hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Játék a tűzzel
Ragályként terjedő régi-új ideológia

2006. 10. 25.
„Kölcsönös segítségnyújtásra és toleranciára” kívánja a szászországi Parey egyik középiskolája diákjait nevelni. A múlt hét végén ennek azonban nyomát sem lehetett látni: három tanuló arra kényszerített egy 16 éves fiút, hogy az iskolaudvaron egy táblát hordozzon maga előtt a következő felirattal: „Itt én vagyok a legnagyobb disznó, zsidókkal barátkozom.”

„Ez egy olyan borzasztó dolog, amilyet pályafutásom során még nem láttam” –
nyilatkozta Armin Friedrichs, Jerichower Land körzeti rendőrfelügyelője. Az eset
további részleteibe a nyomozásra való tekintettel egyelőre nem kívánt
betekintést adni.

A rendőrségi adatok szerint három 15-16 éves középiskolás fiú az iskolaudvaron
arra kényszerítette egyik iskolatársát, hogy egy olyan rasszista versikével
feliratozott táblát cipeljen maga előtt, amely még a náci időkből származik.
Ekkor olyan hölgyeknek kellett hasonló táblát hordozniuk, akiknek zsidó
férfiakkal volt szerelmi viszonyuk.

Az esetet egy tanár jelentette a rendőrségnek. A tanulók ellen első körben
kényszerítés bűntette miatt indul nyomozás. Az államügyészség felülvizsgálja,
milyen más büntető tényállás jöhet még szóba.

Szászország tartományi belügyminisztere, Holger Hövelmann (SPD) a diák nyilvános
megalázását „undorító esetnek” nevezte. Hövelmann hangsúlyozta: „A
Nemzetiszocialista Német Munkáspárt és az SA (Rohamosztag) alázott meg
nyilvánosan embereket ebben a stílusban az 1933-as hatalomátvétel után.
Megdöbbentő, hogy országunkban serdülők úgy hiszik, manapság újra megengedhetnek
maguknak ilyesmit.” Wolfgang Böhmer, a tartomány miniszterelnöke is megdöbbent:
„Ez az eset több nézőpontból is sokkoló. Az idézet olyan időből származik,
amelyet ezeknek a gyerekeknek már a szülei sem tapasztaltak. Felmerül tehát a
kérdés, hogy milyen gondolkodásmód uralkodik ezeknek a fiataloknak a családjában
vagy környezetében. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy milyen könnyen
dobálóznak a fiatalok a náci időkből származó idézetekkel” – mondta a CDU
politikusa.

A parey-i eset nemcsak a diákok közötti erőszak növekedését hozta napvilágra, de
mindenekelőtt az egyre inkább terjedő szélsőjobboldali eszmék problémáját is.
Németországban a hasonló bűncselekmények az év első nyolc hónapjában máris 20
százalékos növekedést mutatnak a tavalyi évhez képest.

Ebben az évben a volt NDK területén már többször is előfordult rasszista
támadás: tartományi választásokon neonáci zavargások, focimeccsen rasszista
bekiabálások a ghánai születésű nemzeti válogatott játékos, Gerald Asamoah
ellen, külföldiek elleni agressziók Berlinben, Wismarban és Weimarban, melyekben
többen is megsérültek.

Elemzők szerint a neonáci megnyilvánulások terjedése leginkább a régi NDK-
államok ifjúságának körében figyelhető meg. Nyilvánvalóan sok összetevője van
annak, hogy a fiatalság miért kezd egyre erősebben radikális ideológiákat
követni. A legerősebb hatást mindenféle szempontból a tudatlanság jelenti,
amelynek oka, hogy Németország a hatvanas években kezdett egyáltalán beszélni a
holokausztról. A mostani fiatal generáció szülei úgy nőttek fel, hogy tanúi
voltak annak, ahogy a német állam kártalanította a zsidókat, ami a megfelelő
ismeretek nélkül heves ellenszenvet váltott ki irányukban. Másrészt a német
gazdaságban is reformok bevezetésére van szükség. A lakosságot érintő
megszorítások miatti elégedetlenség pedig egész Európában teret nyújt a
radikális retorikának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!