hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 10. 20. (X/42) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Európa nem enged

Nem zavarja sem a szlovákokat, sem magát Robert Fico kormányfőt, hogy a legnagyobb kormánypártot, a Smert kizárták az Európai Szocialista Pártból. A miniszterelnök egyre népszerűbb, amit valószínűleg csak erősíteni fog, hogy az előző kormány nadrágszíjat összehúzó reformjainak köszönhetően a gazdaság is virágzásnak indult.

Erkölcsi mélypont

A sorozatos támadások eredményeként lemondásra kényszerülhet Izrael Állam elnöke, aki ellen jelenleg is nyomozás folyik. A nyomozóhatóság alapos gyanúja súlyos: több- rendbeli nemi erőszak, hivatali befolyással való visszaélés – Mose Kacav akár tizenhat év letöltendő büntetést is kaphat.

Játék a tűzzel

„Kölcsönös segítségnyújtásra és toleranciára” kívánja a szászországi Parey egyik középiskolája diákjait nevelni. A múlt hét végén ennek azonban nyomát sem lehetett látni: három tanuló arra kényszerített egy 16 éves fiút, hogy az iskolaudvaron egy táblát hordozzon maga előtt a következő felirattal: „Itt én vagyok a legnagyobb disznó, zsidókkal barátkozom.”

Új atomhatalmak reneszánsza

Az észak-koreai nukleáris kísérlet után az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta az 1718-as számú határozatot, amely szankciókat szorgalmaz Phenjan ellen, de Kína és Oroszország nyomására a katonai beavatkozást nem teszi lehetővé. Az, hogy a szankciók mennyire lesznek hatékonyak, egyelőre még a jövő zenéje, de az elemzők máris attól tartanak, hogy a fejlemények nyomán teljes gőzzel beindulhat Földünkön a nukleáris fegyverkezési verseny.

Második figyelmeztetés

Magas rangú al-Kaida-vezetők egy hónapon belül másodszor küldenek figyelmeztető üzenetet Amerikában élő muzulmán „testvéreiknek”, hogy hagyják el az országot, amelyet nagyszabású terrorakció fenyeget – az országban élő muszlimok „élő pajzsot” alkotnak a támadással szemben.

Megtört hallgatás

Múlt csütörtökön a francia nemzetgyűlés első olvasatra elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely akár egy év börtönnel és 45 ezer euró pénzbírsággal büntetné az 1915-ös törökországi örmény genocídium tagadását. Ugyanazon a napon a Nobel Bizottság egy olyan török írónak ítélte az ez évi irodalmi Nobel-díjat, aki ellen a múlt év végén éppen azért kezdeményeztek bírósági eljárást, mert egy svájci újságnak adott interjújában nehezményezte országa hallgatását az örmény holokausztról. Bár a drámai időzítés valószínűleg véletlen, az üzenet egyértelmű: Törökország Európához való tartozásának egyik elmaradhatatlan feltétele az örmény holokauszt megtörténtének elismerése.

A román elnök trükkje

„Basescu román elnök trükkös manőverekkel felhasználta a magyar kisebbséget az új titkosszolgálati vezetők megszavaztatására. Az RMDSZ-t és az MPSZ-t ugyanarra a lóra ültették fel: ez az MPSZ párttá válása” – írja október 5-ei számában a Ziua nevű bukaresti napilap. Erről és az Európai Unióhoz való csatlakozás magyar kisebbségre való hatásáról kérdeztük Szász Jenőt, az MPSZ és Markó Bélát, az RMDSZ elnökét.

Nobel-díjas bankelnök

Szakértők várakozásai ellenére, legnagyobb meglepetésre Muhammad Junusz 66 éves bangladesi közgazdász, és az általa vezetett, a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és az elesetteknek is kölcsönző Grameen Bank kapta az idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban Ole Danbolt Mjös, a Nobel-békedíj Bizottság elnöke. „A tartós béke nem érhető el, ha a lakosság jelentős része nem kap lehetőséget arra, hogy kikeveredjen a szegénységből” – hangzott el a bizottsági elnök döntésének indoklásában.

Lemond a szerb kormány?

Boris Tadic államfő kész akár lemondásával kikényszeríteni, hogy még az idén, a parlamenti választásokkal együtt megtartsák az egyébként csak három év múlva esedékes elnökválasztást - tudta meg a Blic című belgrádi napilap.

Belföld

Ment 337 sháború

Két alternatív mentőszolgálat jelenlegi, illetve volt vezetőjét gyanúsítják azzal, hogy merényletet terveztek Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nyáron lemondott vezetője ellen. Szakmabeliek szerint az ügy mögött a magánszolgáltatók konkurenciaharca állhat. A gyanúsítottak tagadnak.

Egy szobor halála

A városépítészeti iroda leállította Veszprémben a Rajk László építész által tervezett 1956-os emlékmű felállítását. Az új fideszes városvezetés és az iroda szakmai, míg Rajk és a volt SZDSZ-es polgármester politikai indíttatásúnak látja a döntést.

Katonadolog

Egyik nap a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége is felbukkant a Kossuth téren, sőt még egy petíciót is átadtak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárának. Hogy miért mennek rendőrök, katonák, tűzoltók, börtönőrök, határőrök és vámosok az utcára, arról Kónya Pétert, a szövetség elnökét kérdeztük.

Befuccsolt rádiók

Évi százmillió forinttal támogatná az ORTT a civil rádióadók működését, a pénz nagyobbik része azonban annak ellenére a testület kasszájában marad, hogy a non-profit adók közül sokan kényszerülnek pénzhiány miatt lehúzni a rolót. A digitális műsorszórás megkezdése után hazánknak akár húsz, országosan is fogható rádióállomása lehet – persze, ha lesz igény a frekvenciákra.

Édes élet, savanyú jöv 337

Ha az unió támogatja az Eastern Sugar Csoportnak az Európai Unióhoz benyújtott kérését, jövőre beszünteti a termelést a kabai cukorgyár, s rajta kívül még négy másik, a környező országokban dolgozó üzem. A cég azzal indokolja döntését, hogy az unió július elsején életbe lépett cukorrendelete után már nem kifizetődő a magyarországi termelés, ezért a következő harminc napban tárgyalásokat kezd partnereivel és a beszállító gazdákkal.

Demokráciának álcázott diktatúra

Az önkormányzati választások előtt egy interjúban azt mondta: Gyurcsány Ferenc így vagy úgy, de hamarosan menni fog, mert a globális világ irányítói már nem bíznak benne. Egyelőre a miniszterelnök tartja magát…

Valahol Európában

Hazánkban minden harmadik gyermek olyan háztartásban él, ahol az egy főre eső jövedelem kevesebb, mint 25800 forint. Gazdasági visszaesés idején az államnak fokozott szerepet kell vállalnia az elszegényedés megfékezésében, a kiszolgáltatottak védelmében – hangsúlyozták lapunknak nyilatkozó szakemberek, akik szerint biztató, hogy a jelenlegi kormány, elődjeivel ellentétben, kiemelten kezeli a szegénység, különösen a gyermekszegénység problémáját.

Peches APEH-esek

Vesztegetés miatt ítélt el öt egykori APEH-dolgozót a bíróság Miskolcon. Az elbocsátott alkalmazottakról kiderült, hogy adóhiányuk mérsékléséért pénzt fogadtak el társas vállalkozóktól. A vádlottakat egyenként tíz hónaptól négy évig terjedő letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Hűséges nép vagyunk

Az uniós tagállamok közül a magyarok törekednek leginkább a stabilitásra partnerük kiválasztásánál – áll az Eurobarometer legújabb jelentésében. A felmérés alapján a magyarokat (71%) a ciprusiak, majd a görögök (65-65%) követik a listán, és leginkább a hollandok tartják mellékes kérdésnek a hűséget (40%).

Hit és értékek

Veszélyes tolerancia

Jelentős átalakulások zajlanak például a család és a vallás területén az európai gondolkodásmódban. Míg a vallás előtérbe kerülését az egyre növekvő európai iszlám népesség generálja, az új „családmodellek” kialakulásában a liberális eszmék játszanak szerepet – vélik a Time magazin egyik korábbi számában megjelent, az Európában zajló társadalmi tendenciákat vizsgáló elemzés szerzői.

Veszélyes tolerancia

Jelentős átalakulások zajlanak például a család és a vallás területén az európai gondolkodásmódban. Míg a vallás előtérbe kerülését az egyre növekvő európai iszlám népesség generálja, az új „családmodellek” kialakulásában a liberális eszmék játszanak szerepet – vélik a Time magazin egyik korábbi számában megjelent, az Európában zajló társadalmi tendenciákat vizsgáló elemzés szerzői.

HÁTTÉR

61 milliárd dollár külföldi tőke hazánkban

Tavaly 6,7 milliárd dollár külföldi tőke érkezett Magyarországra – mondta Simai Mihály, a Világgazdasági Kutatóintézet professzora az ENSZ legújabb kereskedelmi jelentésének ismertetésekor. Az itt befektetett külföldi működőtőke-állomány (FDI) elérte a 61,2 milliárd dollárt – tette hozzá. A jelentés szerint a külföldi közvetlen tőkebefektetések a világban 2006-ban 29 százalékkal, 916 milliárd dollárra nőttek. A befektetések több mint fele, 542 milliárd dollár a fejlett országokba irányult.

A bankok a kamatadó-roham nyertesei

Szakemberek a kamatadó bevezetése miatt történt, mintegy 750 milliárd forintra tehető betétkivonást az elmúlt időszak legértelmetlenebb döntésének tartják. Ez a tömeges pénzügyi tranzakciósorozat ugyanis leginkább a bankoknak kedvezett, mivel a pénzek jelentős része visszaáramlott a pénzpiacokra. Összességében viszont elmondható, hogy 2006 első felében a bankszektor Magyarországon lényegesen kevésbé volt nyereséges, mint 2000 és 2005 között.

PSZÁF bírság a Provident Financialnak

A Felügyelet határozata csak a megfelelő működés helyreállítását követően engedélyezi új ügyletek kötését a brit eredetű Provident számára. A személyi és egyéb fogyasztási kölcsönöket kínáló cég az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált nálunk, ám most 2 millió forintos bírság megfizetésére kötelezték. Tevékenysége során ugyanis súlyosan megsértette a számla- és bizonylati rendre, a kamatok elszámolására, a számviteli szabályzatokra, a kiszervezésre, illetve az ügynökök igénybe vételére vonatkozó előírásokat.

Díjat kapott Barcza György

Barcza György, az ING Bank vezető elemzője kapta idén a Káldor Miklós díjat. Ezt az elismerést a Corvinus Egyetem gazdaságpolitikai tanszéke 8 éve ítéli oda annak a gazdasági szakértőnek, aki adott évben szerintük a legtöbbet tett a gazdaságpolitikai helyzet megoldásáért és annak megértetéséért. A kitüntetést Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Corvinus Egyetem tanára adta át.

Szlovákiát felminősítette a Moody s

Miközben hazánkat egyre-másra fenyegetik a leminősítésekkel, Szlovákia kockázati besorolását a jelenlegi magyar szintre javította a héten a Moody’s Investors Service. Ezek a változtatások Közép- és Kelet-Európa egyik legerősebb üzleti környezetét hozták létre, amely jelentős közvetlen külföldi befektetést vonz. A Moody’s kiemelte: a szilárdan végrehajtott szerkezeti reformokra, valamint a gazdaság dinamizmusára hivatkoztak a szakemberek.

MNB-terv az euró bevezetésére

Az elkészített munkaanyag a nemzeti átállási programmal összefüggő konkrét tennivalókra, azok ütemezésére, valamint az intézményi megoldásokra tartalmaz javaslatokat. A dokumentum főbb megállapításai elolvashatók az MNB honlapján (www.mnb.hu). Az anyagról a jegybank szakmai konzultációt kezdeményez a Pénzügyminisztériummal és a Miniszterelnöki Hivatallal is.

300 milliárd üzleti turizmusból

Éves szinten csaknem 300 milliárd forintos bevétele származik Magyarországnak az üzleti turizmusból – nyilatkozta a héten Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. Az üzleti céllal hozzánk látogatók több pénzt költenek és hosszabb ideig maradnak, mint az átlagos utazó. Budapest kiemelten népszerű célpont az üzleti turizmusban, itt rendezik a világon a nyolcadik legtöbb nemzetközi konferenciát. (Összeállította: Major Nóra)

Útszéli lincselés

Milyen ember az a két fiatal, akit a gyilkosság vádjával elvitt a rendőrség?Jónás Sándorné, az elkövető romák családtagja: – Benne voltak a sűrűben, szerettek diszkózni, volt indulatjuk is. Az egyikük Németországot járta hetente, bútort hozott be. Benne volt az egyik a kisebbségben is, az önkormányzatba, most, október egytől választották bele.Mi volt a gyilkosság oka?

Potyakultúra, cukorkaosztogatás, barbarizálódás

A Gyurcsány-csomaggal az elmúlt hat év hibás gazdaságpolitikájának árátfizetjük meg, a problémák gyökere azonban jóval régebbre nyúlik vissza: a másfél évtizede tartó össznépi adóelkerülés, a tömeges méretű indokolatlan nyugdíjba és rokkantnyugdíjba vonulás, valamint az ezek ellen politikai megfontoltságból fellépni nem merő kormányzatok összteljesítménye sodorta az egykor „éltanuló” Magyarországot a bukás szélére. Legalábbis így gondolják a Budapesti Corvinus Egyetem által rendezett konferencia előadói. Bokros Lajos és Jaksity György a diagnózis mellett a terápiára is javaslatot tett.

KÁVÉSZÜNET

A pénz szerelmese

Azt rebesgetik, hogy az Egyesült Államokban új könyv készül a leghíresebb emigráns magyar filmsztárról, a nyolcvankilenc éves Gábor Zsazsáról. Sejthető azonban, hogy a Hollywood legdrágább szajhája című kiadvány aligha fogja erősíteni országimázsunkat.

Valódi álomvilág

Tóth Zsuzsanna

Walcott, az új sztár

Tizenhét évesen az Arsenal profi játékosának lenni, és Thierry Henry oldalán rohamozni az ellenfél kapuját, ez nem egy gyermekkori álom, hanem valóság, ami Theodore „Theo” Walcottnak megadatott. Ő manapság az angol futball egyik legnagyobb ígérete, és sokan úgy tartják: ha magánéletében nem áll be válság, akkor nagyobb karriert futhat be, mint Ronaldo.

Talmácsi jövőre világbajnok csapatnál

A múlt hétvégén megrendezett portugál motorverseny után a jelenlegi világbajnok spanyol csapat bejelentette Talmácsi Gábor leigazolását a 2007-es idényre.

Merülés az események világába

A sárga tengeralattjáróról eddig sokaknak csak a Beatles slágere jutott eszébe. Egy ideje azonban a hazai internet tengerén is felbukkant egy hasonló színű „merülő csészealj”. E jól beazonosítható merülő tárgy az Esemény Menedzser online magazin (www.esemenymenedzser.hu) emblematikus figurája, amely napról-napra elkalauzolja olvasóit az események, rendezvények, szakvásárok, kiállítások, szabadidős és életmóddal kapcsolatos események, no meg az utazás és vendéglátás világába.

Programok

e+e nemzetközi elektronikai szakvásár október 19. és 21. között a SYMA Rendezvénycsarnokban. A nemzetközi elektrotechnikai szakvásár mellett újdonság lesz a B&T nemzetközi biztonságtechnikai szakkiállítás és vásár. (Infó: 239-6120)

Recept

Hozzávalók: 1 bontott csirke, 3 szál újhagyma, 1 sárgarépa, 1 paszternák, 15 dkg szárazbab, 15 dkg csicseriborsó, 2 ek olaj, fél kg kuszkusz, 2 ek vaj, késhegynyi kurkuma por, 1 csomó petrezselyem, 1 ek csípős pirospaprika, csipet cayenne bors

Der Western

Csak kevesen tudják: annak idején egy szavazaton múlott, hogy az USA nyelve az angol lett, és nem a német. Az alábbi írás eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. Vadnyugat, német módra, Gojko Mitic és indiánok nélkül.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!