hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kis magyar színes
Hatósági akadályba ütközött az új politikai mozgalom akciója

2008. 10. 15.
„Elképesztőnek és szégyenteljesnek tartjuk azt, hogy a Grósz-korszakot idéző módszerekkel próbálták a demonstrációnkat meghiúsítani. 1988-ban Grósz Károly lépett így utoljára fel a politikai elit számára kihívást intéző politikai kezdeményezésekkel szemben” – kommentálta a Lehet Más a Politika elnevezésű mozgalom egyik szervezője a rendőrség hétfői fellépését, amikor is nem engedték, hogy lézerrel egy feliratot vetítsenek ki a Parlament épületére.

A mozgalom néhány aktivistája hétfőn este hét óra körül gyülekezett a
Batthyány téren, hogy onnan egy lézerfényágyúval kivetítsék a Parlamentre: Lehet
Más a Politika (LMP). A demonstrációt annak rendje és módja szerint három nappal
korábban bejelentették, ezért váratlanul érte őket a mintegy tucatnyi rendőr
felbukkanása. A rendőrségi intézkedést azzal magyarázták, hogy a bejelentésben
nem szerepelt az, ami a sajtómeghívóban, történetesen maga a lézervetítés. A
szervezők alkotmánybírósági döntésére hivatkozva indokolatlannak tartják, hogy
külön bejelentést tegyenek a vetítésről, a rendőrség azonban nem engedte a „lézershow”-t,
mondván, hogy a Parlament középület, és a vetítés megzavarná annak nyugalmát és
az ott dolgozók munkáját. Az aktivisták szerint a lézervetítés nem zavarta volna
az Országházban ülésező képviselőket a gombok nyomogatásában.

„Erre a rendőri fellépésre semmiféle törvényi alap nem volt. Úgy tűnik, hogy a
jelenlegi elit nem akarja, hogy legyen más a politika. Pontosan ezért érdemes ma
pártot szervezni, hogy egyszer s mindenkorra a régmúlt időket idéző hatósági
önkénynek vége szakadjon ebben az országban” – vonta le a következtetést
Schiffer András, az LMP képviselője.

Vetítés helyett egy órás diplomáciai huzavona következett az aktivisták és a
rendőrök között. Végeredmény: demonstráció és vetítés lefújva. Legalábbis
látszólag. Az LMP néhány aktivistája ekkor egy közeli hotelben szobát bérelt,
majd a lézerágyút szállító autó is oda indult. Egy kis kitérővel tette meg a
néhány száz méteres távot, hogy „lerázza” a civil kocsis rendőröket, ám azok a
teremgarázsig kísérték. A szállodába a rendőrök nem mentek be, így az LMP tagjai
gond nélkül vitték fel a szobába a lézerágyút, és megkezdték a vetítést. A
rendőrök helyett itt a hotel testőri kísérettel érkező vezetője szólította fel a
vetítőket, hogy sürgősen hagyják abba a lézerezést. A szállodai incidens után az
LMP képviselői hazamentek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!