hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véget ért a baszk tűzszünet

2000. 08. 12.
Egy spanyol katonatisztet lőttek le szerdán Pamplona észak-spanyolországi városban. A merénylettel az ETA baszk szeparatista szervezetet vádolják, mivel a tarkólövés rájuk jellemző gyilkolási módszer. Az ETA-t teszik felelőssé a két keddi autórobbantásért is, amelyben egy üzletember lelte halálát és tizenegyen megsérültek, köztük két gyermek. Az áldozat, Zumaia as Jose Maria Korta befolyásos vállalkozó volt, aki sürgette a tárgyalások beindítását az ETA és a spanyol kormány között. Hétfőn viszont gyaníthatóan a csoportosulás négy tagja vesztette életét egy gépkocsi felrobbanása során Bilbao baszk városban. A terroristák éppen előkészítették a robbanóanyagot, amikor az működésbe lépett autójukban. A szerdai, ETA-hoz kapcsolható merénylet volt a kilencedik, amióta a csoportosulás a múlt év decemberében végett vetett a tűzszünetnek. 1968 óta, amikor is az ETA megkezdte függetlenségi kampányát, 800 ember halála fűződik a terrorszervezet nevéhez. Pamplona Navarra tartomány székhelye, amit a keményvonalas baszk szeparatisták szülőhazájuknak tartanak, Baszkfölddel és három francia tartománnyal együtt. A rendőrség gyanítja, hogy a tűzszünetet csak soraik rendezésére használták fel a baszk terroristák, és most teljes gőzzel folytatják tevékenységüket. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!