A pénzügyi intelligencia gyermekkorban alakul ki. A szülő a felelős
A pénzügyi intelligenciát nem tanítják az iskolákban, még az egyetemeken sem
nagyon. Az emberi psziché olyan rejtett dimenziója ez, amelyet a lehető legmélyebben
meghatároz az otthonról hozott szülői minta és a kultúra. Ez az, amit
akarva-akaratlanul, tudatosan és öntudatlanul a szegény és a gazdag papák egyaránt
megtanítanak csemetéiknek. Ki így, ki úgy.
A készen kapott minták megváltoztatása pedig nagyon nehéz. Ehhez sokszor nagyon erőteljes
külső beavatkozásra, valamilyen pozitív ösztönzésre, illetve hosszú évek kitartó
tanulására van szükség.
A szerző definíciója szerint a pénzügyi intelligencia – az érzelmi intelligenciának
szinte ikertestvéreként – elsősorban egy szemléletmódot és viszonyulást, másodsorban
pedig nagyon konkrét gyakorlati jártasságot jelent: a pénzügyekkel való bánásnak
olyan kreatív és intelligens módját, amelynek eredményeképpen nem mi dolgozunk a pénzért,
hanem a pénz dolgozik nekünk. Kiyosaki úgy véli, bármilyen szakmában, szakterületen
dolgozzék is az ember, pénzügyi intelligenciáját folyamatosan növelnie kell. A középosztály
"mókuskerekéből" másképp nagyon nehéz kitörni.
A közhiedelemmel ellentétben a középosztály pénzügyileg nagyon veszélyes
helyzetben van. Elsősorban azért, mert egyetlen bevételi forrása a munkáltatójától
kapott fizetése, amelyet, még ha nő is, párhuzamosan egyre magasabb adók terhelnek.
Továbbá azért, mert pénzügyi intelligencia hiányában az így megkapott fizetés egy
részét nem "eszközökbe" (az idő múlásával további jövedelmet biztosító
befektetésekbe) fekteti, hanem szinte kizárólag fogyasztási javak – igen gyakran
hitelfelvétellel történő – megvásárlásába. Ez utóbbiakkal ráadásul még további
kiadásokat és adóterheket termel. Úgyannyira, hogy bizonyos számítások szerint a
legtöbb alkalmazott januártól májusig az adójáért dolgozik.
Így a középosztály esetében a család "eredménykimutatásában" a bevételi
oldalon legtöbbször egyetlen forrás áll, a fizetés, a másik oldalon pedig egyre növekvő
számú és nagyságrendű, szűnni nem akaró kiadás. Nagyon helytelenül.
"A probléma az, hogy a pénzügyi lángelme alszik bennünk, és vár, hogy szólítsuk.
Méghozzá azért alussza Csipkerózsika-álmát, mert kultúránkban arra neveltek bennünket,
hogy a pénz minden gonoszság gyökere. Arra bíztattak, tanuljunk szakmát, hogy
megdolgozhassunk a pénzünkért, de nem tanították meg, hogyan dolgoztassuk a pénzt a
magunk javára. Azt tanultuk, nem kell aggódnunk a jövőnk miatt, mert a vállalatunk
vagy az állam majd gondoskodik rólunk
"
A világ kőkemény kapitalizmus, és Kiyosaki könyve a kőkemény kapitalizmusra tanít.
Tanácsát érdemes különösen nekünk, magyaroknak megszívlelni, nehogy a közös Európa
felé igyekezve olykor a fel-felbukkanó régi nosztalgia bárkinek csalódást okozzon.
Robert T. Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa (Bagolyvár Kiadó, Budapest,
1999.)