Nyáry Béla, Lakatos ügyvédje lapunk kérdésére elmondta, hogy noha a hatóságok
már három és fél éve tudják, hol tartózkodik védence, mégsem állt eddig érdekükben,
hogy felmelegítsék az ügyet. Ez idő alatt édesanyja többször is meglátogatta az
USA-ban, teljesen legálisan és hivatalosan, de ez akkor senkinek nem tűnt fel. Elképzelése
szerint megvárták, amíg Magyarországon is felállt az FBI társszerve, és ezután feküdtek
neki nagy lendülettel az ügynek. Lakatost távozásakor körülbelül 445 rendbeli csalással
vádolták, melyek az ügyvéd állítása szerint azóta elévültek, van azonban két újabb
feljelentés, melyek egy eltűnt autóról és 40 millió forintról szólnak. Lakatos
neve a tíz leginkább körözött személy között szerepelt, ezért elfogása presztízskérdés
is.
Védekezésük egyik hivatkozási alapja Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata,
amelyben a maffiák elleni harc egyik állomásaként emelte ki Lakatos esetét. "Hál\'
Istennek a miniszterelnök úr megtette nekünk azt a szívességet, hogy elmagyarázta,
mi ennek az egésznek a lényege, így ez már számunkra sem kérdéses" – mondta Nyári,
aki ebből is arra következtet, hogy az ügy felmelegítése politikai indíttatású.
Az ügyvéd leginkább azt tartja groteszknek, hogy a gyanúsítottnak még a jogi képviselői
sem jutottak hozzá az eljárás részleteit tartalmazó papírokhoz, így érdemben nem
is tudtak védekezni az amerikai hatóságok előtt. Mivel azonban az amerikai fél kötelezte
a magyar hatóságokat az anyag megküldésére, nemsokára ők is megismerhetik a magyar
fél álláspontját.
Nyáry lát ugyan rá esélyt, hogy az USA átadja védencét a magyar hatóságoknak, de
ha elhúzódik az ügy, és az állam nem tudja tovább indokolni jogos kérelmét, akkor
a bíró dönthet úgy is, hogy szabadlábra helyezi a gyanúsítottat. A hazaszállítással
kapcsolatban annyi aggálya van az ügyvédnek, hogy meglehetősen sokan vannak azok, akik
nem szívesen látnák itthon Kisbandit, ezért életveszélybe kerülne a határ átlépése
után.