Amikor 1928-ban megszületett, városa, Máramarossziget Romániához tartozott. A város lakosságának mintegy ötöde zsidó volt, mégpedig elsősorban a hagyományokat erősen őrző ortodoxiához tartozó, sőt voltak olyanok is, akik a haszidizmust követték. Wiesel édesapja, Slomo cipészként kezdte, de 1940-re, amikor a város a második bécsi döntés értelmében mint Észak-Erdély része Magyarországhoz került, már önálló szatócsüzletet vezetett, és a közösség tekintélyes vezetői közé tartozott.
A Wiesel családban Elie volt az egyetlen fiú. Nagyon erős impulzusok érték az apja részéről, hogy irodalmi műveket olvasson. Tőle tanulta a legtöbbet a humanizmusról és az emberségről is, hiszen Slomo egyszer néhány hónapig börtönben is ült, mert segített néhány, akkor már a nácik által üldözött lengyel zsidónak a menekülésben. Édesanyjától, Sárától kapott biztatást arra, hogy a judaizmusban elmerüljön. Mélyen tanulmányozta a Tórát, a Talmudot és a Kabbalát is.
Így teltek el a magyar uralom első évei. Közben, 1941 augusztusában lezajlottak a kőrösmezei deportálások, amikor a rendezetlen állampolgárságú magyar zsidókat összegyűjtötték és áttették a németek által megszállt ukrajnai településekre. Mintegy 16-18 ezer embert fogtak el, Máramaros-szigeten is számosan erre a sorsra jutottak. Ezek közül a deportáltak közül mindössze kétezren maradtak életben (akik elszöktek), a többieket agyonlőtte egy német Einsatzgruppe, 1941. augusztus 27–28-án, Kamenyec-Podolszkijban. 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, és Horthy Miklós kinevezett egy új kormányt, amely szabad kezet kapott zsidó ügyekben. Áprilisban a máramarosszigeti zsidókat is gettóba zárták. A hatóságok cinizmusát fejezi ki, hogy a beköltözés napjául a kovásztalan kenyerek ünnepének utolsó napját jelölték ki, így a vallásos zsidók nem tudtak kenyeret sütni maguknak a költözés során. Elie az Éjszaka című (legismertebb) regényében leírja, hogy a reménnyel áltatták magukat: velük nem történhet meg az, ami a lengyelországi zsidókkal történt. A Wiesel családot a településről indított negyedik deportáló szerelvénnyel, 1944. május 22-én küldték Auschwitz-Birkenauba.
A szelekció során elválasztották egymástól a férfiakat és a nőket, majd ezt követően a munkaképesek (kisebb) és a munkaképtelenek (nagyobb) csoportját hozták létre az SS-orvosok és segítőik. Elie együtt maradt apjával, mivel tizenhat évesnek hazudta magát és földművesnek (fiatalabbakra és diákokra ugyanis nem volt szüksége a náciknak). Anyját és kishúgát még aznap elgázosították. Két nővére végigküszködte az elkövetkező évet, és túlélték a holokausztot. Elie és apja egymásban tartották a lelket, 1945. januárjában együtt meneteltek a halálmenetekben. Végül Slomo szervezete nem bírta tovább, és meghalt, fia pedig Buchenwaldba került, ahol 1945. április 11-én megérte a felszabadítást.
Wiesel Jenő (középen)
Elie a háború után több buchenwaldi túlélő zsidó gyermekkel együtt egy franciaországi árvaházba került, ahol megtanult franciául. Itt találkozott nővéreivel is, akik az Egyesült Államokba és Kanadába emigráltak. Néhány évvel később beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol filozófiát tanult. Közben héber nyelvet tanított, és egy kórust vezetett, hogy költségeit fedezze. Elkezdett újságokban publikálni, írt jiddis nyelvű lapokban és a legnagyobb francia zsidó magazinban, a Larche-ban is. Megismerkedett Francois Mauriac Nobel-díjas íróval, aki felismerte tehetségét, és biztatta, hogy írja meg a holokauszt alatt átélteket.
Wiesel lázasan vetette bele magát a munkába. Nem csupán a saját emlékeit vetette papírra, de számos túlélővel is beszélt. Így született meg jiddisül A világ akkor csendben maradt című írása, amely kilencszáz oldalon taglalta a történteket. Buenos Airesben jelent meg a kötet. Elie azonban a belső késztetésnek engedve franciául elkészített egy rövidített változatot, amelyben csak a saját és családja sorsát mutatta be.
A mindössze százhuszonhét oldalas mű lett a máig népszerű és keresett Éjszaka. 1960-ban elkészült az angol fordítás is, és a mű diadalútját és sikerét a mára többmilliós példányszám jelzi. A titok egyszerű: Elie őszintén és nagyon emberien írta le saját tragédiáját. Miután Oprah Winfrey 2006 januárjában olvasóklubjában bemutatta a regényt, egy hónap alatt 150 ezer példányt adtak el az Éjszakából.
Miután 1955-ben az Egyesült Államokba költözött, az irodalomnak szentelte magát. Ötvenhét könyvet írt és jelentetett meg. Megkapta a Nobel-békedíjat (1986), a Kongresszus Arany Medálját (1985), az Amerikai Akadémia Művészeti és Irodalmi díját (1996). Számtalan egyetem díszdoktora (magyar sajnos nincs köztük). Nem csupán író, hanem politikai aktivista is, aki minden esetben felemeli a szavát a népirtások ellen. Legutóbb Darfur kapcsán.
2007-ben egy San Franciscó-i hotelben a lift előtt rátámadt valaki, azt követelve, hogy nevezze hazugságnak azt, amit az Éjszakában leírt. De már előtte is érték támadások olyan személyektől, akik azt akarták bebizonyítani, hogy megtéveszti az embereket. Christopher Hitchens, az amerikai Nemzet című folyóirat szerkesztője például megvádolta őt, hogy elhallgatja a fegyveres összecsapásokat az arab–zsidó konfliktusban. Noam Chomsky egy könyvében azt veti a szemére, hogy ő az, aki az amerikai zsidó közösséget arra biztatja, hogy az USA kormányára nyomást gyakoroljon a zsidó állam támogatása érdekében. Norman Finkelstein, egy volt egyetemi professzor egyszerűen a „holokausztcirkusz állandó bohócának” nevezte.
2002-ben, Máramarosszigeten, gyermekkori otthonában nyitották meg az Elie Wiesel Emlékházat. Ő azonban nem feledkezett meg azokról a honfitársainkról, akik 1944-ben félmillió sorstárs mellett a magát magyarnak valló Wiesel családot is deportálták. Hiába számoljuk mindig a magyar Nobel-díjasok közé, Elie Wiesel 1944 óta nem tekinti magát magyarnak.
2008. 10. 10. (XII/41)
