hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 04. 29. (IX/17) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Vádlottak padján az al-Kaida

Közel három és fél éves várakozás után megkezdődött a szeptember 11-ei merényletekkel kapcsolatban vád alá emelt személyek felelősségre vonása. Az elmúlt napokban a világ figyelme újra az al-Kaidára terelődött, hiszen Amerikában beismerő vallomást tett Zacarias Moussaoui, az egyetlen személy, aki ellen a tengerentúlon a New York-i és washingtoni merényletek kapcsán hivatalosan is vádat emeltek. Európában pedig Madrid közelében megkezdődött egy nagyszabású per, amelyet az al-Kaida spanyolországi sejtjének huszonnégy feltételezett tagja ellen indított Baltasar Garzón spanyol bíró. Eközben pedig továbbra is virágkorukat élik azok a konspirációs elméletek, amelyek szeptember 11-e jelentőségét és a terrorizmus által támasztott veszélyt igyekeznek megkérdőjelezni vagy bagatellizálni.

A kaukázusi álom akadálya

Április 24-én a világ számos országában, köztük Magyarországon is az örmény népirtás napjára emlékeztek. Az Oszmán Birodalom 1915. április 24-én kezdte el az örmények deportálását az általuk sűrűn lakott vidékekről és városokból, Délkelet-Anatólia és a Közel-Kelet felé. Az örmények szerint ez tudatos állami döntés volt, amellyel a Porta nemcsak szándékos etnikai tisztogatást hajtott végre, hanem azon túl végérvényesen el akarta törölni a föld színéről a birodalom határain belül élő örmény népet. Azzal, hogy elhagyni kényszerült a szülőföldjét, legalább félmillió örmény vesztette életét. A krónikák szerint a menetelőket mindenhol megtámadta a csőcselék, az éhezés, és betegségek tizedelték a kényszerútra indított örményeket. Nagyon kis részük érte el a közel-keleti célvárosokat. A halottak és veszteségek emléke máig él az örmény népi tudatban.

A kivonulás ára

Több tízezer izraeli indult útnak 1500 busszal a Gázai övezetbe, hogy támogatásukról biztosítsa a kitelepítésre váró telepeseket. A demonstrálók – akik közül sokan a kivonulás ellenzőinek jelképévé vált narancssárga zászlókkal és pólókkal vonultak végig a tengerparti településeken – célja az, hogy felhívják a figyelmet a nyárra tervezett kivonulás veszélyeire. "A terroristáknak tett engedményekkel nem lehet semmit elérni" – állt az egyik transzparensen. Az izraeli kormány a jövő héten dönt arról, hogy az ókori jeruzsálemi templom pusztulására emlékező gyásznap, a Tisha B\'Av miatt az eredetileg tervezettnél három héttel későbbre, augusztus közepére halasztja a gázai falvak kiürítését. Huszonnégyezer különlegesen kiképzett, fegyver nélküli rendőr fogja teherautókra rakni a telepeseket, ingóságaikkal együtt. Előre láthatóan több százan, talán több ezren is lesznek olyanok, akik nem akarják majd önszántukból elhagyni otthonukat.

Belföld

Művészbejáró

Sándor Pál filmjének címdalára talán mindenki emlékszik: "Egyedül nem megy – egyedül nem megy." Valószínűleg ez a gondolat vezette a Fidesz képviselőit is, amikor Orbán Viktor kitalálta a faluparlament gondolatát. Ha egyedül nem megy, akkor kell egy segítő, aki történetünkben Eperjes Károly színművész, aki nem először mártózott meg a politikai show-műsorok világában, ezúttal a békési Mezőgyánon. 

Családbarát magyarok

A magyar emberek nagyobb részét lehet konzervatív életszemléletűnek tekinteni, mint általában az európai országok lakóit. A magyarok hetvenöt százaléka inkább az önuralom mellett teszi le a voksát, mintsem a szexuális tapasztalatait bővítené; ez magasabb átlag, mint a nyugat-európai adatok. Arra a kérdésfelvetésre, hogy "Gondolni a jövőre" vagy "Élvezni az életet itt és most" a magyarok háromnegyede az előzőre voksolt. A nyugat-európaiak lényegesen "hedonistábbak", 47 százalékuk inkább a jelenben akarja jól érezni magát.

Házelnök a várólistán

Látványos konfliktusok nélkül, de nagy lendülettel zajlik az "aprómunka" az államfőválasztás tekintetében. Az MSZP elnökségi ülésére készített, Szili Katalin esélyeit "növelő" közvélemény-kutatási adatok meglepően gyorsan nyilvánosságra kerültek. A Fidesz pedig látványos médiaakciókkal igyekszik a saját szimpátiaszavazására felhívni a figyelmet. 

Melegpárti SZDSZ

Az SZDSZ szerint az állam negatív diszkriminációt alkalmaz, amikor különbséget tesz az élettársi és a házastársi kapcsolatok között. A párt továbbá úgy véli: az állam nem tehet különbséget polgárai között aszerint, hogy azoknak milyen a szexuális orientációja. Legújabb törvénytervezetük ezt a fajta "diszkriminációt" szeretné megszüntetni a "regisztrált élettársi kapcsolat" bevezetésével.  "Mivel a regisztrált élettársi kapcsolat meleg párok számára is adott, megszűnik az állam által most gyakorolt, szexuális orientáció szerinti diszkrimináció" – olvasható a párt honlapján, ahol a spanyol példára hivatkoznak, ahol a közelmúltban engedélyezték a melegek házasságát. (Franciaországban viszont a bordeaux-i fellebbviteli bíróság érvénytelenítette az ország első, homoszexuális pár által kötött esküvőjét.)  A parlament elé napokon belül beterjesztésre kerülő javaslat elfogadása, illetve törvényerőre emelkedése esetén az élettársi kapcsolat regisztrálására az anyakönyvvezető lesz hivatott. A regisztrált kapcsolat felbontását akármelyik fél kérheti, így akár egyoldalú bejelentéssel is megszüntethető lenne ez a jogviszony – jelentette be a párt sajtótájékoztatóján Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca politikai államtitkára. Csőzik László, a párt ügyvivője pedig kijelentette: a szabad demokraták szerint az államnak nem lehet "kedvenc" együttélési formája. Az ügyvivő szerint a homoszexuálisok eleve hátrányosabb helyzetbe kerülnek a jelenlegi rendszerben, mivel ők egyébként sem köthetnek házasságot.  A felvetés kapcsán egyedül az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), az MKDSZ és a KDNP ifjúsági társszervezete tiltakozott. A szervezet már korábban nyilvánosságra hozta a Családvédelmi Charta 2005. elnevezés? dokumentumát. A charta több téren is ellenvéleményt fogalmaz meg a melegek jogi igényeinek teljes kiszolgálásával, így főleg a melegek házasságával és örökbefogadásával kapcsolatban. Szerintük nagyon veszélyes ugyanis, ha e témakör társadalmi elfogadottsága és jogi megítélése kizárólag a homoszexuálisok álláspontját tükrözi. Az IKSZ szerint szükséges, hogy a homoszexualitás társadalmi veszélyeiről is szó essék. Látnunk kell a jövő családjaira gyakorolt hatását. Csak ekkor kaphatunk ugyanis objektív képet, és csak ekkor lehet viszonylagos társadalmi konszenzussal jogilag is rendezni a homoszexuális kapcsolatok helyzetét. Meggyőződésünk, hogy a melegek házasságának bevezetése helytelenül egyoldalú és mély társadalmi sebeket ejtő lépés lenne.

Reményfutam 2010-ig

Nemcsak a közszolgálat, az egész kormány működése változás előtt áll. Az átalakítási javaslatok kidolgozását irányító kormánymegbízott, Sárközy Tamás úgy látja, legkorábban 2010-re hozható létre korszer?bben működő állam. Egyelőre három törvénytervezet készült el, az első a kormány felépítéséről, a második a költségvetési szervekről, a harmadik pedig az állami vagyonról szól. 

Hit és értékek

Egy jenki a nagy király városában

1867. június 9-én a The New York Times hírül adta, hogy a Quaker City nev? gőzös kifutott a város kikötőjéből, fedélzetén válogatott személyiségekkel, akik nem kevesebb mint kétezer-egyszáz dollárért egy földközi-tengeri körutazáson vesznek részt. Visszatérésük október végére várható. Bár a hetvenöt főnyi társaságból hiányoztak olyan nagy nevek, mint a korábban visszalépett Sherman tábornoké, az utazás vidámnak és reményt keltőnek ígérkezett. Az utaslistán ott szerepelt Samuel Clemens neve is, aki Mark Twain írói álnéven vált hamarosan világszerte ismertté. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!