hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 08. 12. (IV/33) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Vihart aratott

Vita Ovádja rabbi beszéde nyomán

A gerillaelnök

A szabad demokrácia viharos időszakba lépett az Andok térségében – közölte az ABC cím? spanyol napilap. A Simon Bolivar által megálmodott Nagy-Kolumbia országaiban (Peru, Kolumbia, Equador és Venezuela) új politikai vezetők léptek színre, akik katonai erőszakkal, puccsokkal és megkérdőjelezhetően demokratikus módon szerezték meg országuk irányítását. Közéjük tartozik Hugo Chavez egykori puccsvezér is, aki megnyerte a júliusban tartott venezuelai választásokat.

Az ostromlott város

Eperjesi Ildikó A háború nem ért véget, a háború folytatódik, csak immár az orosz városok utcáin – írja az orosz sajtó a hét halálos áldozatot és kilencvenhárom sebesültet követelő moszkvai robbantás után. A politikusok többsége hajlik arra, hogy csecsen szálakon folytassák a nyomozást, bár Putyin elnök óva intett a "boszorkányüldözéstől". Az orosz rendőrség letartóztatott ugyan egy csecsen és egy dagesztáni férfit a héten, később azonban kiderült, hogy nem bizonyítható részvételük a robbantásban. A szörny? merényletnek az elemzők szerint messzemenő következményei lehetnek: az emberek keményebb fellépést fognak követelni a lázadó Csecsenföld ellen, ami a hatalom koncentrációjához vezethet.

Szóróaknák a mecsetben

"Itt még háború lesz" – mondják az öregek Benoiban, egy gyönyör? hegyvidéki faluban Csecsenföldön. Itt történt az, hogy a falu "honvédői" összeszedték a környékbeli utakról a szóróaknákat, és bevitték a mecsetbe – szám szerint tizenkét darabot. Egyúttal falugyűlést is hirdettek, ahol a település katonai parancsnoka beszélt az egybegyűltekhez. "Ha még egy aknát találunk, kivégzést alkalmazunk. Nem engedjük, hogy ezt a falut is szétrombolják." A csecsenföldi hétköznapokról a Kommerszant cím? orosz magazin készített összeállítást.

Tűz és víz

Kaliforniától Montanáig pusztítanak az amerikai erdőtüzek. A Vadnyugat tragédiája     Fotó: Reuters

Véget ért a baszk tűzszünet

Egy spanyol katonatisztet lőttek le szerdán Pamplona észak-spanyolországi városban. A merénylettel az ETA baszk szeparatista szervezetet vádolják, mivel a tarkólövés rájuk jellemző gyilkolási módszer. Az ETA-t teszik felelőssé a két keddi autórobbantásért is, amelyben egy üzletember lelte halálát és tizenegyen megsérültek, köztük két gyermek. Az áldozat, Zumaia as Jose Maria Korta befolyásos vállalkozó volt, aki sürgette a tárgyalások beindítását az ETA és a spanyol kormány között. Hétfőn viszont gyaníthatóan a csoportosulás négy tagja vesztette életét egy gépkocsi felrobbanása során Bilbao baszk városban. A terroristák éppen előkészítették a robbanóanyagot, amikor az működésbe lépett autójukban. A szerdai, ETA-hoz kapcsolható merénylet volt a kilencedik, amióta a csoportosulás a múlt év decemberében végett vetett a tűzszünetnek. 1968 óta, amikor is az ETA megkezdte függetlenségi kampányát, 800 ember halála fűződik a terrorszervezet nevéhez. Pamplona Navarra tartomány székhelye, amit a keményvonalas baszk szeparatisták szülőhazájuknak tartanak, Baszkfölddel és három francia tartománnyal együtt. A rendőrség gyanítja, hogy a tűzszünetet csak soraik rendezésére használták fel a baszk terroristák, és most teljes gőzzel folytatják tevékenységüket. (MTI)

Belföld

Trónváltás egy köztársaságban

Mádl Ferenc köztársasági elnök, 120 millió forintos beiktatási ünnepsége után pár nappal "megnevezte segédeit". Az új elnök hivatali apparátusa sokak számára hozott újat, és itt elsősorban nem a tartalomra kell gondolnunk, hanem sokkal inkább a formára. A kisgazdák soraiból némi csalódottság érződik, hiszen a kormánypárttal közös jelöltjük, úgy tűnik megfeledkezett róluk – mindamellett bizakodóan néznek a jövőbe. Elemzők szerint a Fidesz-PR ismételt produkciója új elnöki érát jelez, ám nehéz kitalálni, hogy mindebből mi fog megvalósulni az elkövetkezendő években.

Stabilabb közigazgatás kellene

Interjú Kiss Sándorral, az MKKSZ elnökével

Rejtőzködő pentitó

Keleti György. Titkokat szeretne tudni    Fotó: MTI

Kéjjel ölt

Édesanyjára emlékeztette az egyik áldozat a kettős prostituáltgyilkos fiatalembert, aki más magyarázatot nem adott szörny? tettére – tudta meg a Hetek. Egy lapunknak nyilatkozó kriminálpszichológus szerint a prostituáltakkal való élés minden esetben aberráció, nélkülözi az egészséges szexualitáshoz elengedhetetlen kommunikációt és érzelmeket. A perverz fiatalembernél ez az aberráció más lelki sérülésekkel is társulhatott.

Kuplerájos országimázs

A helyi lakosok felháborodása közepette kész prostituáltváros épült ki Mogyoródon, ahol létrejött az ország első és ideiglenes türelmi zónája. Ez korszakhatár a legújabb magyar történelemben, mert hosszú évtizedek után újra legális lett ez a magatartás. A fővárosi szakértők szerint az eset jogellenes, ám a kritikus szakvélemény, úgy tűnik, szemet huny a dolog felett. Az új intézményt már el is keresztelték Erotik Campingnek. Az egyik vezető német televízióadó máris külön stábot küldött a helyszínre, a Forma–1 vezetői viszont szégyenletesnek tartják a történteket.

Fél Magyarországra jönni

Lakatos András, alias Kisbandi 1997-ben hagyta el az országot, hitelezői szerint körülbelül 3 milliárd forinttal. A hivatalos álláspont szerint Lakatos nemrég bukkant fel Miamiban, majd miután a magyar hatóságok erről tudomást szereztek, kiadatási kérelemmel fordultak az illetékes szervekhez. Úgy tűnik azonban, nem fog simán menni a kiadatási procedúra, hiszen az édesanyja által felfogadott védők legalább három pontban támadják a magyar hatóság eljárását.

Bűnös kívánság

Vizsgálatot folytat a rendőrség A. Ottó miskolci pappal szemben, mert két fiatalkorú gyermek azt állítja, hogy a férfi fajtalankodásra akarta őket rábírni. Ha beigazolódik a vád, akkor annak komoly következményei lehetnek a férfi hivatására nézve.

Hit és értékek

Kik azok a filiszteusok

Palesztina, azaz Filiszteusföld. Évszázadokon át így nevezték azt a területet, amely a Bibliában – és 1948 óta a világpolitikában is – Izrael néven szerepel, legalábbis azóta, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób utódai elfoglalták az "Ígéret Földjét". A Dunántúl méret? földdarab korábban kanaániak, amurrúk, hettiták és mások tulajdonában volt, s a zsidókkal nagyjából egyidőben a filiszteusok is megvetették rajta lábukat.

HÁTTÉR

Nyakkendős felbujtók

Döbbenetes, hogy az elmúlt két hónapban négy halálos áldozata és tucatnyi sebesültje volt az extrém jobboldali erőszakhullámnak Németországban. A zsidó sírokra horogkeresztet pingáló, színes bőr? menekülteket verő, külföldiek és hajléktalanok életét kioltó feketebakancsosoknál talán csak "nyakkendős" felbujtóik veszélyesebbek.

Aki megfeddte Clintont

Al Gore alelnök minden bizonnyal beírta nevét a történelemkönyvbe, amikor egy héttel a Demokrata Párt elnökjelölő nagygyűlésének megnyitása előtt nyilvánosságra hozta, hogy Joseph Lieberman connecti-cuti szenátort választotta alelnökjelöltjének. Lieberman az első zsidó származású politikus, aki az Egyesült Államokban ilyen magas szövetségi hivatalra pályázik. "Történnek csodák, és én ezt csodának tartom, amelyért hálás vagyok" – mondotta a törvényhozó nem sokkal azután, hogy Gore alelnök felhívta rádiótelefonján, és felkérte a megtisztelő feladatra. "Jobb ajánlatot mind ez ideig nem kaptam" – felelte tréfásan, de megilletődött hangon.

Évente 106 munkanap vész kárba

"Ha munkakedvem támadna, leülök egy csöndes sarokba és megvárom, amíg elmúlik" – volt hallható a hangzatos, sőt szellemes megállapítás az egykori szocialista munkahelyeken. A nép ilyetén módon igencsak messze jutott a szellemi atyák megállapításától: "A munka nemesít". A munkamorál és a kötelező nyolc óra kitöltése külön képességet fejlesztett ki a kommunizmus felé lépegető tömegben, leleményességet és hosszútűrést kívánva tőlük. A rendszerváltás elsodorta a teljes foglalkoztatottságot, a munkahelyi kommunákat, és az ábrándokhoz szokott magyar lélekre rázúdult a kapitalizmus, annak munkamoráljával, elvárásaival – de nem a fizetéseivel. Vajon tíz évvel később mivé vált az egykori langyos munkamorál, mit hoz ki a magyar munkásból a hétköznapi kapitalizmus?

Miért van szükségünk pénzügyi intelligenciára

Robert T. Kiyosaki könyve lebilincselő és elgondolkodtató olvasmány. A középosztálybeliek számára különösen, hiszen éppen az ő "dogmáikat" veszi célba. Annak a nyugati középosztálynak a dogmáit, amelyhez mi is lelkesen felzárkózni kívánunk. Mégpedig a lehető legérzékenyebb területen, a pénzügyek terén. A szerző vélekedése szerint az anyagi függetlenséghez vezető út a közhiedelemmel ellentétben nem egyetemi-főiskolai diplomákkal van kikövezve, sőt e tekintetben nem is a fizetési cédulán szereplő összeg nagysága a legmeghatározóbb tényező. Ennél sokkal fontosabb szerepet játszik kortól, nemtől, iskolai végzettségtől és vagyoni helyzettől függetlenül a pallérozott pénzügyi intelligencia.

Amerika nem eladó

Európai vállalatok az utóbbi időben látványosan terjeszkednek az amerikai piacon, ha kell, készek a legborsosabb árat is megfizetni egy-egy amerikai vállalat megszerzéséért. A Time magazin szerint ez csak a kezdet, mivel az európaiakat az a stratégiai szándék vezérli, hogy a piacok globalizálódásában tengeren túli jelenlétükkel biztosítsák életben maradásukat. Amerikát persze nem lehet csak úgy "felvásárolni"…

Kedvezőbb adók a többgyermekeseknek

Könnyebb évük lehet jövőre a nagycsaládosoknak, viszont akik közülük építkezni is szeretnének, és bekalkulálták a szociálpolitikai támogatást (szocpol), jobban teszik, ha még az idén elkezdik az építkezést. A "húzd meg ereszd meg"-elv a kormány részéről abban valósul meg, hogy az adókedvezmények általi többletkiadást a szocpol átalakításával ellensúlyozzák.

Bezöldült informatikusok

Mint arról előző számunkban is beszámoltunk, a nemzetközi munkaerőpiacon elindult a kíméletlen harc az informatikusokért. A német zöldkártyák (munkavállalói engedélyek) után a jövőben az USA várhatóan még kedvezőbb ajánlatokkal igyekszik elcsábítani a világ kevésbé fejlett régióiból az IT-, azaz információ-technológiai szakembereket.

Átrendeződik a bankszektor

Úgy látszik, Magyarországot sem hagyja ki a nyugati világra oly jellemző cégfúziós hullám. A héten a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. és az ABN AMRO (Magyar) Bank bejelentette, hogy a jövő évezredet együtt kívánják megkezdeni. Január 1-jei összeolvadásukkal a második legnagyobb hazai bank jön létre, saját tőkéjük elérné a 84 milliárd forintot.

Hat százalék fölötti GDP-növekedés

A gazdasági növekedés üteme 2000 első félévében a várakozások szerint 6 százalék fölötti, szemben a tavalyi hasonló időszak 4 százalék alatti értékével – hangoztatta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium (GM) államtitkára. A gazdaságot az elmúlt éveknél is élénkebb ütemű, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően gyors növekedés és egyszámjegy? infláció jellemzi az idei év első felében – mutatott rá az államtitkár, s hozzátette: a fellendülést alátámasztó külkereskedelmi folyamatok az idei év első félévében is folytatódtak. Az export és az import 29,6 százalékkal nőtt euró-alapon számítva. A külkereskedelmi áruforgalomban 13,8 milliárd euró export és 15,6 milliárd euró import realizálódott. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!