyan fontos volt a zarándokút, hogy uralkodói központját az addigi Esztergomból, amely szülővárosa is volt, áthelyezte a jeruzsálemi zarándokút egyik kiemelt jelentőségű állomására, Székesfehérvárra.

A ránk maradt különböző külföldi források szerint István nagy érdeklődést mutatott a zarándokok iránt. Szívesen és hosszan hallgatta tőlük a Jeruzsálemből és Szentföldről érkező híreket. Több neves európai egyházi vezető is arról számolt be, hogy István király messze földön nevezetes volt a zarándokok iránti bőkezűségéről. A király Jeruzsálemmel kapcsolatos anyagi támogatása nemcsak az egyes zarándokok felé nyilvánult meg, hanem abban is, hogy saját költségén zarándokházat építtetett a szent városban.

Nemcsak a földi Jeruzsálem volt fontos számára, hanem a Biblia által részletesen leírt mennyei Jeruzsálem is. Ezt bizonyítja a nevezetes magyar királyi koronázási palást, amely István és felesége, Gizella személyes utasítására készült, Székesfehérvár királyi bazilikája számára. A palást ábrázolási programja is az uralkodó pár jóváhagyásával vagy akár iránymutatásával készülhetett. A palást középpontjában a mennyei Jeruzsálem szerepel meglehetősen részletező ábrázolásban.