hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért állt bele Horthy méltatásába Lázár János?
A múlt értékelése történészek és nem politikusok meg nagykövetek dolga
 Miért állt bele Horthy méltatásába Lázár János?

Forrás: Wikipédia / Horthy Miklós

2023. 09. 07.
Úgy tűnt, hogy az utóbbi években a történészek asztalára kerül az évtizedekig az emlékezetpolitika frontvonalában álló kérdés, Horthy Miklós megítélése. Aztán Lázár János miniszter ellátogatott Kenderesre, és néhány mondatával felkavarta a történelmi vitát.

Nagyon visszafogott, politikamentes megemlékezésnek ígérkezett a volt kormányzó újratemetésének 30. évfordulója Kenderesen. A Vitézi Rend törzsközönségének koszorúzása mellett egy vasúttörténeti kiállítás megnyitójára szólt a meghívó, amelynek középpontjában Horthy István, a kormányzó fiatalon elhunyt fia állt, aki mérnökként és később a MÁV elnökeként sokat tett a Trianon után megcsonkított magyar közlekedési hálózat fejlesztéséért.

A rendezvényt kis híján félbeszakította a hirtelen jött felhőszakadás, de Lázár János így is elmondta beszédét, amelyből a Telex helyszíni tudósítója elsősorban a Horthy Miklósra vonatkozó mondatot emelte ki – ebből lett aztán a közéleti vihar. Az idézet pontos volt, de a teljesség kedvéért közzétennénk a teljes beszédet, amely Kenderesen elhangzott:

„Amikor a Közlekedési Minisztérium támogatta a Közlekedési Múzeumot abban, hogy Horthy Istvánnak, mint közlekedési mérnöknek, mint újítónak, mint angolszász orientációjú fiatal mérnökembernek, mint kiváló sportolónak, mint kiváló sportrepülőnek, mint kiváló vasúti elnöknek emléket állítsunk, akkor azt akartuk szimbolizálni és üzenni, hogy a teljes kifosztás, a teljes lepusztítás ellenére, hogyha vannak fiatal, tehetséges, hazafias szellemben tanuló, dolgozó és élő emberek, akik készek és képesek nemcsak a magánérdeket, hanem a közügyeket is szolgálni, akkor bármilyen helyzetben az ország újjáépítése és fejlesztése lehetséges, nincs előttünk akadály. Az én meggyőződésem az, hogy ez az emlékezés és a főhajtás kijár Horthy Miklósnak, és kijár Horthy Istvánnak is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!