hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 10. 10. (XII/41) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A Slota-jelenség és Szlovákia

Magyarországról talán meglepőnek tűnt a szlovák kormány múlt heti gyors és ellenséges kirohanása válaszul Göncz Kingának a szlovák nagykövethez intézett, a szlovákiai magyar kisebbséget érintő negatív tendenciák kapcsán feltett kérdéseire. Ezt csak tetézték Ján Slota, nemzeti vezér és koalíciós pártelnök hétvégi újabb, a magyar külügyminiszter asszonyt és az egész magyarságot sértegető vulgáris kijelentései. Ha azonban Robert Fico és kormánya elmúlt kétéves ténykedésének tükrében vizsgáljuk a kialakult helyzetet, ez a reakció várható, sőt automatikus volt.

Második menet

Az egész világot érintő pénzügyi válság az amerikai elnökválasztási kampány utolsó szakaszát is megváltoztatja. Miután napok óta rekordnagyságú veszteségekkel szembesültek világszerte a tőzsdéken, a Tennessee államban rendezett elnökjelölti vitát is leginkább a gazdasági helyzettel kapcsolatos kérdések uralták. Sokan azt várják ezektől a fórumoktól, hogy eldöntik a szavazás kimenetelét, azonban a mostani megméretettetés sem hozott döntő fordulatot egyik jelölt számára sem, és valószínűleg az utolsó vita sem fog meglepetéssel szolgálni.

Figyelmeztetés vagy kampányfogás?

Több mint 28 millió amerikai háztartásba jutott el napilapok hirdetési mellékleteként a Rögeszme: a radikális iszlám háborúja a Nyugat ellen című DVD, amely az iszlám szélsőséges irányzatának célját mutatja be az arab és iráni televízió tudósításai alapján. A kiadvány vihart kavart az Egyesült Államokban, mivel sokan olyan iszlámellenes propagandaanyagnak tartják az alig hat héttel az elnökválasztás előtt kipostázott filmet, amely befolyásolhatja a választás eredményét.

Miért aggódik a pápa?

„A nagy bankok összeomlásával látható, hogy a pénz eltűnik, semmivé válik. Mindezek, amelyek valóságosnak tűnnek, pillanatnyi dolgok csupán. Csak Isten szavai jelentenek biztos valóságot” – mondta XVI. Benedek a vatikáni szinódust megnyitó beszédében. A több mint 250 bíboros részvételével zajló rendezvényen arra is választ keresnek, hogy miért olvassák ma világszerte kevesebben a Bibliát.

Belföld

A vízilabda és a pártállam szolgálatában

„Bármely okból csalni, és mint látjuk manapság, hazudni helytelen és rossz dolog. Az idő mindent előbb-utóbb felderít, és egyszer majd megadja kinek-kinek azt, ami neki jár” – mondta 2006 őszén Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó. A héten kiderült, Kárpáti 25 éven át a pártállam titkosszolgálatának besúgója lehetett.

Keresik a tragédia okait

Bár a hivatalos vizsgálat még nem zárult le, MÁV belső forrásból úgy értesültünk, a masiniszta lehet felelős a négy halálos áldozattal járó monorierdői vonatszerencsétlenségért. Vélhetően kikapcsolta a vonatbefolyásoló rendszert, ráadásul a kalauz-nővel beszélgetett a tragédia előtti percekben.

Kis magyar színes

„Elképesztőnek és szégyenteljesnek tartjuk azt, hogy a Grósz-korszakot idéző módszerekkel próbálták a demonstrációnkat meghiúsítani. 1988-ban Grósz Károly lépett így utoljára fel a politikai elit számára kihívást intéző politikai kezdeményezésekkel szemben” – kommentálta a Lehet Más a Politika elnevezésű mozgalom egyik szervezője a rendőrség hétfői fellépését, amikor is nem engedték, hogy lézerrel egy feliratot vetítsenek ki a Parlament épületére.

Veszélyes üzem

Vígh Gábor Szolnok egyik kétsávos útja, szombat éjszaka. Két autó versenyezni kezd. Az egyik szabálytalan előzés után a Chevrolet visszatér sávjába, de a szakadó esőtől vizes úton megcsúszik, és hátuljával belecsapódik egy teherautóba.

Nati csodaországban

Hétfőn reggel érkezett haza az USA-ból a június 4-e óta eltűntnek nyilvánított magyar diáklány, Tímár Natália. A kérdés már csak az: mi történt valójában?

Hit és értékek

A nap

A rós hasaná és a sátrak ünnepe közé eső második őszi zsidó ünnep, a jóm kippur Izrael nemzeti megtérésével áll összefüggésben, azaz a jövőben bekövetkező eseményre utal. Jelenlegi megünneplésének fehér díszítésbe öltöztetett zsinagógai rituáléja fájdalmasan fejezi ki azt, hogy a judaizmus a mai napig is a római nagy száműzetés súlyos vallási hozadékát kénytelen hordozni közel kétezer év óta.

HÁTTÉR

Veszélyeztetett generáció

Két oka is van annak, hogy Magyarországon nem megoldható az internetespedofília problémája: a kiváncsiság és az üzlet. Jogi szabályozásunk „EU-konform”, de a véleményszabadság mögé bújva nyugodtan garázdálkodhatnak mindazok, akik ártatlan gyermekek megrontásában vagy annak látványában lelik örömüket.

Albert Györgyi: talán eltűnök hirtelen

Hirtelen, de nem előzmények nélkül tűnt el Albert Györgyi. Sokat beszélt magáról, hol terápiának beállítva, hol a hasonló helyzetben levők iránti felelősségérzetet emlegetve. A média előtti feltárulkozásának köszönhetően sokat tudunk róla, de azt senki nem tudja, mi lehetett volna belőle, ha élete fontos pontjain másképp dönt.

Víruskeresők

Az AIDS-et okozó HIV és a méhnyakrákot okozó HPV vírusok felfedezéséért ítélték oda az idei orvosi Nobel-díjat Luc Montagnier és Françoise Barré-Sinoussi francia, valamint Harald zur Hausen német kutatónak. A Nobel Bizottság döntése egyúttal egy több mint két évtizedes vitának a végére tett pontot, amely a nyolcvanas években kiélezett nemzeti vetélkedéssé fajult az Egyesült Államok és Franciaország között, kimondva, hogy a HIV felfedezéséért a babér a francia kutatókat illeti.

Ne sírj többet, Szomália

Napi százharminc forinttal bárki meg tudja változtatni egy ember életét – állítja az Afrikai–Magyar Egyesület programvezetője. A szervezet kétszáz ugandai, illetve szomáliai hátrányos helyzetű személynek nyújt segítséget a fekete kontinensen, nem pusztán humanitárius okokból. Európában ugyanis az egyik legfőbb biztonságpolitikai kérdés a menekültügy. Mi magyarok ezt ugyan még nem érzékeljük – de fogjuk.

Nem tudom, miől magabiztos Gyurcsány

Az SZDSZ nem eladó, és nem lehet megfélemlíteni – mondja Fodor Gábor a miniszterelnök sorsát eldöntő költségvetési törvényekről szóló szavazás kapcsán. A liberálisok elnöke szerint skandalum, hogy titkosszolgálati módszerekkel bele lehet avatkozni egy párt belügyeibe – a történtekre parlamenti vizsgálóbizottságnak kell magyarázatot találnia.

Bajnai-csomag

A hitel nem ad piacot. Ez az egyik fő kifogás a vállalkozások részéről a válság várható hazai hatásaira reagáló intézkedési csomaggal kapcsolatban. A népnyelv Bajnai Gordon gazdasági miniszter után Bajnai-csomagnak keresztelte el a 807 milliárd forintos pakkot, mely elsősorban a hazai tulajdonban levő mikro-, illetve kisvállalkozások helyzetén igyekszik segíteni.

Importált tőzsdekrach

„Amerika tüsszent, megfázik a világ” – hangzik a mondás, mely talán soha nem passzolt jobban a valósághoz, mint napjainkban. Az amerikai gazdaság megfázott, sőt, úgy tűnik, rá is fázott, a világban pedig egyre jobban terjedt a „pénzügyi kór”, amely az uniós bankokat sem kíméli. Az elmúlt héten Európa vezető államai mind a meg­felelő gyógymódot keresték.

KÁVÉSZÜNET

A világ akkor csendben maradt

Szeptember harmincadikán ünnepelte 80. születésnapját az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett író, közéleti személyiség. Egészséges, de nem volt könnyű nyolc évtizede. Különösen az első kettőben forgott halálos veszélyben. Ugyanis Wiesel Jenőként, Máramarosszigeten született ortodox zsidó családban. És ez 1944 tavaszán a halálos ítéletét jelentette.

Vérfagyasztó lehetőség

Ma már szinte nincs babavárókat megszólító sajtóorgánum, melyben ne szerepelne legalább egy hirdetés a köldökzsinórvér-őssejt levételéről és tárolásáról. Nem kis vívódást okozva ezzel az ifjú szülőknek, akik azon vívódnak, vajon felelős szülők-e akkor is, ha nem teszik letétbe gyermekük őssejtjét 372 ezer forintért.

Robog a Kolozsvári Vasutas

A Bajnokok Ligája csoportkörében a Fradi 1995-ös szereplése óta nem volt magyar csapat. Most igen, legalábbis a román nacionalisták szerint. Ők következetesen magyar klubnak nevezik a CFR Kolozsvárt, amelynek tulajdonosa Pászkány Árpád (kis képünkön), „Erdély Abramovicsa”. Az újdonsült román bajnokcsapat keretében azonban nincs magyar származású focista, a bő keretben huszonegy portugál, argentin és két brazil mellett nyolc román játékos szerepel. Az igazi internacionalista gárda óriási eredményeket ért el a BL-főtáblán, előbb Rómában mattolta az AS Romát, majd a kolozsvári új arénájában döntetlent játszott Abramovics utazó cirkuszával, a Chelsea FC-vel.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!