hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 10. 13. (X/41) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Rizs helyett bomba

Észak-Korea kilencedik államként – köztük az első távol-keleti országként – lépett be az atomfegyverrel rendelkező országok táborába, miután hétfőn hajnalban sikeres föld alatti robbantást hajtott végre Kildzsu város közelében. A kísérlet hírét a nyugati világ, valamint Észak-Korea szövetségesei, Kína és Oroszország is elítélték. A további lépések abból a szempontból is kulcsfontosságúak, mivel a nukleáris ambíciókkal rendelkező országok árgus szemekkel figyelik a világ reakcióját.

Szíria provokál

A libanoni háború óta Basar Asszad szíriai elnök egyre gyakrabban fogalmaz meg harcias üzeneteket Izraellel szemben. Miközben a zsidó állam attól tart, hogy Damaszkusz az 1967-es hatnapos háború mintáját követve indít hirtelen támadást, a szíriai vezetés az utóbbi napokban többször is nyíltan kijelentette: hadseregük már készül az Izrael elleni háborúra.

Floridai rémképviselő

Az FBI és a floridai hatóságok is vizsgálják annak a republikánus politikusnak az ügyét, aki kongresszusi képviselőként kiskorúakkal folytatott perverz levelezést az interneten keresztül. A kirobbant botrány nagy vihart kavart az Egyesült Államokban, ahol már alig egy hónap van hátra a kongresszusi választásokig.

Halálos újságírás

A tényfeltáró újságírás a világon mindenhol veszélyes. Oroszországban Anna Politkovszkaja halála után ez a veszély különösen élesen érződik. „Kétségtelen, bérgyilkosság volt” – ilyen, és ehhez hasonló következtetésre jut mindenki, aki ma az újságírónő haláláról beszél Oroszországban –, túlontúl sok erős ember érdekeit sértette Politkovszkaja tényfeltáró újságírása. A cikkekre adott válasz október 7-én érkezett meg, egy bérgyilkos pisztolyából leadott három mellkasi lövéssel és egy úgynevezett „ellenőrző” fejlövéssel – biztosítékképpen.

A franciák kedvence

Kedden délután lezárult a francia szocialista pártban az elnökjelöltségért folytatott verseny első szakasza. Végül hárman maradtak versenyben a párton belüli elnökjelöltségért: Laurent Fabius korábbi miniszterelnök, Dominique Strauss-Kahn korábbi pénzügyminiszter, illetve – mint az várható volt – az ország legnépszerűbb politikusa, Segolène Royal. A jelöltek megnevezésével gyakorlatilag elkezdődött az elnökválasztási kampány, amit jól mutat az a tény is, hogy Segolène Royalnak el kellett szenvednie az első kisebb támadást személye ellen – méghozzá egy húszéves ügy kapcsán.

Kelet-Európa is célpont?

A zsidóság egyik legszentebb ünnepén, a múlt pénteki szukkót estéjén terrortámadást hiúsított meg a cseh titkosszolgálat. A Prága belvárosában található Jeruzsálem Zsinagóga ellen tervezett merényletben iszlamista támadók az épületet és az abban tartózkodókat akarták felrobbantani – jelent meg egy tekintélyes cseh napilapban, titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

Náci vagyonból kenőpénz

Az elmúlt hét végén, hetvenkilenc évesen hunyt el Ausztria leggazdagabb embere, Friedrich Karl Flick, aki vagyonát apjától, a Harmadik Birodalom egyik leggazdagabb üzletemberétől örökölte.

A hét eseményei

Barbra Streisand politizál

Rizs helyett bomba

Észak-Korea kilencedik államként – köztük az első távol-keleti országként – lépett be az atomfegyverrel rendelkező országok táborába, miután hétfőn hajnalban sikeres föld alatti robbantást hajtott végre Kildzsu város közelében. A kísérlet hírét a nyugati világ, valamint Észak-Korea szövetségesei, Kína és Oroszország is elítélték. A további lépések abból a szempontból is kulcsfontosságúak, mivel a nukleáris ambíciókkal rendelkező országok árgus szemekkel figyelik a világ reakcióját.

Belföld

Kihez gurulnak a milliárdok?

Intézményesített korrupciót vizionál a Fidesz, mióta az önkormányzati és vidékfejlesztési miniszter beszédét is sugározza a Kossuth rádió. Nagy kérdés azonban, hogy jogos-e a felvetés, és egyáltalán kik és milyen szempontok alapján dönthetnek a nemzeti és uniós támogatások elosztásáról?

Halálsoron

Hány magyar katona tartózkodik jelenleg Afganisztánban?– Százötvenhét fő, akiknek az a feladata, hogy a szétbombázott ország újjáépítésében dolgozó civilek védelmét biztosítsák.

Tőkesúly

Orbán Viktor a Corinthia Aquincum Hotelben a Széll Kálmán Alapítvány meghívására több hazai és külföldi üzletemberrel találkozott az elmúlt héten. A megbeszélést a Fidesz elnöke kezdeményezte, aki az ország állapotának elemzése után javaslatot tett egy úgynevezett „magyar reformalap” létrehozására.

Egy rém rendes család

Zárt tárgyalás után hirdetett ítéletet a bíróság első fokon annak az ötgyermekes házaspárnak az ügyében, ahol a férfit két év hat hónap börtönbüntetésre és három év közügyektől való eltiltásra; az asszonyt pedig két évre felfüggesztett féléves börtönbüntetésre ítéltek vérfertőzés miatt. Az apa és a lányok is meggyónták a szörnyű bűnt. A zárt tárgyalás utáni ítélet és az indoklás azonban nyilvános.

A szájmenés pártsemleges

A szocialisták zárt üléseiről kiszivárogtatott megnyilatkozások permanens politikai cirkuszt és fogyatkozó erejű tüntetéseket generálnak. A gyanútlan szemlélődő azonban ne higgye, hogy a zárt ajtók csak baloldali honatyákat csábítanak őszinteségre.

Kincsvadászok a vadkeleten

Ki ne álmodott volna gyerekkorában arról, hogy talál egy térképet, és kalandos körülmények között mesebeli nagy kincsre bukkan. Akik nem ébrednek föl ebből az álomból, ma is megszállottan kutatják a múltat, a föld mélyét. Az eredmény ugyan csekély, de a legendák élnek, és szájról szájra terjedve találnak maguknak újabb „megszállottakat”.

Katonás ügyészség

Az Országgyűlés – 320 szavazattal 15 ellenében – Katona Tamást választotta meg a legfőbb ügyészi tisztségre. A volt katonai főügyész első sajtótájékoztatóján elmondta: nem készül az ügyészséget érintő különösebb reformok bevezetésére és személyügyi problémái sincsenek.

Bojkott jobbról

Kivonulnak az Országgyűlés üléséről a Fidesz és a KDNP frakciójának tagjai Gyurcsány Ferenc előre bejelentett beszédeinél – közölte a két párt frakcióvezetője. A miniszterelnököt nemkívánatos személynek tartják a politikai életben, ezért felszólalásain csak a két frakcióvezető marad bent az ülésteremben.

Püspökök püspöke

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket választották szervezetük vezetőjévé az európai katolikus püspöki konferenciák elnökei szentpétervári plenáris ülésükön. Erdő Péter a nyugdíjba vonuló svájci püspöki konferencia elnökét váltotta fel a CCEE élén.

Hit és értékek

Szent kincsek nyomában

Szeptember végén a The Times arról tudósított, hogy egy brit régész a jeruzsálemi Templom közel kétezer éve elveszettnek hitt kincseinek a nyomára bukkant. (Megkerültek a jeruzsálemi Szentély kincsei? Hetek, 2006. szeptember 29.) A londoni lap írása szerint Sean Kingsley oxfordi kutató (képünkön) arra a következtetésre jutott, hogy a menóra és a zsidó Szentély más szent tárgyai a történelem során visszakerültek a Szentföldre, és a mai Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területen, egy görög ortodox kolostor közelében rejtőzhetnek. Sean Kingsley Magyarországon először a Heteknek mondta el, miért gondolja azt, hogy a Templom kincseit Betlehem közelében kell keresni.

Szent kincsek nyomában

Szeptember végén a The Times arról tudósított, hogy egy brit régész a jeruzsálemi Templom közel kétezer éve elveszettnek hitt kincseinek a nyomára bukkant. (Megkerültek a jeruzsálemi Szentély kincsei? Hetek, 2006. szeptember 29.) A londoni lap írása szerint Sean Kingsley oxfordi kutató (képünkön) arra a következtetésre jutott, hogy a menóra és a zsidó Szentély más szent tárgyai a történelem során visszakerültek a Szentföldre, és a mai Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területen, egy görög ortodox kolostor közelében rejtőzhetnek. Sean Kingsley Magyarországon először a Heteknek mondta el, miért gondolja azt, hogy a Templom kincseit Betlehem közelében kell keresni.

HÁTTÉR

Barna és vörös ördögök túlélője

1993. január 26-án, Ausztrália legnagyobb ünnepén Bárdy Magda Sydney-ben lévő otthonának közelében felismerte Vajda Tibor volt ÁVH-s őrnagyot, egykori kegyetlen vallatótisztjét. Miután a helyi média felkapta a témát, az akkor már köztiszteletben álló orvos pert indított az asszony ellen becsületsértés vádjával, melyet kilenc év múltán elvesztett. A férfi hamis bizonyítékok alapján igyekezett megcáfolni, hogy a nő az auschwitzi koncentrációs tábor borzalmait követően a kommunizmus börtöneit, büntetőtáborait is megszenvedte.

Hat nap, amely nem rendítette meg az országot

Az első hat Fidesz-nagygyűlés után a helyzet a következő: a tüntetők tábora megosztott, a résztvevők száma napról napra fogy, a forint fokozatosan erősödik. A „forradalmi szárny” a Szent Korona-tanra épülő új alkotmányt és előrehozott választást akar, a Fidesz eredeti követeléseiből mára csak Gyurcsány elmozdítása maradt. Tüntessen a Hetekkel napról napra!

Elszállt a buktatás esélye

A bocsánatot kérő miniszterelnöknek még vissza kell szereznie a választók bizalmát, a közvéleményt egyre jobban fárasztó Orbán azonban továbbra is veszélyt jelent a szakadék szélén egyensúlyozó országnak.

Se veled, se nélküled

A 8,6 millió NEM a Fidesz–KDNP– MIÉP–Jobbik-szavazótáborba tartozó magyar állampolgár nevében felszólítjuk Orbán Viktort, hogy 72 órán belül mondjon le minden pozíciójáról és vonuljon vissza! Amennyiben ezt nem teszi meg, a 8,6 millió nem Fidesz-satöbbi-satöbbi-szavazó tiltakozása jeléül határozottan NEM megy ki a Kossuth térre, NEM gyújt fel semmit, NEM lenget árpádsávot, NEM komcsizza le a többieket. A NEM Fidesz-satöbbi-satöbbi szavazók tiszta és hazafias érzésű tömegei demonstrációként filmnézéssel, kirándulással, fűben bukfencezéssel, gyerekhintáztatással, sporttal, piknikezéssel, krémes-evéssel és kávézással, a radikálisabbak parkban olvasással fognak tiltakozni. Figyelmeztetjük: nem viccelünk, ha nem hátrál meg, minden krémes el fog fogyni! Aki egyetért, mondja: BIMBALLÓ!

Még nem menekül a tőke

Az elmúlt tizenöt évben hazánk a régió kiemelt célállomása lett a külföldi tőke számára. A befektetőbarát törvények, a fejlődő infrastruktúra, a szakképzett munkaerő, később az EU-tagság elnyerése mind motorjai voltak ennek a bizalomnak. További fontos tényezőként Magyarország egészen eddig politikailag stabil országnak számított. Lapunk által megkérdezett szakértők szerint a politikai zavargások gazdasági hatása egyelőre nem számottevő: a magyarországi befektetők bíznak az indulatok lecsillapodásában, és kivárnak.

Amiről nem szabad hazudni

Tisztelt Hetek Szerkesztőség!

Bevásárolt a Google

A 2005 februárjában pár jóbarát által indított hobbioldal ma már napi 100 millió klipletöltéssel és 72 millió egyéni felhasználóval óriási marketingerőt képvisel. Nem hiába szálltak ringbe a YouTube-ért olyan óriások, mint a Microsoft és a Yahoo is. A 60 fős „legénység” most fejenként 27 millió dollárra cserélheti patkánylakta irodáját. Bár a cég tulajdonosai sokáig tagadták a felvásárlásról szóló híreket, a Google megvette őket. Ígéretük szerint „a keresés és a videó királya” együtt jobb szolgáltatásokat képes majd kínálni.

Gáz van Makón

Páratlan és váratlan kincsre leltek a közelmúltban. Geológiai fúrások révén kiderült, eddig soha nem látott mennyiségű földgázt rejt a föld Makó környékén. Nemcsak a hazai ellátást biztosítaná egy időre, hanem még gázexportőrök is lehetnénk.

KÁVÉSZÜNET

Harcban az idővel

Cher nagymamakora ellenére eddig jól konzerválta magát a plasztikai sebészeknek köszönhetően, de mint minden nőt, őt is utolérte a rémálom: hirtelen öregedni kezdett: eddig tartott az orvostudomány, Michael Jacksonhoz hasonlóan az ő arca is bomlani kezdett. Az 1964 óta aktív díva egy Oscar-, egy Grammy-, egy Emmy- és három Golden Globe-díjat, valamint 26 albumáról 22 toplistás dalt tudhat magáénak.

Beavatás nem középiskolás fokon

Az elsősök beavatására kitalált gólyanap többéves hagyományra tekint vissza a hevesi Eötvös József Középiskolában. Eredetileg azért találták ki, hogy a felsőbb évfolyamosok szervezetten, ellenőrzötten és mókásan fogadhassák maguk közé az iskola új tanulóit. Az évek során azonban a fantázia szárnyalni kezdett, a beavatás eldurvult: az idei gólyanapon – eddig tisztázatlan körülmények között – azonosíthatatlan összetételű kotyvalékokat etettek és itattak az elsősökkel, amitől csaknem tíz diák rosszul lett, egy lányt pedig hatnapos kórházi kezelésben kellett részesíteni.

Kegyelemdöfés Máltán

Szinte még el sem kezdődött a 2008-as Európa-bajnokság selejtező sorozata, de máris eldőlt, hogy nem juthatunk ki a kontinensviadalra. Futballban továbbra is elérhetetlen messzeséget jelent a kontinens élmezőnye.

King Kong, az orosz

Nyikolaj Valujev derekán maradt a WBA bokszszervezet nehézsúlyú öve, miután a Chicago melletti Rosemontban rendezett gálán a tizenegyedik menetben technikai KO-val legyőzte amerikai vetélytársát, Monte Barretet. Az egyébként intelligens óriás egészen szórakoztató mérkőzést produkált. Persze akadnak, akik elkapcsoltak a meccsről, mert azt gondolták, hogy dokumentumfilmet vetítenek a nefilimekről.

Eredmények tabellák

A Premier Liga állása

Szüreti lakoma

Itt van a szüret, itt van újra, és némi késlekedéssel beérte az őszi idő is egyben. Összegyűlhetnek a rokonok, barátok, hogy a gazda egész évi munkájának gyümölcsét kosárba szedjék, és a szebb fürtök a tányéron, a kurtábbak a hordóban végezzék.

World Press Photo 2006

Akinek nem elég a Kossuth téri élő látványosság, az betérhet a Néprajzi Múzeum aulájába, az október 29-éig nyitva tartó World Press Photo kiállításra.

Rövid hírek

Szesztestvériség vodkavezeték – Másfél km hosszú szeszvezetékre bukkantak Oroszország és Lettország között. Csempészek építették másfél méter mélyre süllyesztve a felszín alá, és házi főzetű orosz vodkát pumpáltak át rajta lett földre. Balszerencséjükre a minap fásításba kezdett Buholovo határváros önkormányzata, és a munkások felfedezték a „szeszköldökzsinórt”, amely két bérelt házat kötött össze.

Duma Plaza

Barátok: olyan emberek, akik jól ismernek, és mégis szeretnek
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!