hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Matáv nyerte a MakTel tendert
Tőzsdejelentés 2000.12.14 28.

2000. 12. 30.
Az amerikai kamatcsökkentés elmaradása miatt csalódott befektetők világszerte esésre ítélték a nagyobb tőzsdeindexeket, amit az ünnepek környékén mérsékelt forgalom melletti óvatos emelkedés követett. A legnagyobb vesztesnek a Nasdaq bizonyult, a technológiai szektor profitjai alulmúlták a várakozásokat, és a közeljövőre vonatkozó kilátások sem kecsegtetnek túl sok jóval. 

Ennek köszönhető a 10 százalékos esés. A BUX - az adózás változásaival összefüggő önkötéseknek köszönhetően - előbb magas, majd huszadika után erősen összezsugorodó forgalommal a nemzetközi trenddel szemben menetelt, az év utolsó előtti kereskedési napján 7795 ponton zárva.

A macedón kormány a Matáv vezette konzorcium ajánlatát fogadta el a makedón telefontársaság (MakTel) 51 százalékára kiírt tenderen. A konzorciumban a Matáv 87,4 százalékos részesedéssel bír. A hírre a piac vegyesen reagált, a papír alacsony forgalom mellett 3,3 százalékkal lett olcsóbb. Az orosz Sibur cég gyakorolta opciós jogait, és megvásárolta a Milford Holdingstól a BorsodChem 24,8 százalékos és a TVK 8,34 százalékos részvénycsomagját. Ezzel a kétes hátter? Milford helyett egy valódi szakmai befektető jelent meg a vegyipari szektorban, bár elemzők szerint az együttműködés lehetőségei korlátozottak. A cég elhalasztott rendkívüli közgyűlésére január 24-én kerülhet sor. Az utóbbi napok nyerteseinek a mélypontjáról 10 százalék emelkedéssel visszapattanó TVK, valamint a hazai intézményi befektetők érdeklődésének középpontjába kerülő 9,5 százalékkal emelkedő OTP részvényei bizonyultak. A nagy vesztes címet a peres ügybe keveredett, 14 százalékkal zuhanó NABI részvénye érdemelte ki. A kisebb papírok közül kellemetlen meglepetéssel szolgált az idén többször spekulációs láz középpontjába került Pannon-Flax részvénye, miután nagy reménységnek tartott leányvállalata, a Betonútépítő Rt. karácsony előtt csődöt jelentett. A hírre a papír árfolyama 20 százalékos eséssel reagált, de sikerült visszatornáznia magát, így minimálisra csökkentve az árfolyamesést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!