hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 12. 10. (VIII/50) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

És az ukrán zsidókkal mi lesz?

Hogy Ukrajnában politikai válság van, az köztudott. Ám hogy annak mi vagy ki az oka, az teljességgel tisztázatlan. Az eddigi kormányfő, Viktor Janukovics szerint az Amerika és Nyugat-Európa által feltüzelt és támogatott, az eddigi hatalmat alaptalan koholmányokkal vádoló ellenzék mélyíti e válságot. A hatalomra törő eddigi ellenzék vezére, Viktor Juscsenko szerint azonban változatlanul az orosz birodalomhoz tartozni akaró, haladásellenes reakciós kormányerők szítják az ellentétet a lakosság körében, attól sem visszariadva, hogy polgárháborúba sodorhatják az országot. Az a tény azonban, hogy az elnökválasztási harc második fordulója sem döntötte el: ki – melyik Viktor – vezeti majd az országot az elkövetkező években, s hogy a válság jelei egyre markánsabban mutatkoznak meg, valamint az, hogy egyáltalán nem lehet tudni, hogy a december 26-ára kiírt harmadik választásnak ki lesz a győztese, s milyen következményei lesznek, egyre inkább a káosz okozóinak megnevezésére, a bűnbakokra mutogatásra ösztönzi Ukrajna népét.

Jön a szuper CIA

Hosszú viták után az Egyesült Államok kongresszusának vezetői kedd este megszavazták azt a törvényjavaslatot, amely lehetőséget teremt az ország hírszerző szerveinek gyökeres, a II. világháború óta legnagyobb átszervezésére. Az új törvény – amelyről a szenátus lapzártánk után fog szavazni – a független Szeptember 11. Bizottság számos ajánlását tartalmazza, beleértve egy új, országos hírszerzési igazgató beiktatását. Az újonnan kinevezendő vezető feladata a CIA és más szövetségi hírszerző ügynökségek rászorítása arra, hogy megosszák a nemzetbiztonságot érintő fenyegetésekkel kapcsolatos hírszerzési adatokat. 

Fogolydiplomácia

Szilván Salom izraeli külügyminiszter a héten arra kérte a Jeruzsálembe érkező Joschka Fischer német külügyminisztert, hogy az EU gyakoroljon nyomást az arab országokra: állítsák helyre diplomáciai kapcsolataikat Izrael állammal, és segítsék elő, hogy a mérsékelt erők kerüljenek hatalomra a Palesztin Hatóságon belül. 

Holland eutanázia

Holland egészségügyi szak-emberek olyan irányelvek elfogadását fontolgatják, amelyek lehetővé tennék az eutanázia kiterjesztését a "szabad akarattal nem rendelkező" gyógyíthatatlan betegekre is. Ezáltal a "kegyes halál" alkalmazható lenne csecsemőkre, súlyos értelmi fogyatékossággal élő emberekre, valamint visszafordíthatatlan kómában lévő betegekre is. Az irányelvekre javaslatot benyújtó kórház közben meglepő bejelentéssel állt elő: 2003-ban négy csecsemő esetében is alkalmaztak már eutanáziát.

Belföld

A politikusokon a sor

A december 5-ei népszavazás eredménytelenül zárult. Sem a kettős állampolgárság, sem a kórház-privatizáció leállításának ügye nem kapott kellő választói támogatást. Cikkünk az eredmények elemzésével arra kíván rámutatni, hogy az események milyen következményekkel járnak a politikai mező két oldalán.

Emelték a tétet

Az MSZP vezérkara teljesen váratlanul úgy döntött, hogy – német mintára – korlátozás nélkül megnyitnák a III-as főcsoportfőnökségnél keletkezett összes állambiztonsági iratot. 

Kijózanító eredmény

– A kormányoldal a kezdeményezők bukásáról, míg az ellenzék az igenek győzelméről beszél a népszavazás kapcsán. Külföldi lapok Orbán Viktort nevezik meg legnagyobb vesztesként. Ön hogyan értékeli a vasárnapi népszavazás kimenetelét? 

Eufóriára nincs ok

– Az ön számára milyen tanulságokkal szolgált a hétvégi kettős népszavazás eredménye?– Egyértelműen látható, hogy a különféle időközi országos szavazásoknak a részvételi aránya mindig jóval 50 százalék alatti. Fontos tanulság, hogy ezek a választások a lakosság kisebb részét érdeklik, még akkor is, ha a pártok vezetői szállnak be a kampányversenybe. 

Beszélgetni tudni kell

Úgy tűnik, veszélyes üzem Orbán Viktor volt miniszterelnökkel interjút készíteni. A Hír TV és Kóczián Péter szakítása után most Kumin Viktória állt fel a Duna TV-től, miután a Fidesz elnökével beszélgetett egy élő adásban.  A csatorna vezetése szerint az egyébként tehetséges riporternő szereplése szakmailag gyenge és hagyományaikhoz méltatlan volt. A kifogások között szerepelt, hogy Kumin a pártelnököt a népszavazásról kérdezve kitartóan firtatta, hogy milyen számítások alapján nem kerülne "súlyos százmilliárdokba" a kettős állampolgárság.

Hit és értékek

A babilóni rontás

Újabb hollywoodi szuperprodukció – újabb botrány. Huszonöt athéni jogász perrel fenyegette meg Oliver Stone rendezőt illetve a Warner Brothers filmstúdiót, amiért Nagy Sándorról forgatott "kardos-szandálos" történelmi filmjükben minden idők legnagyobb hadvezérét homoszexuálisnak ábrázolták. A történelmi források ugyan nem támasztják alá a görög ügyvédek véleményét, annyi azonban bizonyos, hogy a konzervatív erkölcsi értékrendet vallóknak van okuk a felháborodásra.

HÁTTÉR

Moszkva utolsó bástyája

Mióta a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a választási eredményeket, és december 26-ára ismét az urnák elé tessékelte a lakosságot, a polgárháborús veszély gyakorlatilag megszűnt Ukrajnában. A szemben álló felek közül a kormányoldal további gesztusokat gyűjtött be Moszkvától, míg az ellenzék leghatékonyabb fegyvere jelöltjük, Viktor Juscsenkó megmérgezésének bizonyítása lehet. A politikus életéért küzdő bécsi magánklinika orvosa ugyanis azt állította a The Times cím? londoni lapnak, hogy páciense állapotában minden bizonnyal méreg okozta a látványos leépülést, és egy ismételt vizsgálat további konkrétumokkal szolgálhatna. 

Karácsonyi nagyetetés

Javában tart az idei karácsonyi hajrá. Az üzletek az év végi "nagy fogásra" hatalmas árukészlettel töltötték fel az ünnepi díszbe öltöztetett boltjaikat. Az adatok szerint a boltosok a karácsonyi hajrá idején jönnek egyenesbe, egész éves forgalmuk 20-25 százalékát ebben a rövid időszakban produkálják. Az év végi hajrá is azt bizonyítja, hogy az üzletek árharca jótékony hatással lehet a fogyasztók pénztárcájára. Az idei karácsonyi kínálatban elsősorban az elektronikai termékek ára okozhat kellemes meglepetést: az évek óta tartó, folyamatos árcsökkenés mellett a téli szezonra további, jelentős árzuhanást tapasztaltunk karácsonyi körutunk során. 

Új év, új árak

Hamarosan itt az újév, és mellé – kis ajándékcsomagként – a szokásos áremelkedések is. Egy már biztos: lesz gázáremelés, és lesz állami kompenzáció. A pontosabb számértékekről viszont – egyelőre – csak az áremelkedések kapcsán értesülhettünk. Emellett a jövő év "nagy áresélyesei" között tartják számon a vízdíjakat, a közüzemi díjakat és a tömegközlekedési tarifákat. Továbbá, mivel az idei év végén jár le az állam és a nagy gyógyszergyártók árbefagyasztási megállapodása, jövőre a gyógyszerek terén is jelentős fogyasztói áremelkedés várható.

Harc Arafat titokzatos vagyonáért

Jasszer Arafat halála után nemcsak politikai űr keletkezett a palesztin autonómia területén, hanem súlyos pénzügyi válság is fenyegeti a térséget. A CIA információi szerint Arafat magánvagyona fénykorában elérte a 6 milliárd dollárt, ám az izraeli titkosszolgálat szerint a vezér halálakor 1 milliárd dollárra apadt a mesés vagyon. Multinacionális cégek vagyonának lefölözése, olajcsempészetből származó bevételek, segélyek és adók elsikkasztása és az autonómia vagyonának önkényes kezelése is összefüggésbe hozható a Nobel-békedíjas népvezérrel. Miközben a palesztin autonómia a gazdasági összeomlás szélére került, megindult a harc a lehetséges utódok és örökösök között Arafat örökségéért.

Újabb forrás a civileknek

A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) mind a 11 kollégiuma (munkacsoportja) kiírta újabb pályázatait december elejéig az első kör után kasszájukban megmaradt pénzre. A most szétosztható, összesen több mint 1 milliárd forintért szállhatnak ringbe a civilek. A Nemzeti Civil Alap gazdálkodásának az alapja az az állami támogatás, amely az állampolgárok által az adójukból felajánlott egy százalékkal megegyező összeget jelent. Ez a tétel az idén a civil szervezetek saját pályázati rendszerében 7 milliárd forint.

Újabb BUX-csúcsot hozott a Mikulás

Elsősorban az olajár jelentős mérték? csökkenésének köszönhetően emelkedést mutattak a világ vezető tőzsdéi a héten. Tették ezt annak ellenére, hogy Amerikában a vártnál kedvezőtlenebb munkaerőpiaci adat mellett a termelékenység bővülése sem érte el a várakozásokat, a dollár pedig újabb történelmi mélypontra, 1,35-ra esett az euróval szemben. A német munkanélküliségi ráta 6 éves csúcsot döntött, a decemberi befektetői bizalmi index azonban 5 hónapnyi csökkenés után váratlan emelkedést mutatott. Szektorszinten az olajkitermelésben érdekelt cégek estek, a légitársaságok viszont jelentős emelkedést mutattak. 

Arafat szelleme kísért

Az ókori görög bölcsesség szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de több jel is arra mutat, hogy a nemzetközi közösség, élén az ENSZ-szel és az EU-val mintha arra készülne, hogy megcáfolja a régi görög szólást. Noha Izrael is azt hangoztatja már régóta, hogy Arafat a béke akadálya volt, és hogy nélküle megnyílt az esély valamiféle rendezés kidolgozására, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy ez a történet jóval többről szól, mint Arafat személyéről. Arafat szelleme, a PFSZ szelleme az, ami gátat szab a béke esélyeinek, ezért önmagában a Raísz halála, vagy akár az új palesztin választások kiírása és megtartása sem jelenthet igazi áttörést.

Moszkva nem mond le Ukrajnáról

Kulik Alexander Mihajlovicsellenzéki képviselő

Ítélet Jeruzsálemben

"Ha meg kell halnom, azzal a boldog érzéssel halok meg, hogy hatmillió zsidó elpusztításában működtem közre." Ezeket a szavakat állítólag Adolf Eichmann mondta, mielőtt a Harmadik Birodalom összeomlott. Ő volt az a hivatalnok a náci államon belül, aki az európai zsidók elpusztításáért felelt. A háború után kalandos módon Argentínába szökött, ahol az izraeli titkosszolgálat emberei majd tizenöt évvel a második világháború után akadtak nyomára. Elfogták, majd Izraelbe vitték, ahol elítélték. Perében a vádat Gideon Hausner főügyész képviselte, aki három évvel később közreadta tapasztalatait a tárgyalásról. A második – bővített és javított – kiadás az Oliver Games International Kiadó gondozásában jelent meg a napokban.

KÁVÉSZÜNET

Besenyei Péter, a repülőművész

"… Művész, aki a lelkét viszi a gépébe, minden egyes repülése egyedülálló, fürge mesterm?… Kezében a repülőgép hangszerré válik" – állítja róla találóan egy nemzetközi szaktekintély. Repülés közben nézve őt, az impresszionista festők lendületes ecsetvonásai jutnak eszembe, vagy a hegedűvirtuózok "vonásai". Besenyei Péter, a műrepülés hazai világbajnoka – akinek nevéhez egyebek mellett a már hagyományos augusztus 20-i lánchídi bemutató vagy a repülős akadályverseny elindítása is fűződik – a januári világkupára készül.

Bobby Orr, a jégpályák királya

A jövő héten ismét átadásra kerül az Aranylabda. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy ezt az elismerést rendre a gólszerzésért felelős támadók gyűjtik be. Más sportágakban is szembetűnő, hogy a legjobbaknak rendre a támadó játékosokat tartják a szurkolók. Ha a tengerentúlon megkérdezünk egy átlag hokirajongót, szerinte ki volt minden idők legnagyobb játékosa, valószínűleg kapásból rávágja, hogy Wayne Gretzky. Tény, hogy a Great One szerezte a legtöbb pontot, és hogy minden jelentősebb statisztikát vezet, de azok a szurkolók, akik már a hatvanas években is figyelemmel kísérték az NHL küzdelmeit, egy emberként állítják, hogy a legnagyobb játékos egy hátvéd, Bobby Orr volt. 

Klubbotrányok Európa-szerte

A BL-csoportkörből való kieséstől ugyan megmenekült, a botrányt nem biztos, hogy elkerüli a sorozat címvédője, az FC Porto. A portugál rendőrség a klubnál és az egyesület elnökénél is házkutatást tartott, ahol olyan bizonyítékokat kerestek, amelyek alátámasztják, hogy a Porto vezetői játékvezetőket próbáltak befolyásolni. Nem ez az egyetlen eset mostanában, amikor futballklubok adnak munkát az igazságszolgáltatásnak. 

Geráé a Magyar Aranylabda

Idén hetedik alkalommal kerül átadásra a legjobb hazai labdarúgónak járó Magyar Aranylabda díj. Az nb1.hu internetes oldal által kezdeményezett elismerést – harminc sportújságíró szavazata alapján – az idén a West Bromwich Albion támadója, Gera Zoltán érdemelte ki, aki 147 ponttal, hatalmas előnnyel végzett az élen. A második helyre a kapus, Király Gábor, a harmadikra pedig Torghelle Sándor, a szintén angol Crystal Palace két válogatott játékosa került. A díjátadásra a december 15-ei Sportcsillagok Gálaestjén kerül sor. Fotó: WBA

Könyvajánló

Moldova György: Az utolsó töltény Moldova György 1934-ben született. Tanúja volt 20. század még most is indulatokat, vitákat kavaró nagy történelmi eseményeinek. Az általa megélt események sajátos moldovás feldolgozásában a hősei a saját nevükön szerepelve bizonyára újabb vitákat, indulatokat kavarnak úgy a jobb-, mint a baloldalon. (Urbis, 2004.)

Programajánlat

Rendhagyó holokauszt- emlékkiállítás látható december 13–14-én, hétfőn-kedden a kecskeméti pályaudvaron és december 16–17-én, csütörtökön-pénteken Budapesten, a Keleti pályaudvaron, a 10. vágányon. Az installáció színhelyéül egy tehervagon szolgál. Budapesti Karácsonyi Vásár – V., Vörösmarty tér (december 24-éig); Iparművészek vására – Nagytétényi Kastélymúzeum (december 12., 18–19, 28– 29–30); Szegedi Karácsonyi Vásár – Dóm tér (december 24-éig); Pécsi Adventi Vásár – Jókai tér (december 24-éig).

Jön a civakodási törvény

A kormány szerdai ülésén támogatta azt az egyéni képviselői törvényjavaslatot, hogy minden rendzavarás pénzbírsággal vagy elzárással szankcionálható szabálysértés legyen. A törvénymódosítás után akár százötvenezer forintra vagy hatvan napra is büntethető lesz a kirívóan közösségellenes magatartás.  

Ünnepi lakomák a Sofitelben

Idén is gasztronómiai meglepetések sorozata várja a vendégeket a Sofitel szálloda Atrium Terrace éttermében, ahol a finomságokat Cseh János mesterszakács és csapata készíti el. Ezüstvasárnapon, december 12–én, frissen sült gesztenyével kezdődik a lakoma, majd jöhetnek a különlegességek, mint például a gesztenyekrémleves, a vajas borjúszelet gesztenyés-narancsos raguval vagy az elmaradhatatlan, gesztenyével töltött pulyka, egészben sütve. Aranyvasárnapra, a Mohácsi Halnapra a halászlé szerelmeseit várja a Mohácsi Halászcsárda híres csapata. A Sofitel szilveszteri ajánlata: hatfogásos igazi, francia gálavacsora korlátlan italfogyasztással. A program "A musicaltől az operáig" nevet viseli, ami önmagáért beszél. (P. R.)

Madárnevek a Paskállakóparkban

Zuglói ornitológusok megállapítása szerint a Rákos-patak, Szugló utca és Mogyoródi út közötti másfél kilométeres szakaszt övező parkos területen kb. 70 madárfaj figyelhető meg. A Paskál-lakópark beruházói mindezek alapján döntöttek arról, hogy az itt épülő lakóházakat a hely jellegzetes madarairól nevezik el. A december végi keresztelő során az első "fecskéket" tehát, azokat az épületeket, amelyek már fogadják a lakókat, Fecske-háznak, illetve Gólya-háznak nevezik el. Hamarosan elkészül a Szalonka-, Jégmadár-, Pityer-, Gyurgyalag-ház is. A Budapest legnagyobb beruházásaként épülő 1350 lakást és szolgáltató létesítményeket magába foglaló lakópark a legzöldebb területe lesz a városnak. A házakban a lakásválaszték szinte korlátlan: vannak bennük kis garzonok, nagy négyszobás lakások, de 210 nm-es, tetőteraszos, luxusapartmanok is. (P. R.)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!