hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bin Laden nyomában
Élve vagy halva

2004. 03. 01.
A brit sajtó felröppentette a hírt, hogy amerikai és brit katonai erők sarokba szorították Oszama bin Ladent a pakisztáni–afganisztáni határ hegyvidékes területén. Bár az Egyesült Államok Afganisztánban állomásozó egységeinek szóvivője azt állítja, a terroristavezér pontos búvóhelye egyelőre nem határolható be, elismerte, hogy mielőbbi kézre kerítése az amerikai erők legfontosabb feladatai közé tartozik. Közben Pakisztán külügyminisztere azt nyilatkozta: ha bin Ladent ők fognák el, kiadnák az Egyesült Államoknak.

A Sunday Express cím? lap névtelen, a Pentagonhoz és a Fehér Házhoz közel álló magas rangú republikánus forrásra hivatkozva azt állította, hogy bin Laden mintegy ötven emberével együtt a kies Toba Kakar hegység területén tartózkodik, Pakisztán északnyugati részén, az afganisztáni határhoz közel. Nagy valószínűséggel Omar molla is velük van. A lap értesülései szerint a vezér körülbelül egy hónappal ezelőtt vonult át erre a területre egy 240 km-rel délebbre fekvő térségből.

A lap forrása szerint a bujdosók egy tizenhat négyzetkilométeres, könnyen behatárolható és megfigyelhető területen tartózkodnak. A rejtekhelyet állítólag a CIA paramilitáris munkatársainak és különleges alakulatainak, valamint geográfusok és talajszakértők képelemzéseinek a segítségével, illetve kémműholdak felvételei alapján határolták be. A szakértők tanulmányozták a bin Laden által kiadott legutóbbi videón látható hátteret, s azt a Toba Kakar régió szikláival azonosították. Egy kétfős speciális "alakulat" ezek után felfedező útra indult a térségbe, és körülbelül egy héttel ezelőtt pontosabban megállapította, hol lehet keresni bin Ladent. Ezt követően további csoportok hatoltak be a térségbe, de a feltűnés elkerülése végett ezúttal nem vetettek be helikoptereket.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma nem kívánta kommentálni az értesülést, de Richard Myers vezérkari főnök azt nyilatkozta: intenzív erőfeszítéseket tesznek bin Laden elfogása érdekében. Ugyanakkor a terrorista hollétéről nem tudott pontos információt adni. Egyes források szerint a Bush-kormány azt fontolgatja, hogy masszív offenzívát indít ez év tavaszán bin Laden elfogására, de a brit erők még vonakodnak az ötlet támogatásától, mert a régió igen nehéz terepnek számít. Ugyanakkor egyes elemzők szerint az amerikai forrás azért szivárogtatott ki információt a brit lapon keresztül, hogy bin Ladent kicsalogassák egy olyan területre, ahol a támadásokat könnyebb végrehajtani.

Ezúttal Pakisztán is nagyobb együttműködésről tesz tanúbizonyságot: intenzív tisztogatásokba kezdett az afgán határ mentén. Az akció célja az lenne, hogy az országban rejtőzködő al-Kaida-tagokat elfogják vagy Afganisztán felé tereljék, ahol aztán az amerikai katonák "tárt karokkal" várnák őket. Az akciókban Iszlámábád a hírszerzéstől származó információkra támaszkodik, és különböző szankciókkal igyekszik a térségben lakó ellenséges és harcos törzseket együttműködésre bírni. Ha azok nem hajlandók kiadni a gyanúsítottakat, az egész klánt kollektíven teszik felelőssé, egyes családtagokat akár hét évre is börtönbe zárhatnak, a gyanúsítottak házait lerombolják, sőt több tízezer dollárnyi büntetést is kirónak rájuk. A retorziók egyelőre nem hozták meg a várt eredményeket, eddig csak alacsonyabb rangú al-Kaida tagokat sikerült elfogni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!