hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan lehet sikerfilmet forgatni a pedofíliáról?
A megszabadultak himnusza
Hogyan lehet sikerfilmet forgatni a pedofíliáról?

Képek: ADS Service

2024. 01. 24.
Megjött hozzánk a sokat emlegetett film, ami előbb majdnem elsüllyedt a közöny homályában, aztán úgy tört fel váratlanul, hogy pár drága gigaprodukció félreállni kényszerült emelkedésének útjából. Ez sokakat meglepett. És van, akit feldühít.

Nem szokványos dologról van szó. Mert, ha egy film nem hozza gyorsan a tőle elvárt nézettséget, hamar felkerül egy (képzelt) poros raktári polcra. És onnan ritkán szedik le ismét. Nem így esetünkben. Maga a rendező is meglepődött (lásd a lapunknak adott év eleji interjút), hogy a film ekkorát ment váratlanul, s hogy a nézők dacosan álltak ki mellette. Legfőképp úgy, hogy elmentek és megnézték, minden ellenszél dacára. Ám előbb megvizsgáljuk az alkotás lényegi elemeit, most szándékosan úgy, hogy a történet menetéről kevés szó essék.

Malomkő a nyakban

Pedofíliáról filmet csinálni rázós dolog. Nyilván a rendező nem mutathatja meg élesben az iszonyatot, inkább az előzményekre és a következményekre közelít, a kicsiny áldozatok iránt keltett empátia pedig kötelező. Ezenfelül nem mentegetheti az elkövetőt semmiképp, ám mégsem uszíthat utcai pogromra – s nem csak azért, mert a beteges hajlam kiélése nagyobbrészt éjszakai internetmagányban történik. S miközben bemutatja az egyik legszörnyűbbet, ami gyerekkel történhet, azt igencsak sarkosan, szenvedéllyel (majdhogynem fogcsikorgatva) teheti – gondolnánk elsőre; mivel akkora borzalomról van itt szó. Ám a mexikói rendező, Alejandro Monteverde nem korbácsol ilyesfajta indulatot. Inkább a fájdalom elszenvedőire fókuszál, a gyerekekre, az ő arcuk, gesztusaik hozzák létre a mély együttérzést, ami már az első percekben kiszól a nézőhöz és végig vele – benne – marad.

Nyilván az elkövetőkről is szólni kell. A filmben ezek a felnőttek kellően taszítóak, különféle társadalmi és kulturális háttérből. Magányos lúzerforma, „tisztes” üzletember, no meg tőrőlmetszett szörnyeteg is akad köztük. Legtaszítóbb az a kolumbiai fenevad, egy maffiaügyvéd, aki a népes partin sem leplezi gerjedelmeit a kiskorúak felé, és ott mindjárt félrehúzná a reszkető fiút, mint ragadozó az áldozatát.   

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!