hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 03. 31. (X/13) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Hálásak elrablóiknak

A múlt hét végén amerikai és brit különleges egységek kiszabadítottak három elrabolt keresztény segélyszolgálati aktivistát, annak a Tom Foxnak a társait, akit március 9-én holtan találtak Bagdad egyik külvárosában. Az aktivistákat tavaly novemberben rabolták el iraki terroristák, és miután Fox holtteste előkerült, a remények még inkább tűnni látszottak az elraboltak kiszabadulására.

Dél Észak ellen támad

Los Angelesben legalább félmillióan tüntettek a bevándorlási törvény szigorítása ellen. A tervezet lehetővé tenné egy biztonsági kerítés létrehozását az Egyesült Államok védelmi szempontból legsebezhetőbb, ugyanakkor leghosszabb szárazföldi határszakaszán, délen, Mexikó felé. A fellángoló vita további tüntetéseket indukált Milwaukee-ban és Phoenixben is, a szigorítás mellett pedig Washington és Boston utcáin tüntettek.  Az Egyesült Államokban körülbelül 11,5 millió illegális bevándorló él. Legtöbbjük a mezőgazdaságban, a szolgáltatóiparban és az építőiparban dolgozik. Az új törvényjavaslat bűncselekménnyé nyilvánítaná a tartózkodási engedély nélküli belépést az országba, valamint azokat a munkáltatókat is megbüntetné, akik ilyen embereket alkalmaznak. Mentő ötletként Bush elnök előállt egy „vendégmunkástervvel”, mely szerint hat évig papír nélkül tartózkodhatnak az országban azok a munkavállalók, akiknek esetében a munkáltató bizonyítani tudja, hogy az általuk betöltött posztra nem talált legális amerikai munkavállalót. 

Kadima: Előre, de hova?

Alacsony részvétel és a szavazatok elaprózódása jellemezte a kedden tartott izraeli választást, melynek győztese a Kadima (magyarul: Előre) párt lett, annak ellenére, hogy a párt a százhúsz fős parlamentben mindössze huszonnyolc helyet szerzett.  A Kadima után a Munkapárt következik húsz hellyel, majd a Sasz tizenhárom hellyel, így a szefárd ortodox párt lett a harmadik legnagyobb frakció. Az orosz bevándorlók Hazánk Izrael elnevezésű konzervatív pártja tizenkét parlamenti helyével megelőzte a Likudot, amely csupán tizenegy képviselőt delegálhat. A legnagyobb meglepetést egy volt Moszad-ügynök vezette nyugdíjas párt okozta, mely a semmiből felbukkanva hét helyet szerzett.

Ukrajna visszafordult

Előre sejthető volt, hogy a fehéroroszországinál sokkal kiszámíthatatlanabbnak és egyúttal érdekesebbnek ígérkezik az ukrajnai választás – és ez pontosan így is történt. Az ukrán parlamenti választások körüli bonyodalmak igen izgalmassá tették a múlt vasárnapot. Még két nappal a választások után sem teljesen világos, ki lesz vajon az ország miniszterelnöke. Az intrika már az első hivatalos jelentésekből érezhető volt; hétfőn reggel még Julia Tyimosenko számított befutónak, ebédidőre viszont már az ellenfél – a Viktor Janukovics nevével fémjelzett párt vezetett. Emlékezetes, hogy az előző választások során, amikor ő lett a győztes, az ellenzék – Viktor Juscsenko Julia Tyimosenkóval karöltve – mozgósította híveit, és a „hamisítás” ellen demonstrálva kiharcolták a harmadik forduló kiírását. 

Líbia marad

Az Egyesül Államok külügyminisztériuma áprilisra halasztotta globális terrorizmusról szóló éves jelentésétnek közzétételét. A várakozások ellenére Líbia nem kerül le a terrorizmust támogató országok feketelistájáról, bár azt az amerikai szakértők is elismerik, hogy igen jó partnernek bizonyult az elmúlt években a terrorizmus elleni harcban, hiszen 2003-ban kiszolgáltatta nukleáris fegyvereit és elismerte felelősségét az 1988-as Lockerbie-i robbantásban. Szudán, amely szintén rajta van a listán Kuba, Szíria, Észak-Korea és Irán mellett, hasonló cipőben jár, Irak viszont már 2004 októberében lekerült a listáról, Szaddam Husszein eltávolítása után.

Olasz menedék az áttért moszlimnak

A hét elején kiengedték a börtönből a 41 éves Abdul Rahmant, akit hitehagyás vádjával állítottak bíróság elé Afganisztánban, mivel az iszlám hitről keresztény hitre tért. A Hamid Karzai afgán elnökre nehezedő nemzetközi nyomás miatt ejtették a vádat, azzal indokolva a döntést, hogy nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték, valamint hogy gyanú merült fel, hogy Rahman mentálisan nem egészséges.

Lefegyverezve az ETA

Kedden indultak meg a tárgyalások az ETA baszk terrorszervezet vezetői, és a spanyol miniszterelnök között a múlt hét pénteki fegyverszünet bejelentése után. Zapatero miniszterelnök szerint itt az ideje egy tartós megállapodás megkötésének, de ehhez elengedhetetlenül fontos az ETA lefegyverzése, hogy a már 38 éve tartó véres harcok, melyeknek mintegy 850 halálos áldozata van, végleg befejeződjenek.

Hálásak elrablóiknak

A múlt hét végén amerikai és brit különleges egységek kiszabadítottak három elrabolt keresztény segélyszolgálati aktivistát, annak a Tom Foxnak a társait, akit március 9-én holtan találtak Bagdad egyik külvárosában. Az aktivistákat tavaly novemberben rabolták el iraki terroristák, és miután Fox holtteste előkerült, a remények még inkább tűnni látszottak az elraboltak kiszabadulására.

Dél Észak ellen támad

Los Angelesben legalább félmillióan tüntettek a bevándorlási törvény szigorítása ellen. A tervezet lehetővé tenné egy biztonsági kerítés létrehozását az Egyesült Államok védelmi szempontból legsebezhetőbb, ugyanakkor leghosszabb szárazföldi határszakaszán, délen, Mexikó felé. A fellángoló vita további tüntetéseket indukált Milwaukee-ban és Phoenixben is, a szigorítás mellett pedig Washington és Boston utcáin tüntettek.  Az Egyesült Államokban körülbelül 11,5 millió illegális bevándorló él. Legtöbbjük a mezőgazdaságban, a szolgáltatóiparban és az építőiparban dolgozik. Az új törvényjavaslat bűncselekménnyé nyilvánítaná a tartózkodási engedély nélküli belépést az országba, valamint azokat a munkáltatókat is megbüntetné, akik ilyen embereket alkalmaznak. Mentő ötletként Bush elnök előállt egy „vendégmunkástervvel”, mely szerint hat évig papír nélkül tartózkodhatnak az országban azok a munkavállalók, akiknek esetében a munkáltató bizonyítani tudja, hogy az általuk betöltött posztra nem talált legális amerikai munkavállalót. 

Hit és értékek

Pásztorbotot Orbánnak?

"A Fidesznek kereszténydemokrata párttá kell lenni. Ezért kötött szövetséget a KDNP-vel" - jelentette ki Mikola István februárban egy katolikus rendezvényen. Mikola szerint a Fidesz ideológiai-világnézeti párttá való átalakítása több mint három éve kezdődött. A keresztény kurzus hívei mindenesetre apró sikereket máris elkönyvelhetnek: Orbán Viktor egy európai néppárti delegációval a héten pápai audiencián vesz részt, egy kaposvári fórumon pedig ígéretet tett győzelmük esetén az oktatási rendszer "fundamentalista" átalakítására, és a hitoktatás bevezetésére. A kereszténydemokraták arra számítanak, hogy komoly pozíciókat kaphatnak Orbántól: Mikola egy új csúcsminisztériumról ábrándozik, amely az oktatástól a családügyekig több tárcát egyesítene, Semjén Zsolt pedig miniszterként felügyelné a vallásügyeket. A lapunknak nyilatkozó Pelle János történész szerint azonban őt mint "liberális fideszest mélyen aggasztaná" egy ilyen fordulat. Orbán Viktornak fel kellene adnia a vezérszerepet egy KDNP-sített Fideszben - véli Giczy György katolikus teológus, aki a történelmi példák alapján nem zárja ki, hogy egy református vezetőn keresztül a katolikus klérus politikai érdekei valósuljanak meg. 

HÁTTÉR

Gyűlölködés helyett

„Tudom magamról, hogy egy vagyok a sok közül, hogy a miniszterelnöki hatalmam minden tekintetben- időben is, befolyásban is - véges. Orbán úr a végtelent látja, és abban gondolkodik. Ő a nemzet »kiválasztottja«, én a köztársaság megválasztottja vagyok. Ő küldetést érez a munkájához, én meg késztetést."

Mi lesz veled, Afrika?

Elképesztő szegénység, etnikai, vallási háborúk, éhínség, AIDS, járványok, menekülttáborok: Afrika sötét oldala. A fekete kontinens újabb problémával kénytelen szembenézni: úgy tűnik, a globális felmelegedés hatásai is hatványozottan érintik az afrikai országokat.  James Morris, a Világélelmezési Program (WFP) vezetője szerint a globális felmelegedés negatív hatással van az esős évszakok váltakozására, ami végzetes következményekkel járhat Afrika vízben szegény területein. A csapadék mennyiségében bekövetkező szerény visszaesések is 80 százalékos csökkenést okozhatnak a folyók vízállásában – ami azok számára, akik eddig napi öt kilométert tettek meg, hogy vízhez jussanak, azt jelenti, hogy ezután naponta harminc kilométert kell megtenniük az életükért. 

A lovász és a gyöngylábú póni

Budapesten ma körülbelül ötven-száz ember él a föld alatt húzódó sötét, nedves csatornarendszerben. New Yorkban ez a szám eléri az ötezret.

Semjén és a Gestapo

Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy Semjén Zsolt szombaton, a KDNP „nagygyűlésén” elmondott szavaira reagáljak. Nem kívánok arról véleményt mondani, hogy Semjén úr milyen alapon beszél arról, hogy pártja (amit talán szerencsésebb lenne a Fidesz vallási tagozatának nevezni) a magyar nép óriási többségének támogatását élvezi, hiszen az elmúlt nyolc évben csupán jelzésszerűen, az önállóság látszatát alig őrizve jelentek meg a parlamentben.

A kampány ígérethullámai

Beszélgetés Lőrincze Péterrel, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöki tanácsadójával 

Magyar kórházakat

Mikola István sokat bírált rövid pályafutása nem hagyja érintetlenül az egészségügy finanszírozását sem: korábbi nyilatkozataiból kitűnik, itt is ellentmondásba keveredett „a nemzet orvosa”.  Mint a napokban fogalmazott: „Személyem garancia arra, hogy nem adják el a kórházakat.” Egy múlt heti gyöngyösi lakossági fórumon az egyik résztvevő felvetésére, miszerint egészségügyi miniszterként még támogatta a kórházak privatizációját, Mikola kijelentette: „Én soha nem támogattam a kórházak privatizációját, nem is tudom, honnan veszi ezt.” 

Mit tenne most Walt?

Minden bizonnyal véget ért a Walt Disney Company egy korszaka, miután lemondott a cég legendás hírű vezérigazgatója, Michael Eisner.  A névadó, Walt Disney utódja huszonegy éves regnálása alatt olyan globális szórakoztató centrummá alakította át az „öreg médiadinoszauruszt”, amely mára – élményparkjaival, megújult animációs technikával gazdagodó mozistúdiójával, televíziós hálózatával, 80 hotelt számláló szállodaláncával – a kiskereskedelemben és a könyvkiadásban is egyaránt otthonosan mozgó, 50 milliárd dollár értékű vállalatbirodalommá nőtte ki magát. 

25 milliárd hitel a főváros felújítására

A Fővárosi Önkormányzat három részletben 25 milliárd forintos hitelt vesz fel az OTP-től, az összeget városfelújításra, nélkülözhetetlen fejlesztésekre fordítják. Egyebek mellett új gépeket, műszereket kap az egészségügy, folytatják az akadálymentesítéseket, valamint nyugdíjas- otthonokat és iskolákat újítanak fel. 

Tovább gyengülhet a forint

Véget ért a magas kamatozású, de gyenge alapokon álló devizák aranykora, amit kontinensünkön leginkább a forint és az izlandi korona példája igazol, ami arra utal, hogy a forint gyengülése nem átmeneti jelenség – írja a FigyelőNet. A fordulat már tavaly ősszel megkezdődött, de csak idén márciusban érte el a forintot. A mostani helyzet rávilágít az alapvetően állami túlköltekezésből és magas költségvetési hiányból eredő problémára.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!