hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2009. 11. 13. (XIII/46) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Terror a bázison

Az al-Kaidával próbált kapcsolatba kerülni az a férfi, aki az amerikai hadsereg egyik támaszpontján ámokfutást rendezett. A 39 éves muzulmán hitű pszichiáter tizenhárom személyt ölt meg vérengzése során. Tisztviselők szerint az amerikai hatóságok már tavaly értesültek a férfi terrorista kapcsolatairól, ezért több politikus is vizsgálatot sürgetett az ügyben.

Magyarországra jön Elie Wiesel

December 9-10-én Magyarországra látogat a Nobel-békedíjas Elie Wiesel. Az erdélyi születésű világhírű író 1945 óta először jön hivatalos látogatásra Magyarországra. Miután évekig visszautasított minden hazánkba szóló meghívást, a holokausztirodalom legjelentősebb alakja idén elfogadta a Chábád Lubavics Alapítvány felkérését, hogy vegyen részt a szervezet magyarországi fennállásának 20. évfordulójára rendezett programján. A látogatás fő médiatámogatója az ATV és a Hetek.

Kapustragédia

A német labdarúgó-válogatott kapusa, Robert Enke kedden este fél hétkor, a Neustadt-Eilvese vasúti átjárónál véget vetett életének, csak egy búcsúlevelet hagyott hátra. A harminckét éves Enke a feleségét és nyolc hónapos adoptált kislányát, Leilát hagyta hátra. A sportoló tragédiája, ami egy nappal a berlini fal leomlásának évfordulójára rendezett világraszóló ünnepségek után történt, egész Németországot megdöbbentette.

Svájc kiutasítaná az öngyilkos turistákat

Az eutanáziára vonatkozó törvényi szabályozás megszigorítására készül a svájci kormány, miután az ország az „öngyilkos turisták” célpontjává vált. Az elmúlt tíz évben több mint kilencszáz külföldi vetett véget – orvosi segédlettel – az életének, kihasználva az alpesi ország liberális jogszabályait. Svájcban sokan attól tartanak, hogy az óramárkák helyett a jövőben a halálklinikák lehetnek az ország védjegyei.

Sztálin, az oroszok vámpírja

Oroszországban az utóbbi időkben egyre nyilvánvalóbb a Sztálin és sztálinizmus iránti nosztalgia. A kormányzati apparátus nem képes demokratikus országvezetési formákban gondolkodni, az állami apparátus nem kíván a társadalom felügyelete alatt állni, az új uralkodó osztály teljhatalomra szeretne törni, persze felelősségmentesen.

Belföld

A gyilkos H1N1

A harminchat éves, Szentlőrinckátán élő anya az elmúlt két évben temette el anyósát, apósát. Férje nem egészen egy éve, 2008 karácsonyán halt meg. Az özvegy múlt hét szerdán tizenöt éves Gyuri fiát temette el, akit tüdőbetegsége mellett a H1N1 támadott meg. Melinda, az anyuka, mindezt tízéves kisebbik fiával éli át. Tisztességes, dolgos család tragédiája ez – szögezte le Horváth László polgármester. A fiú neve Adrián. Ezt a cikket kizárólag a tízéves Adrián érdekében van értelme megírni. Aki tud és akar, segítsen Adriánnak.

LOST: Csodában reménykednek a hegymászók barátai

A Himalájában eltűnt négy magyar hegymászó megtalálására egyre kisebb az esély. Minden valószínűség szerint a 6079 méteres Ren Dzsong Feng lavináinak egyike temette maga alá az életük delelőjén járó fiatalokat – állítják a szakmabeliek. Ismerőseik egy része azonban még mindig bízik egy kedvező fordulat lehetőségében.

Hazánkban immár melegek is fogadhatnak örökbe

Liberális politikusok és az igazságügyi minisztérium nyomására megszületett hétfőn az új Polgári törvénykönyvnek egy olyan változata, amely a meleg élettársak számára is lehetővé teszi partnerük gyermekének örökbefogadását. A siker felemás, mert a Ptk. ugyanakkor megtiltja a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő melegeknek, hogy gyereket fogadjanak örökbe.

Smasszerstressz

Dacára annak, hogy a székesfehérvári börtöntragédia egyedi esetnek tűnik, mégis érdekes kérdéseket vet fel a fegyőrök pszichés állapotát illetően. Erre vonatkozó egzakt kutatási eredmény azonban egyelőre nem áll rendelkezésre Magyarországon.

A hét eseményei

Olcsó karácsonyBajnai Gordon határozottan arra kérte a kormánytagokat, hogy a gazdasági válságra és az abból fakadó nagyon szigorú költségvetési intézkedésekre tekintettel sem a minisztériumokban, háttérintézményeikben, sem a többségi tulajdonú gazdasági társaságaiknál hivatali keretből ne ajándékozzanak karácsony vagy év vége alkalmából. Lehet, hogy igaz?Az MSZP postán küldte el a legfőbb ügyésznek a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely szerint a párt győri elnöke, Neupor Zsolt jogerősen személyiségi jogi pert nyert Szijjártó Péter ellen. A Fidesz szóvivője azért perelte be az MSZP győri elnökét, mert az „mutyizással és panamázással” vádolta.

Az MSZP fantomja

Jövő hónap elejéig kell megtalálnia az MSZP-nek a miniszterelnök-jelöltjét, de esélyesek helyett leginkább arról lehet hallani, hogy ki miért nem jöhet szóba, illetve ki miért nem akar a szocialisták kampány-arca lenni. Így tehát egyelőre csak körvonalakban létezik a jelölt.

Írói lét Magyarországon

Magyarország példáján is látszik, hogy az antiszemitizmus a nácikkal nem tűnt el – jelentette ki a Nobel-díjas Kertész Imre egy születésnapi interjúban. A jobboldali sajtó nemzetgyalázást emleget, pedig ha visszaemlékeznének nagy íróinkra, akkor hasonlót kellene állítaniuk Petőfiről, Adyról és József Attiláról is, akik szintén erősen kritikusak voltak saját nemzetükkel kapcsolatban. Kertész kritikusai gyakorlatilag egy politikus vagy diplomata nyelvzsonglőrködését várták el a világhírű művésztől.

Hit és értékek

Apokalipszis-marketing

„Küldetésünk az emberiség fennmaradásának biztosítása 2012 eseményeit követően. A világ vezető tudósai – köztük csillagászok, matematikusok, geológusok, fizikusok, antropológusok, mérnökök és jövőkutatók – két évtizedes mélyreható kutatását követően ma már biztosan tudjuk, hogy 2012-ben a földet súlyos katasztrófák fogják sújtani” – áll az Emberiség Folytonosságáért Intézet honlapján, amelynek a mottója: „Hogy a vég egy új kezdetet jelenthessen.” A honlap azonban valójában egy internetes blöff, amelyet a héten bemutatott 2012 című amerikai katasztrófafilm alkotói hoztak létre – marketingcélból. A nemlétező intézet a filmben is szerepel. A weboldal népszerűségét jelzi, hogy már közel tizennégy millió (!) ember jelentkezett a kitalált menekültsorsolásra.

HÁTTÉR

Ritka jó pályázat

„Most alkalmazottanként közel 500 000 Ft bér- és járuléktámogatás igényelhető egy előfinanszírozott, önerő nélküli EU-s oktatási pályázat keretében!” Akár így is hirdethetnénk a válság ellensúlyozásaként különlegesen jó feltételekkel megjelent, még néhány hétig beadható pályázatot.

A Quelle-birodalom bukása

Végéhez ért Németország egykor legnagyobb csomagküldő áruházláncának, a Quelle csoportnak a világválságtól világválságig tartó, 82 éves története. A Quelle csődje több ezer, javarészt német munkavállalót érint. Az egykor milliárdos örökös spórol és diszkontban vásárol.

Mindenki Bálint gazdája

A legtöbben a népszerű Ablak című közéleti műsorból ismerik, amely 1981-ben indult a Magyar Televízióban. Ez éppen egybeesett nyugdíjba vonulásának évével, mégis úgy tűnik, hogy épp ezután jött lendületbe igazán. Azóta majd’ három évtized telt el, de Bálint Györgyöt még mindig Bálint gazdaként ismeri egy egész ország. 91 évesen is lankadatlanul adja a kertészeti tanácsokat, számos közügyet szolgál, várost szépít, hajléktalanokat segít. Munkássága elismeréseként számos díjjal tüntették már ki, és november 17-én megkapja a Budapest díszpolgára címet is. (2009. 11. 13.)

Fényképezőgéppel a csodák nyomában

Több mint kétszáz pályázó közül idén egy fiatal hölgy, Haarberg Orsolya nyerte el az Év Természetfotósa díjat Magyarországon. Orsolya norvég férjével, a szintén természetfotós Erlend Haarberggel Európa, azon belül is leginkább Skandinávia természeti csodáit örökíti meg – főállásban.

H1N1: Kérdések és válaszok, tévhitek és cáfolatok

A H1N1 miért veszélyesebb a hagyományos influenzáknál?

Elfogytak az ellenérvek

Drámai gyorsasággal változik az új influenza megítélése Magyarországon. Egy újabb haláleset, valamint az sorozatos iskolabezárások, úgy tűnik, arra késztetik a lakosság józanabb részét, hogy feladják korábbi, oltásellenes álláspontjukat.

KÁVÉSZÜNET

A szovjeteknek jelentett a NOB örökös tiszteletbeli elnöke?

A KGB sakkjátszmái – így is fordítható annak az Oroszországban megjelent könyvnek a címe, amelynek állítása szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság húsz évig regnáló ex-elnöke, Juan Antonio Samaranch a szovjet titkosszolgálatnak tevékenykedett.

A hallás fontossága csecsemő- és gyermekkorban

A veleszületett és a kora gyermekkori nagyothallás ellátásának eredményessége a mielőbbi felismerésen és diagnosztikán múlik. Az emberi kommunikáció két alappillére a beszéd és a hallás. Hallás nélkül nem alakul ki értelmes beszéd. A beszédképesség elsajátításához elengedhetetlen a ki­elé­gítő minőségű hallás. Világszerte elfogadott or­vos­szakértői megállapítás, hogy a nagyothalló gyermek ellátásának az első 6-8 élethónapban meg kellene történnie. Mintegy 50 millió nagyothalló ember van a világon, köztük kb. 20 százalék a gyermek.„Anna csak akkor mondja ki, hogy ANYA, ha hallja, és ezáltal elsajátítja a szót – addig nem!” Miközben az orvosok a minél koraibb felismerésen és diagnosztikán fáradoznak, addig munkatársaink a GEERS – gyermekeket is ellátó – halláscentrumban megfelelő ellátásban, hallástréningben és utógondozásban részesítik az érintetteket, a párhónapos csecsemőtől egészen az iskoláskorú gyerekekig.A tanulásban való lemaradás oka hallásprobléma is lehet. Amennyiben késik a felismerés, nehézségekbe ütközik a tanulás – melynek hátterében a hosszabb ideig tartó figyelés, koncentrálás következtében kialakult fáradt, türelmetlen állapot áll. Ezáltal a gyermek éveket veszíthet az iskolai képzés során, és veszélybe kerülhet továbbtanulása, jövőjének sorsa.

A svéd ősz ételei

Bármennyire elkényeztetett bennünket az idei csodás ősz, lassan mégiscsak előkerülnek télikabátjaink, és a délutáni órák korai szürkületében kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy az ősz közepén járunk. A tőlünk csaknem kétezer kilométerre fekvő Svédországban sokkal érezhetőbb az évszakváltás.

Az elnyűhetetlen

A farmernadrágról az emberek többségének máig a Levi’s márka jut az eszébe, pedig napjainkban már számos ruhacég gyárt divatosabbnál divatosabb farmercuccokat.

Ingvar Kamprad: milliárdok összeszerelhető bútorokból

Nyolcvan évvel ezelőtt, mindössze ötévesen kezdett gyufákkal üzletelni Ingvar Kamprad, akit manapság a világ egyik leggazdagabb embereként tartanak számon. Kereskedett nejlonharisnyával és golyóstollal, a milliárdokat azonban az otthon összeszerelhető IKEA-bútorokból szedte össze.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!