hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ünnepi beszélgetés Németh Sándorral a húsvét mai üzenetéről
Megbékélés és élet
Ünnepi beszélgetés Németh Sándorral a húsvét mai üzenetéről

Fotó: Bagi Zsófia

2022. 04. 13.
Jézus Krisztus feltámadása közel 2000 éve egy olyan új világrendet hozott el, amely élesen szemben áll az emberek által megvalósítani akart e világi berendezkedéssel. Ennek a konfliktusnak az élesedését látjuk ma szinte minden területen. Mi ebben a drámai időben az egyház és a hívők feladata? Hogyan válasszanak mérőzsinórt maguknak? Többek között erről kérdeztük a Hit Gyülekezete alapító lelkészét.

Talán túl a kétéves világjárványon, és egy háború közepén, mi lehet az idei húsvét üzenete?

– A húsvétnak örök üzenete van, örök igazságot tartalmaz, amely történelmi tényen alapul, a világtörténelem legdrámaibb és legcsodálatosabb eseményén, a Názáreti Jézus halálán és föltámadásán.

Az Úr megváltó művének szellemi gazdagsága és igazsága valóban kimeríthetetlen, egyetemes igazsága mellett minden időre vonatkozóan megvan a leg­aktuálisabb üzenete. A járványt, a háborút és az ezek nyomán létrejövő válságokat figyelembe véve a legfontosabb üzenete most is az Élet. Az elmúlt években a halál jelenléte nagyobb lett és megerősödött az emberek között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!