hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa nem enged
Nem támogatják a radikalizmust

2006. 10. 25.
Nem zavarja sem a szlovákokat, sem magát Robert Fico kormányfőt, hogy a legnagyobb kormánypártot, a Smert kizárták az Európai Szocialista Pártból. A miniszterelnök egyre népszerűbb, amit valószínűleg csak erősíteni fog, hogy az előző kormány nadrágszíjat összehúzó reformjainak köszönhetően a gazdaság is virágzásnak indult.



Fotó: AP

Jövő év júniusáig az Európai Szocialista Párt (ESP) kizárással bünteti Robert
Fico pártját amiatt, mert a szélsőjobboldali megnyilvánulásairól ismert Szlovák
Nemzeti Párttal (SNS) alakított kormányt. A politikai elemzők véleménye nem
egységes abban, hogy az eseménynek milyen következményei lehetnek Szlovákiára
nézve.

A szlovák köztársasági elnök, Ivan Gašparovic például súlytalannak nyilvánította
az ESP döntését, mondván, hogy ez ugyan újabb porvihart kavarhat Szlovákia
körül, ami viszont hamar lecsendesedik majd. Többen viszont azt vélik, hogy
bekövetkezhet az, ami Ausztriában történt, amikor Jörg Haider Szabadságpártja (FPÖ)
bekerült a kormánykoalícióba: az ország diplomáciai kapcsolatai nagymértékben
lebénultak.

A Smer (Irány) alelnöke, Pavol Paška a döntést elhamarkodottnak és rossznak
minősíti. Ennek ellenére a Smer elfogadta azt, viszont Paška még így sem lát
semmi okot arra, hogy a jelenlegi szlovák kormánykoalíción változtassanak.
„Attól függetlenül, hogy mit gondol az ESP, folytatni fogjuk a szociáldemokrata
politikát”– nyilatkozott az alelnök. Fico szóvivője szerint az ESP azért
büntette meg a pártot, mert a nép politikáját képviseli, harcol a monopóliumok
ellen, és nem vette be a kormányba a Magyar Koalíciós Pártot.

A brüsszeli internetes újság, az EU Observer a következőképpen idézi az ESP
elnökét, Poul Nyrup Rasmussent: „Az ESP döntése nemcsak a párt véleményét
tükrözi a »szánalmas szlovák helyzetről«, hanem azt is, hogy milyen
következményekkel jár az, ha egy párt bármely európai országban szocialista
létére szélsőjobboldali erőkkel lép koalícióra. Az ESP hivatkozott a 2001-ben
aláírt berlini nyilatkozatra, amelyben a tagok kötelezik magukat arra, hogy
kerülni fognak bármilyen mértékű együttműködést nacionalista, illetve xenofób
pártokkal.”

Amit a kirekesztés következményeiről biztosra lehet tudni, az az, hogy a Smer
ezentúl nem vehet részt az ESP hivatalos ülésein, elveszíti a szavazati jogát,
és Ficót nem hívják meg a szocialista csúcsvezetői ülésekre. Az EU Observer
szerint viszont az ESP nem szeretne véglegesen szakítani a Smerrel, a döntésüket
akár már jövő júniusban felülbírálhatják.

Fico pártja kezdettől fogva heves kritikák kereszttüzében állt, viszont a
közvélemény-kutatások szerint a kormányfő jelenleg is vezeti a szlovák
politikusok népszerűségi listáját, második helyen pedig Ján Slota szerepel, a
Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Az MKP elnöke, Bugár Béla a hatodik helyen
szerepel, jelenleg ő a legnépszerűbb ellenzéki politikus. Fico népszerűségét
azzal indokolják, hogy az új kormány az első száz nap alatt többnyire népszerű
intézkedéseket hozott, és kihasználja a Dzurinda-kormány népszerűtlen
reformjainak most jelentkező pozitív hatását a szlovák gazdaságra. Szlovákia
adóskockázati minősítése javul a szilárdan végrehajtott szerkezeti reformoknak
köszönhetően, a munkanélküliség 10 százalék alá csökkent, a korona árfolyama
folyamatosan nő. Jóllehet a Robert Fico vezette kormány gazdaságpolitikai
intézkedései egyelőre tisztázásra szorulnak, várható, hogy az új kormány jórészt
tartja magát elődje általános gazdasági célkitűzéseihez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!