hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Házelnök a várólistán
Szonda Ipsos: Az SZDSZ szavazói is Szili-pártiak

2005. 05. 03.
Látványos konfliktusok nélkül, de nagy lendülettel zajlik az "aprómunka" az államfőválasztás tekintetében. Az MSZP elnökségi ülésére készített, Szili Katalin esélyeit "növelő" közvélemény-kutatási adatok meglepően gyorsan nyilvánosságra kerültek. A Fidesz pedig látványos médiaakciókkal igyekszik a saját szimpátiaszavazására felhívni a figyelmet. 



Szili Katalin és Mádl Ferenc. A szocialista politikus a legnépszerűbb jelölt Fotó: Vörös Szilárd

A minisztercserék elvonták a figyelmet a kormánykoalícióban arról, hogy az államfőválasztás kérdése továbbra sem megoldott, hiszen az SZDSZ tartja magát korábbi, az MSZP jelöltjét elutasító álláspontjához. Eközben az ellenzéki pártok is igyekeznek politikai tőkét kovácsolni a köztársaságielnök-választás kérdéséből. A nyolcfős minifrakcióval rendelkező MDF a "mindenki egy ellen" elv alapján egységbe szervezné az SZDSZ-t és a Fideszt, hogy mint rendszerváltók egyeztessenek az anti-MSZP-s jelöltről. Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök azonban négypárti egyeztetést javasolt, aminek tartalma azért kérdéses, mivel az MSZP képviselőinek – a
kongresszusi döntés miatt – nincs lehetősége eltérnie a jelöltjüktől. A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas országgyűlési képviselői pedig próbaszavazást tartottak a Parlament folyosóján az Országgyűlés plenáris ülése előtt. 

A szocialista párt korábban élesen Szili Katalin mellett korteskedő politikusai – mint Suchmann Tamás vagy Toller László – meglehetősen visszafogottan nyilatkoznak. A házelnök asszony pedig láthatóan hűteni kívánja a közhangulatot e témában, mivel nem fogott látványos kampányba, hanem mint az Országgyűlés elnöke "normál" meghívásainak tesz eleget. 

Szili Katalin – aki nem állandó meghívott – részt vett az MSZP elnökségének keddi ülésén, ahol a jelölő kongresszus óta először tárgyalt a kialakult helyzetről a szocialisták vezetősége. A résztvevők szerint semmi különös nem történt az ülésen, a találkozó megmaradt protokolláris keretek között. Minden résztvevő "letette a nagyesküt", hogy Szili Katalint a végsőkig támogatja. (Ugyanis "név nélkül" több szocialista is azt terjesztgette, hogy kedvezőtlen első forduló esetén új kongresszussal változtatnának jelöltet.) Érdekes azonban, hogy az ülésen az elnökségi tagoknak kiosztották a Szonda Ipsos e tárgyban készített közvélemény-kutatását, amely "pillanatok alatt kiszivárgott". A felmérés egyébként a kisebbik koalíciós pártra nézve kellemetlen adatokat tartalmaz, hiszen kiderül belőle, hogy az SZDSZ-szavazók többsége is Szili-párti. 

Egy feltételezett közvetlen elnökválasztáson 35 százalékot kapott volna a házelnök a múlt héten, 28 százalékra számíthatott volna Mádl Ferenc jelenlegi államfő, és nagy támogatottságot mutattak ki a kongresszuson Szilivel vívó Glatz Ferencnél is; Sólyom László hat, az SZDSZ preferáltja, Gombár Csaba 1 százalékot kapott volna. 

A Szonda Ipsos a potenciális szavazótáborok alapján is elkészített egy preferencialistát. E szerint Szili Katalint az MSZP-hívek majdnem kétharmada támogatja, a liberálisok táborában is Szili a legtámogatottabb. A liberális párt szimpatizánsainak 30 százaléka támogatja a házelnököt, Mádl Ferencnél a mutató 26, Glatz Ferencnél 22 százalékos. Az SZDSZ által javasolt Gombár Csaba az SZDSZ táborban mindössze 8 százalékot ért el. 

A kutatás alapján a közvélemény enyhe többsége (52 százalék) véli úgy, hogy az SZDSZ-nek a kialakult helyzetben támogatnia kell Szili Katalin jelölését, 31 százalék ért egyet az elutasító liberális állásponttal. Utóbbiak főleg a Fidesz szimpatizánsai, az SZDSZ táborában 53–37 a Szilit támogatók és ellenzők aránya. A patthelyzetnek azt a feloldását, hogy Szili lépjen vissza, a közvéleményben többen ellenzik, mint helyeslik. Másnap a Baranya megyei SZDSZ-szervezet nyilvánosságra hozta, hogy az országos vezetés ellenében ők is Szili Katalint támogatják. 

"A meccset azonban nem az öltözőben, hanem a pályán kell megnyerni. Nem a közvélemény-kutatási adatok döntik el, hogy ki lesz az államfő, hanem a képviselők. Még ma sem tudja senki, hogy a parlamentben hogyan szerezzük meg a 380 képviselő többségének támogatását" – fogalmazott egy magát "Szili-kritikusnak" tartó szocialista politikus lapunknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!