hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hazánkban immár melegek is fogadhatnak örökbe
Átnyomták a kiskaput

2009. 11. 13.
Liberális politikusok és az igazságügyi minisztérium nyomására megszületett hétfőn az új Polgári törvénykönyvnek egy olyan változata, amely a meleg élettársak számára is lehetővé teszi partnerük gyermekének örökbefogadását. A siker felemás, mert a Ptk. ugyanakkor megtiltja a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő melegeknek, hogy gyereket fogadjanak örökbe.

Kívülálló gyermekek örökbefogadása továbbra is csak házaspárok és egyedülállók számára engedélyezett, és továbbra is a házaspárokat kell előnyben részesíteni az örökbefogadásnál.

Ettől eltérő helyzetet jelent a partner meglévő gyermekének az örökbefogadása, ami eddig csak házastárs számára volt megengedett. Az új Ptk. értelmében az egyik fél - korábbi vér szerinti vagy örökbe fogadott - gyermekét nemcsak a házastársa, hanem immár a gyermeket „tartósan vele együtt nevelő élettársa" is örökbe fogadhatja. A hétfőn, az új Ptk. zárszavazásakor elfogadott törvénymódosítás elnagyoltan fogalmaz: általánosságban beszél élettársakról, és nem konkretizálja a „tartós" jelzőt sem.

Mint emlékezetes, a parlament nyáron fogadta el a meleg párok kapcsolatának törvényi rendezésére szolgáló „bejegyzett" élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amely különbözik a heteroszexuális párok regisztrált élettársi kapcsolatától, többek között abban, hogy kimondja: a bejegyzett élettársak nem fogadhatnak gyermeket örökbe.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!