hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1999. 03. 27. (III/12) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Győzött a dél embere

Romano Prodi lesz a brüsszeli bizottság új elnöke – állapodtak meg az Európai Unió állam- és kormányfői berlini csúcsértekezletükön. Jóllehet a jelölésnek számos támogatója van – köztük az angol miniszterelnök, Tony Blair –, többen iróniával fogadták a tényt, hogy az EU elnöki posztjára egy olasz kerül.

Moszkva tagadja az atomexportot

Benjamin Netanjahu háromnapos körutat tett, amelynek során Ukrajnába, Oroszországba és Grúziába látogatott. A baloldali Munkapárt Ehud Barakkal az élén azzal vádolta a kormányfőt, hogy csak azért utazik most ezekbe az országokba és költi az állam pénzét, hogy azon megvásárolja a volt Szovjetunióból és az utódállamokból Izraelbe bevándorolt polgárok szavazatait.

Berlini EU-döntés a palesztin állam elismeréséről

Az Európai Unió külügyminiszterei Berlinben kiadott határozatukban egyértelm? támogatásukról biztosították a palesztin állam kikiáltásának tervét. Az EU-dokumentum reményét fejezi ki, hogy ez a lépés hamar megtörténik. Netanjahu izraeli kormányfő "szégyennek" nevezte az uniós döntést, amely a végső státuszról szóló tárgyalások helyett egyoldalú diktátum elé állítja Izraelt.

Kannibálok harca Indonéziában

Az Indonéziához tartozó Borneó szigetén több mint száz áldozata van a szigeten élő népcsoportok között kirobbant zavargásoknak. A dajak őslakosság és a kormány által betelepített madurai kisebbség közötti zavargások pogromba csaptak át, és az erőszak elől a madurai népcsoporthoz tartozók közül több ezren elmenekültek. A volt államfő, Suharto lemondása óta állandósult gazdasági válságban és belpolitikai bizonytalanságban rendszeressé váltak az etnikai és vallási összetűzések, amelyek közül a borneói bizonyult eddig a legvéresebbnek. A dajakok a szintén őslakos malájokkal összefogva 110 madurai lakost mészároltak le, valóságos embervadászatot tartva a maduraiakra. Az AFP hírügynökség úgy értesült, hogy a konfliktus során újra felütötte a fejét a kannibalizmus is a dajakok körében: a harcosok a megöltek különböző testrészeit aggatják magukra a győzelem jelképeként. Egyes vélemények szerint az elhúzodó válság Indonézia szétesését eredményezheti. Március végén ENSZ-küldöttség érkezett az Indonéziához tartozó Kelet-Timor székvárosába, Dilibe. A volt portugál gyarmatot 1975-ben szállta meg Indonézia, majd 1976-ban annektálta. Ennek ellenére a közeljövőben a kelet-timoriak népszavazáson dönthetnek jövőjükről. Habibie indonéz államfő ezzel kapcsolatban kijelentette: országa "hagyja leválni magáról" Kelet-Timort, amennyiben a lakosság népszavazás útján dönt a kérdésről.

Alagúttűz az Alpokban

Valószínűleg több mint tizenöt halálos áldozata volt az Alpok alatti Mont Blanc-alagútbeli tűzvésznek. A 11,4 kilométer hosszúságú Mont Blanc-alagút közepén egy belga rendszámú, több tíz tonnányi lisztet és margarint szállító kamion gyulladt ki, amely mögött legalább négy másik teherautó és fél tucatnyi személygépkocsi rekedt meg. A hatalmas tűz többszáz méteres körzetben 200-300 fokosra melegítette fel a sűr? fekete füsttel elárasztott alagutat, ahol a közel 30 évvel ezelőtt kiépített szellőztető berendezések elégtelennek bizonyultak a biztonságos feltételek szavatolására. A francia és az olasz oldalról riasztott első mentőalakulatok a nagy hőség miatt a "menedékfülkékbe" kényszerültek, és hosszú órákon át vártak a felmentésre. Legalább két hónapig, a helyreállítási munkák és a biztonsági berendezések újjáépítéséig zárva lesz az Alpok alatt átvezető forgalmas Mont Blanc-alagút, ahol tavaly a személyforgalom mellett közel 800 ezer áruszállító kamion kelt át. (MTI)

NAGYÍTÓ

Több ezer iraki hívő várakozott a 45 fokos hőségben arra, hogy átléphesse a szaúdi határt. A várva várt mekkai zarándoklat reménye azonban szertefoszlott: Szaddám Huszein váratlanul hazaparancsolta a zarándokokat. Az irakiak és a szaúdiak egymást okolják a muszlim világ legnagyobb ünnepének előestéjén történt incidens miatt. Az elmúlt években az ideiglenes sátortáborokban kitört tűzvészek és a zarándokok között kitört tömeghisztéria miatt több százan vesztették életüket, ezért a szaúdi hatóságok fokozott óvintézkedésekkel készültek a Kába-követ felkereső kétmillió zarándok fogadására. A két hétig tartó rendezvény idei mérlegét csak április elején lehet megvonni, annyi azonban biztosnak látszik, hogy a zarándokok költségeinek megfizetéséhez senkinek sem fűlik a foga.

Belföld

A Nyírfa-ügy árnyéka

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa első fokon felmentette Földi Lászlót és két vádlott társát a jogosulatlan adatkezelés és az államtitoksértés vádja alól. Az Információs Hivatal egykori vezetőit azért fogta perbe a katonai ügyészség, mert az 1995-ben indított "Nyírfa" fedőnev? akció során országgyűlési képviselőkre vonatkozó információk is a hírszerzés birtokába jutottak.

Erősödő szakszervezetek

Több tízezer – egyes vélemények szerint 30 ezer – közalkalmazott és köztisztviselő tüntetett a Parlament előtt március 20-án. Ez a jelentős létszám lapunk információi szerint magukat a szakszervezetiseket is meglepte. Ráadásul az is a meglepetések sorába illik – mondta egy szakszervezeti vezető –, hogy a kormányzatnak eleddig nem sikerült megosztania a korábban megosztottságukról híres szakszervezeteket. Orbán Viktor rádiónyilatkozatában elkésettnek nevezte a demonstrációt. Szakértők szerint a kormánynak előbb vagy utóbb foglakoznia kell a szakszervezetek igényeivel.

Katolikus tervek

"Nem tudjuk, hogy Jézus második eljövetele holnap lesz-e avagy 18 millió év múlva" – jelentette ki Gyulay Endre megyéspüspök a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) titkárságán rendezett sajtóbeszélgetésen, elzárkózva az emberek ilyen irányú "riogatásától" és egy újonnan tervezett, kereskedelmi jelleg? vallásos tévécsatorna létrehozásában való közreműködéstől. A tájékoztatón a püspök még olyan, a legutóbbi püspöki konferencián felmerült aktuális kérdésekről beszélt, mint a "keresztény gondolkodás" népszerűsítése a pápák nyilatkozatai alapján akár szociális, akár politikai vonatkozásban; szólt a Biblia újabb katolikus fordításának a megalapozásáról, a pápa romániai látogatásáról és az ortodox keresztényekkel való kapcsolatról. Kitért arra is, hogy kezdeményezik: a katolikus egyház rendszeresen találkozzon a protestáns püspökökkel. Az ezeréves magyar államisággal és a kétezer éves jubileummal kapcsolatban tervezett katolikus szervezés? ünnepségekről is beszélt. Veres András, az MKPK titkára külön megemlítette az ezredfordulóra tervezett programokat, mint például a "szentföldi zarándoklatok" szervezését, illetve egy olyan római eseményt a jövő év októberében, amikor is a világ katolikus püspökei egy szinódus után felajánlanák Szűz Máriának a világot. (Hetek)

Szigorúbb fellépés a szélsőjobb ellen

A Raoul Wallenberg Egyesület szigorúbb törvényeket szorgalmaz a szélsőjobboldali mozgalmak és megnyilvánulások ellen. Javaslatot dolgoztak ki a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény módosítására. Huff Endre ügyvivő elmondta, hogy a javaslatot a közeljövőben eljuttatják az országgyűlés illetékes bizottságaihoz és a képviselőkhöz. A módosító javaslat többek közt azt tartalmazza, hogy a tiltott önkényuralmi jelképek mellett az azokat felidéző, velük könnyen kapcsolatba hozható szimbólumok alkalmazóit is felelősségre lehessen vonni. Ezeket az elképzelhető variánsokat szükséges pontosan meghatározni. Sebes József elnök, felidézve a március 15-ei MNSZ tüntetést, elmondta: Magyarországon olyan helyzetet kell teremteni, hogy nyilvános csoportos rendezvényen ne lehessen gyalázni népcsoportokat és becsmérelni magas rangú köztisztviselőket. Véleménye szerint, ha a rendőrség nem tudja jogszerűen korlátozni az ilyen típusú demonstrációkat, akkor felelősség terheli a törvényalkotókat is. A szervezet felemelte szavát az utóbbi időben megsokasodott holocaust-tagadások miatt is. Ennek törvényi szabályozására német példát említettek, ahol a holocaust tagadása és "átértékelése" jogszabályba ütközik, bűncselekménynek számít. (MTI-Hetek)

Csődbe juthat-e a Magyar Televízió

Nem sikerült elnököt választani az Magyar Televízió Rt. élére. Az MTV Közalapítvány február 23-i ülésén nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget Szabó László Zsolt, a Duna Televízió alelnöke, akit a fenti posztra jelöltek. Az MSZP egy előzőleg kiadott közleményben törvénytelennek nevezte az elnökválasztási procedúrát, amelyet a négy kormánypárti kuratóriumi tag vezette csonka kuratórium tartott.

Magyar Bálint a világbanki projektről

Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke Békés megyei körútjának záró állomásaként érkezett Békéscsabára. A közel háromórás találkozón a párt önálló arculata megteremtésének lehetséges módjairól folyt az eszmecsere. Emellett olyan témák is napirendre kerültek, mint a hadkötelezettség eltörlése, az abortusz, a drog és az adórendőrség kérdése.

Rendszerváltó évforduló

Fotó: Vörös Szilárd

Hit és értékek

Európa elrablása

Sok teológus úgy tartja, az Antikrisztus fellépésének a Római Birodalom kulturális örökségét hordozó európai – illetve az ebből kinövő észak-amerikai – civilizáció lesz a szellemi háttere és talán helyszíne is. Vallástörténeti sorozatunkban ezen a héten az európai szellem genezisével foglalkozunk.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!