hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2000. 12. 30. (IV/52) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Februárban érkezik a Mir

Az orosz repülésügyi hatóságok biztosak benne, hogy épségben és veszélytelenül képesek lesznek földre hozni a Mir űrállomást. Vlagyimir Szolovjov, a Mir-program irányítója nem értett egyet azokkal az aggodalmakkal, hogy a Mir röppályájáról letérve a földbe csapódhat – mint azt sokan vélik azután, hogy néhány nappal ezelőtt a repülésirányítás egyszerűen elvesztette a kapcsolatot az űrállomással. 

Tűz és víz

A globális felmelegedés tényének ismeretében talán nem is meglepő, hogy az idei nyár az elmúlt század egyik legforróbbja s legszárazabbja volt. Az Egyesült Államok déli államaiban a század harmadik legszárazabb nyarának következményeként az elmúlt ötven év legsúlyosabb erdőtüzei pusztítottak. A hatóságok adatai szerint augusztus végéig több mint 74 ezer tűzesetről érkezett bejelentés, amelyek során Amerika-szerte 6,6 millió hektár terület égett le. Veszélybe került a híres Grand Canyon és a Los Alamos-i nukleáris laboratórium is, ahol 1945-ben elkészítették az első atombombát.

Milliárdos mobilper

Agydaganatos betegek több milliárd dolláros kártérítési pert indítottak a mobilszolgáltatók ellen Amerikában – jelentette a héten a londoni Times cím? lap. Az esetek többségében a Vodafone és a Verizon Communications közös vállalata, a Verizon Wireless, Amerika legnagyobb mobilszolgáltatója lesz az alperes. Egyelőre ugyan nem bizonyított, hogy a mobiltelefonok sugárzása káros hatással van az egészségre, de ennek az ellenkezőjét sem lehet tudományos alapon megállapítani – így aztán a következő években az ilyen perek számának növekedése várható. Hasonló eredményekre jutott az elmúlt hetekben Angliában nagy visszhangot kiváltó orvosi vita is. A témával foglalkozó brit szakértők szerint a fokozott kockázat miatt a 18 év alatti fiataloknak mindenesetre nem ajánlott a mobiltelefon használata. 

Egyiknek sikerült, másiknak nem

Nagy mozgás volt 2000-ben a világpolitika színpadán: volt olyan elnök, aki külföldről faxon üzente meg, hogy lemond (Alberto Fujimori perui államfő) és volt, akinek televíziós újévi beszédben adta át elődje a hatalmat (Vlagyimir Putyin orosz elnök). Volt, aki elveszítette kormányának többségét (Ehud Barak izraeli miniszterelnök), mielőtt lemondott volna, és volt, aki kormányra kerülve veszítette el Európa többségének a bizalmát (Wolfgang Schüssel osztrák kancellár). Voltak nehézkes szavazatszámlálások: Belgrádban addig osztottak-szoroztak, míg az utca mondta ki a végső ítéletet, míg Floridában öt héten át számoltak géppel és kézzel, ám a döntést egy kilencfős washingtoni testület mondta ki. Összeállításunkban az elmúlt év emlékezetes kudarcaiból és sikereiből válogattunk képeket.

Belföld

Botrány botrány hátán

Tavaly ilyenkor azt gondoltuk, hogy az 1999-es évnél botrányosabb már nem jöhet. Jött. Ezért idei összefoglalónk is a politikai botrányok mentén halad, ezúttal pártonként csoportosítva. Mivel az események tőlünk függetlenül következtek be, legnagyobb jóindulatunk ellenére sem tudunk eleget tenni a médiaegyensúly kényes igényének: minél több botrány kapcsolódik egy-egy párthoz, annál nagyobb teret kap alábbi cikkünkben.

Elfajzott ifjak

2000-ben újra megerősítést nyert, hogy a mostani fiatalok – tinédzserek és fiatal felnőttek – által elkövetett bűncselekmények alattomosabbak, kegyetlenebbek és könyörtelenebbek, mint a korábbi időszakban. Olyan esetek történtek, amelyek jól mutatják, hogy nemcsak súlyos szociális problémákkal küszködnek a magyar családok, hanem szellemi-morális válság következményeivel is szembe kell néznie a társadalomnak.

Ötmillió éhes szempár

A karácsonyi ünnepek alatt csúcsidőben olykor az ország népességének a fele is letelepedett a televízió elé. A tavalyi időszakhoz hasonlóan a kereskedelmi csatornák uralták a médiapiacot, sőt, nézettségi arányuk a tavalyi 80 százalékról 87-re növekedett (Hetek, 2000. január 8., "Még nem értük el…"). Idén azonban a megszüntetett TV3 már nem oszto(zo)tt (se nem szorzott) a versenyben. A december 23-tól 26-ig tartó időszak összesített adatai szerint az RTL Klub 45,9 százalékos előnyt szerzett versenytársa, a TV2 34,5 százalékú közönségarányához képest a 18–49 éves "fogyasztók" körében. A közszolgálati m1 és m2 összesen 6,5 százalék átlagos nézettségaránnyal "büszkélkedhet" (m1: 5,3 százalék, m2: 1,2 százalék). Az összlakosság, azaz a 4 éves kornál idősebb teljes népesség között végzett felmérés adatai ekképp módosultak: RTL Klub – 40,6 százalék, TV2 – 35,8 százalék, m1 – 8,9 százalék, m2 – 1,3 százalék. Ezt az eredményt az 50 évesnél idősebb tévénézők eltérő ízlésvilága magyarázhatja.

Hit és értékek

Természetfeletti ihlet

Az idei év könyvsikerlistáit az Egyesült Államokban felváltva vezették két természetfeletti témára épülő sorozat legújabb kötetei, J. K. Rowling misztikus Harry Potter-története és a LaHaye–Jenkins szerzőpáros apokaliptikus regénye. 2000-ben a korábban rétegm?fajnak számító spiritualitás a könnyűzenében is tarolt: Santana gyémántlemeze éppúgy a Supernatural (Természetfeletti) címet viseli, mint a keresztény popzene egyik sikercsapatának, a DC Talknak friss albuma. Az elmúlt években világszerte – így Magyarországon is – feltűnő jelenség sztárok időnként tartós, máskor átmeneti érdeklődése a modern evangéliumi kereszténység iránt. Összeállításunkban az angolszász rockzene néhány híres előadójának életútjából válogattunk.

HÁTTÉR

Arcok és mondatok 2000-ből

Az idézeteket a Hetek 2000-ben megjelent interjúiból válogattuk.

Akár sci-fi, akár nem

Ha a jelenlegi kutatások sikerrel járnak, akkor pár év alatt az emberi tudomány, a tudásipar újabb forradalmi változásokon megy át: a sci-fi-filmek elevenedhetnek meg. 

A jövőt és a sikert tervezni kell

Az üzleti életben a tervezés a reneszánszát éli, a legtöbb gazdálkodó szervezetnél az év végi időszak egyik legfontosabb feladata a következő évi tervek elkészítése. A tervezéstől ugyanakkor sokan idegenkednek, mondván túl költséges, időigényes, vagy egyszerűen félnek a kudarctól. Az alábbiakban röviden számba vesszük, miért is lehet hasznos a jövőre vonatkozóan terveket készíteni, legyen szó akár gazdálkodó szervezetekről, egyéni vállalkozásokról, vagy akár családokról. 

Mózes, a legnagyobb menedzser

Úgy három és félezer évvel ezelőtt élt egy rendkívül furcsa ember: dadogott, nem nagyon szerette az emberi társaságot, és hajlamos volt hosszú napokat hegytetőkön virrasztani. Ő volt Mózes, a zsidó származású egyiptomi herceg, a "nehézajkú", lobbanékony férfi, minden idők talán legnagyobb formátumú vezetője, aki pályájának kezdetén még összetörte "a szervezeti és működési szabályzatot".

A Matáv nyerte a MakTel tendert

Az amerikai kamatcsökkentés elmaradása miatt csalódott befektetők világszerte esésre ítélték a nagyobb tőzsdeindexeket, amit az ünnepek környékén mérsékelt forgalom melletti óvatos emelkedés követett. A legnagyobb vesztesnek a Nasdaq bizonyult, a technológiai szektor profitjai alulmúlták a várakozásokat, és a közeljövőre vonatkozó kilátások sem kecsegtetnek túl sok jóval. 

Demokrácia és növekvő gazda g ság

Szoros összefüggés van a demokratikus berendezkedés és a gazdaság teljesítménye között - állapítja meg a Freedom House emberi jogi szervezet éves jelentésében. A tanulmány szerint a Föld lakosságának közel kétharmada szabad vagy részben szabad országokban él, ugyanakkor 2,2 milliárdnyi ember még mindig olyan ország polgára, ahol sem a politikai jogokat, sem az emberi szabadságjogokat nem tartják tiszteletben. Ez évben Horvátországot és Mexikót is átsorolták a részben szabad ország kategóriájából a szabad kategóriába. Kirgíziát viszont visszasorolták a nem szabad országok közé, és romlott Oroszország és Ukrajna megítélése is. Magyarország megítélése jó, de a Freedom House szerint az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásában még van javítani való.

A túlélés új stratégiái

Bár a piacért folyó harcnak koránt sincs vége a magyar kiskereskedelemben, úgy tűnik, a nagy üzletláncok közötti verseny új szakaszához érkezett. Ezt látszik igazolni, hogy a francia hipermarket-hálózat, a Carrefour - korábbi terveivel ellentétben - mégsem lép piacra Magyarországon, és inkább Romániában és Kínában nyit üzleteket. A döntés hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy az elmúlt évtizedben lezajlott koncentrációs folyamatnak köszönhetően a magyar kiskereskedelmi piacon már többé-kevésbé kialakultak az erővonalak, az újonnan belépőknek már erős versenytársakkal kell megküzdeniük. Igaz, a korábban érkezők is megfizették jelenlegi pozíciójuk árát: az 1994-ben érkezett Tesco például eddigi magyarországi tevékenysége során idén számíthat először nyereségre.

Védelem a fogyasztókért

Januártól az Európában elterjedőben lévő kergemarhakór következtében komoly szigorítások várhatók a hazai takarmánykereskedelemben és szarvasmarha-tenyésztésben. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) bejelentése szerint a hazai fogyasztók védelme érdekében január elsejétől több intézkedést is életbe léptetnek a kergemarhakór hazai elterjedése ellen. 

APRÓPÉNZ

Olcsóbb benzin péntektől Újabb öt forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára pénteken. Az üzemanyagok árának csökkenését a nemzetközi piacok árcsökkenésével és a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának kedvező változásával magyarázza a Mol. Az árcsökkenést követően a 95-ös ólmozatlan benzin 218,50 forintba, míg a 98-as ólmozatlan benzin 227,50 forintba kerül literenként, a gázolajért pedig 223,75 forintot kell majd fizetni. Az egyes töltőállomásokon az árak eltérhetnek a listaártól. (MTI)

KÁVÉSZÜNET

Beckham a Barcában

Az Aston Villa elleni szerencsés, 1-0-s győzelme után továbbra is nyolc pont a listavezető Manchester United előnye az őt üldöző Arsenallal szemben. A Premier Liga idei küzdelmei még csak most léptek át a második szakaszba, ám a bajnoki cím sorsát sokan már lefutottnak tekintik.

Ez év legjobbjai

Rangsorok, voksolások. Évvégi divat a sport világában. Az MTI Sportszerkesztősége amolyan összefoglalót készített az eddigi "eredményekről". Akik az alábbi felsorolásban "benne vannak", azok itthon és külföldön feltétlenül és egyértelműen a legjobbak voltak 2000-ben.  Mint ahogy szerte a világon, úgy Magyarországon is megválasztották az év sportolóit: másfél héttel ezelőtt hirdettek eredményt, Csollány Szilveszter és Kovács Ágnes, s a hozzájuk hasonlóan olimpiai bajnok vízilabda-válogatott bizonyult a legjobbnak. A szövetségi kapitányok, illetve az edzők közül Kemény Dénes, valamint Sári Nándor végzett az első helyen. 

A Philadelphia vezet az NBA-ben

Minnesota Timberwolves támadója Dean Garrett (22) fellöki a Toronto Raptors védőjátékosát Mark Jacksont (13). A mérkőzést a Minnesota nyerte 100-97-re. A vesztes csapatban Dávid Kornél kilenc percet töltött a pályán, pontot nem dobott, de szerzett három lepattanót. Lapzártánkig mindkét csapat rájátszásra feljogosító helyen áll, a ligát a Philadelphia 76ers vezeti, megelőzve a Sacramento Kings-et.

Mario újra varázsol

Szenzációs visszatérés tanúi lehettek Észak-Amerikában a jégkorongozást kedvelő sportbarátok. Az NHL-ben szereplő Pittsburgh Penguins idén igen gyengén szerepelt idáig. A klub tulajdonosa, Mario Lemieux, az egykori legendás 66-os számú játékos a régi sikerek érdekében újra jégre lépett. Bemutatkozása remekül sikerült: 1 góllal és 2 gólpasszal járult hozzá csapata 5-0-s győzelméhez. Az áldozat a Toronto Maple Leafs volt.

A kapitalizmus diszkrét bája

Mert milyen itt ma az élet? Hová jutottunk a sokat emlegetett tíz év alatt? Választ példának okáért a nagy közkedvenc Meseautó újraforgatott változatából is kapunk, bár a film elsődlegesen szórakoztatni akar. 

A magyar korona titkai

A bizánci stílusjegyeket mutató, páratlan ötvös műremek eredetére vonatkozóan számtalan hipotézis született már határainkon innen és túl, neves művészettörténészek, történészek tollából, akik nem kevés energiát fordítottak a korona sokat vitatott múltjának felderítésére. Holler László tárgyilagos, szenvedélyektől mentes hangnemben megfogalmazott tanulmányában némi iróniával viszonyul a "szentkoronát" körülvevő misztikus tiszteletethez.

Programajánlat

Január 1-jén, hétfőn újévi koncertet tart a Trieszti Giuseppe Verdi Operaszínház Zenekara a budapesti Olasz Kulturális Központban. A hangverseny 18 órakor kezdődik a VIII. kerületi Bródy Sándor utca 8. szám alatti intézményben.  Jaschik Álmos Biblia-illusztrációi tekinthetők meg az Iparművészeti Múzeumban. A század eleji díszítőművészet kiemelkedő alakjának alkotásait január 7-éig tekinthetik meg a látogatók. (IX., Üllői út 33–37.) Budapesti életképek címmel tekinthető meg kiállítás január 28-áig a Magyar Fotográfusok Házában. A Magyar Nap cím? egykori képes napilap fotóriportereinek, többnyire a nyilvánosság elé sosem került képei a VI. kerületben, a Nagymező u. 20. alatt tekinthetők meg. Január 1-jén, este fél 8-kor újévi koncertre kerül sor a Zeneakadémián. Közreműködik: Kocsis Zoltán, az Amadinda Ütűegyüttes és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. (VI., Liszt Ferenc tér 8.) Január 7-én, este fél 8-kor a Zeneakadémia Kistermében Fellegi Ádám zongorahangversenye hallható, műsoron Bach: Goldberg-variációk. (VI., Liszt Ferenc tér 8.)

Az évszázad legjobb reklámjai

A reklámszakma mértékadó lapja, az Advertising Age összeállított egy százas listát a legsikerültebb, már klasszikusnak mondható reklámkampányokból. Az elmúló évszázadot ugyanis valahol a fele tájékán "amerikai évszázadnak" nevezték el, hozzátéve, hogy emellett a reklámozás évszázada is. S valóban: a reklám – mind pozitív, mind negatív – befolyása tagadhatatlan az amerikai, s ezáltal a világ kultúrájában. Ez nem is hangzik túlzásnak, ha hihetünk a reklámipar egyik atyjának, Marshall McLuhannek, akinek ismert mondása szerint "a történészek és a régészek egy nap fel fogják fedezni, hogy a mai hirdetések a leggazdagabb és leghűségesebb tükrei a társadalomnak." 

Kapszulába zárják a XX. századot

Jövő év január 21-én egy egész évszázadra kapszulába zárnak és megőriznek az utókor számára egy mobiltelefont, egy katonai dögcédulát, egy színes felvételt a Földről, amit a Hubble űrteleszkóp készített a világűrből, egy hangfelvételt Louis Armstrong trombitajátékáról és egy betondarabot a berlini falból, amit maga Reagan elnök csákányozott ki. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!