A világhírű „hungarikum” pályafutása még itthon, 1936-ban kezdődött, amikor
bájaival elnyerte a Miss Magyarország címet. Zsazsa – leánykori nevén: Gábor
Sári – a háború elől menekült 1941-ben Amerikába. Itthon maradt rokonai közül
többen odavesztek a holokauszt során. A később Mama Jolie néven ismert Gáborné
asszony, valamint három lánya – köztük a középső, Sári – annak idején a
„felesleges túlsúlyoktól”, azaz a férjektől megszabadulva hajózott át az
Újvilágba. Ekkorra ugyanis nemcsak az anya vált el katonatiszt férjétől, s
egyben lányai apjától, hanem maga Zsazsa is túl volt első házasságán, amelyet
húszévesen kötött egy hatvanéves török diplomatával.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »