hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 02. 27. (VIII/9) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A nyomor lázadása

A szlovák kormány az év elején úgy döntött, hogy felére csökkenti a munkanélküli-segélyeket. A szociális juttatások tervezett csökkentésének hírére több szlovák városban zavargások törtek ki, boltokat, áruházakat fosztogattak a zömében roma érintettek. 

Bush családpárti

Georges W. Bush amerikai elnök kedden jóváhagyta azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely a házasságot két különböző nem? fél között létrejövő intézményként határozza meg, ugyanakkor továbbra is lehetőséget biztosít az egyes államoknak, hogy engedélyezzék az úgynevezett "polgári életközösség" formáját az azonos nem? párok számára.

Bin Laden nyomában

A brit sajtó felröppentette a hírt, hogy amerikai és brit katonai erők sarokba szorították Oszama bin Ladent a pakisztáni–afganisztáni határ hegyvidékes területén. Bár az Egyesült Államok Afganisztánban állomásozó egységeinek szóvivője azt állítja, a terroristavezér pontos búvóhelye egyelőre nem határolható be, elismerte, hogy mielőbbi kézre kerítése az amerikai erők legfontosabb feladatai közé tartozik. Közben Pakisztán külügyminisztere azt nyilatkozta: ha bin Ladent ők fognák el, kiadnák az Egyesült Államoknak.

Ösztöndíj Amerikából

Ünnepélyes, mégis oldott hangulat jellemezte a GE Foundation és a Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) díjátadó ünnepségét, melyen még Magyar Bálint oktatási miniszter is mosolyogva mondta el beszédét. Az Amerikai Nagykövetség közreműködésével létrejött eseményen öt magyar egyetem tizenöt harmadéves diákja kapott ösztöndíjat tanulmányai minél sikeresebb folytatásához. George H. Walker, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete méltatta a General Electric magyarországi működését, illetve a díj jelentőségét, melyet 2002-ben hirdettek meg először hazánkban, és amelynek elnyerése minden magyar egyetemista számára lehetséges – kiváló tanulmányi eredmény és magas szint? angol nyelvtudás esetén. Képünkön az egyik szerencsés ösztöndíjas, Pálinkó Szabolcs, a BME harmadéves informatikushallgatója veszi át az elismerést Szini Istvántól, a GE Hungary Rt. igazgatótanácsának elnökétől. Mint azt Pálinkó Szabolcs lapunknak elmondta, az évi ezerkétszáz dollárral járó díj az anyagiakon túl kapukat nyit szakmájuk mélyebb megismeréséhez, valamint a szakma kitüntetett figyelmét, bizonyítási lehetőséget is jelent számukra. (S. L.)

Földrengés Marokkóban

A Richter-skála szerinti 6,5-es erősség? földrengés rázta meg Marokkó északi részét és a Gibraltári-szorost kedden hajnalban. A csapás leginkább Al Hoceima kikötővárost és néhány, attól nyugatra fekvő szárazföldi falucskát érintett. A halottak száma közel hatszáz, a sebesülteké pedig meghaladja a háromszázat. Több százan maradtak otthon nélkül. A mentési munkálatokat megnehezítette és késleltette, hogy a falvak a földrajzi viszonyok miatt igen nehezen megközelíthetők.

Kétsebességes Európa felé

Nyilvánvalóan igyekezett visszahódítani az "Új Európát" Jacques Chirac francia köztársasági elnök e heti kétnapos budapesti látogatásán. Az amerikaiak iraki beavatkozása nyomán elhidegült európai–amerikai viszonyban bátran állást foglaló fiatal európai demokráciák közül a jelek szerint Chirac főként hazánkra építene. A franciák számítanak a magyarokra a "kétsebességes" Európa magállamai között is, melyek száma mintegy kilenc-tíz lenne. A sokak szerint európai keretben megjelenő francia hatalmi törekvések mélységét jelzi, hogy Chirac Budapesten megfogalmazta a világkormányzat igényét. 

Bársonyszék-katapult

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden menesztette teljes kormányát. Mihail Kaszjanov miniszterelnök alatt, aki a rendszerváltás óta a nyolcadik volt ebben a tisztségben – bár elődjeinél tovább tartotta magát –, négy év után ismét működésbe lépett (a német sajtó által 1999-ben bevezetett kifejezéssel élve) a "bársonyszékkatapult". 

Belföld

Rendszer és a gazdák

"Három forinton vitatkoznak a gazdák a kormánnyal" – összegzi a két hete tartó országos agrárdemonstrációk lényegét egy internetes újság. Három forinton? Valóban arról szól a történet, hogy három forinttal több vagy kevesebb legyen egy liter tej felvásárlási ára? Ezért fagyoskodik közel tízezer termelő napi nyolc órát az ország különböző útjain, teherautóikkal, munkagépeikkel lezárva a fél útpályát?  A hivatalos közleményekből szinte semmit nem lehet megérteni, ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy magukat a demonstrálókat kérdezzük meg: mi a probléma? A válasz lesújtó: az, hogy a tejtermelők csőd közeli helyzetbe jutottak, csak a jéghegy csúcsa.

Politikai látványpékség

Olyan ez, mint egy brazil szappanopera. Heves kommunikációs háború. A Fidesz a bizonytalankodók, a kormányoldalról leszakadók felé nyitna, Medgyessy azonban lesöpörte a szándékot kevéssé realisztikus ötleteivel, bár a szocialisták úgy tettek, mintha elhinnék azokat. A közös listának nem a megvalósulás, hanem a közbeszéd tematizálása volt a célja.  A miniszterelnök tovább erősödött az MSZP-ben is, mígnem menesztésének felvetésével meg nem érkezett az "ellencsapás".

Fenyőlécet a miniszter pofájába

Miután Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője letesztelte Kövér Lászlón, a Fidesz választmányi elnökén, hogy elsőre, hiba nélkül ki tudja-e mondani az "útelágazás" szót, kezdetét vette a budapesti ARCvonal irodalmi kávézóban megrendezett polgári körös rendezvény. Kövér több ízben is reményét fejezte ki, hogy maguk között vannak, így a hallgatóság joggal remélhette: a nagy nyilvánosság elől elrejtett mannához jutnak majd. Tévedett. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!