hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brüsszel kiszolgálja az LMBTQ-lobbi érdekeit
Meghekkelt nemzetek
Brüsszel kiszolgálja  az LMBTQ-lobbi érdekeit

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix / Hetek-grafika

2022. 12. 15.
A gyermek- és családvédelem ürügyén lendülne tovább az Európai Bizottság az ötéves LMBTQ-stratégia megvalósításában: minden tagállamban el kellene ismerni az azonos nemű párok máshol megállapított jogállását, többek között az örökbefogadás lehetőségét is.

Európai szülőségi bizonyítvány bevezetését szorgalmazza a napokban megjelent szabályozási javaslatában az Európai Bizottság, amely egyben kötelezné a tagállamokat, hogy ismerjék el a más tagállamokban megállapított szülői státuszokat és az abból levezethető jogokat. A brüsszeli érvelés szerint minderre azért van szükség, mert egyre többen élnek az Európai Unió négy szabadságelve közül a személyek szabad mozgásának jogával, ám az eltérő nemzetállami szabályozások miatt nem biztos, hogy aki az egyik országban szülőnek számít, az a másik országban megkapja ezt a státuszt. A bizottság azt állítja, hogy emiatt mintegy kétmillió gyermek jogai sérülnek. 

A család- és gyermekvédelem köntösébe bújtatott kísérlet azonban távolról sem a természetes házasságok és családok érdekeit hivatott szolgálni. Sokkal inkább jelzi azt, hogy az LMBTQ-lobbi újabb áttörés küszöbén áll Európában. Hiszen amennyiben a javaslat átmenne az Európai Unió Tanácsán, minden tagállamban elismertethető lenne az azonosneműek házassága, sőt örökbefogadáshoz való joga. 

Sara és az LMBTQ-lobbi 

Az Európai Bizottság éppen egy éve hozott nagy jelentőségű döntést a témában, kimondva, hogy az azonos nemű szülőket és gyermekeiket minden tagállamban családként kell elismerni – mégpedig a gyermek szabad mozgáshoz való jogának biztosítása érdekében. A bíróság annak kapcsán foglalkozott az üggyel, hogy a bolgár hatóságok nem állították ki egy azonos nemű pár újszülött gyermekének születési anyakönyvi kivonatát. A 2019-ben Gibraltáron született Sara édesanyja a brit gibraltári születésű Jane  Jones, aki a bolgár Kalina Ivanová­val élt házastársi kapcsolatban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!