hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2009. 11. 20. (XIII/47) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Amerika kínjai

Barack Obama hivatalba lépése óta először látogatott Ázsiába. Nyolcnapos körútja során ellátogatott Japánba, Szingapúrba, Kínába és Dél-Koreába is. A látogatást nagy figyelem és egyben viták kísérték. Obama mélyen meghajolt a japán császár előtt, amit sokan bíráltak Amerikában. Kínában a hatóságok letartóztatásokkal, a kereskedők pedig furcsábbnál furcsább termékekkel készültek az amerikai elnök fogadására. Az amerikai elnök igyekezett gesztusokat tenni vendéglátói felé, Kína azonban a jószándék kifejezésén kívül nem viszonozta a lépést. Sőt a magabiztos, helyenként kioktató pekingi gesztusok azt jelezték, hogy Peking minden tekintetben egyenrangú és sikeresebb világ­hata­lom­nak tekinti magát az eladósodott és válságokkal küzdő Egyesült Államokkal szemben.

Parainfluenza-pánik Ukrajnában

Nem a H1N1, hanem három vírus keveredése és mutálódása okozza az ukrajnai influenzajár­ványt, amelyben november 17-éig hivatalosan 328-an haltak meg – állítja az ukrán elnök. A halálozások üteme gyorsul, hétfőn 16-an, ked­den 13-an vesztették életüket a beteg­ség­ben, miközben 24 óra alatt több mint 50 ezer új fertőzést regisztráltak.

27 ember dönti el, ki lesz az unió elnöke

A pápaválasztás titkosságához hasonlította a brüsszeli EUobserver.com az új európai csúcsvezetők kiválasztásának folyamatát. Döntés lapzártánk után, legkorábban csütörtök este várható a rendkívüli EU-csúcson. Alig több mint két tucat ember, a 27 tagország vezetője dönt az első számú uniós pozícióról. A megbízás két és fél évre szól, és ugyanennyivel meghosszabbítható. Az egyik fő esélyes összeurópai adót javasol, ami a megerősített szuperállam költségeit fedezné.

Belföld

Politikai hullámon szörfözhet a két új adó

Szerda éjfélkor, több mint egy évtizedes sugárzás után elköszönt két országos kereskedelmi rádió: csütörtöktől a Sláger frekvenciáján a Neo FM, a Danubiusén a Class FM hallható. A közvélemény egyértelműen politikai alkut sejt a háttérben.

Műsor a „női nem egyetemes megalázásáról”

A meglehetősen perverz Benkő feleséget keres című műsorral szemben átfogó vizsgálatot szerettek volna indítani az ORTT-nél, de kormánypárti nemekkel az akció meghiúsult. Európa számos országához képest hazánkban tömény bru­talitásnak és perverziónak kell képernyőre kerülnie ahhoz, hogy valaki végre jogorvoslatért folyamodjon az illetékes szervekhez.

A hiba az Ön készülékében van!

A magyarok körében nagy a tudatlanság a mentális betegségekkel, valamint az ehhez kap­csolódó szakellátásokkal kapcsolatban. Ennek legnagyobb hátulütője, hogy az érintettek így kevésbé ismerik fel a bajt, és nehezebben – vagy túl későn – jutnak segítséghez.

Kinek kell a politika?

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) a héten immár másodszor utasította vissza az ifjúsági politikai szervezetek kérését, miszerint ajánlásukkal tegyék lehetővé, hogy a politika helyet kaphasson a felsőoktatási intézmények falai között. Az ifjú politikusok aggasztónak tartják kortársaik közéleti tájékozatlanságát és „demokráciadeficitjét” – és nem utolsósorban a Jobbiknak az egyetemekre, főiskolákra alapozott előretörését.

A Gyurcsány-faktor

Az elmúlt hetekben Gyurcsány váratlan megszólalásával új helyzet elé állította mind a Fideszt, mind a saját pártját. Az ellenzéki forrásaink egyenesen azt állítják, hogy szerintük az MSZP rossz kampánytaktikája, illetve Gyurcsány Ferenc aktivitása hozhatja fel a Jobbikot. Ennek ellenére alig telik el nap, hogy ne állna elő valaki azzal: valójában Gyurcsány kormányoz. Érdekes, hogy volt miniszterelnök még az MSZP-ben is riadalmat okozott.

Halálos üzemzavar

A sorozatgyilkossággal gyanúsított, náci jelképekkel teletetovált testű férfiakból álló debreceni csoport vezetőjét sokáig figyelte a titkosszolgálat, lebukásukhoz ennek mégis csekély köze volt. A Nemzetbiztonsági Hivatal működési zavarain emberi életek múltak. Legalábbis ezt állítja az a jelentés, melyet az Országgyűlés különbizottsága készített.

Hit és értékek

Divatba jött a „szeplőtelen fogantatás”

Mióta 31 évvel ezelőtt megszületett a világ első lombikbébije Angliában, már magának Louise Brown-nak is van saját gyermeke, illetve rajta kívül már jóval több mint 3 millió ember köszönheti létét a napjainkra rutin eljárásnak számító méhen belüli mesterséges megtermékenyítésnek (IVF). A különböző módszerek és a technika segítsége azonban egyre több extrém és megdöbbentő esetet szül.

HÁTTÉR

2009. november 20-ai számunkban írták

Terror a bázisonValóban színvonalas hetilap az Önöké, ennek köszönhetően léptem be én is előfizetőik sorába, és teljesen megvagyok elégedve a lappal. A Terror a bázison című cikkben egy hibát véltem felfedezni: „Az elkövetőt egy rendőrnő állította meg azzal, hogy rálőtt a férfira, mielőtt az bejutott volna a zsúfolt terembe, ahol 600 fegyvertelen katonát vizsgáltak.” A mondat első fele igaz, viszont a második részben a fegyveres nem egy kórterembe ment volna be, ahol 600 katonát vizsgáltak, hanem az épület egy másik részébe, ahol diplomakiosztó volt a frissen végzett katonák számára. A lényeg végeredményben ugyanaz. Üdvözlettel:Markó Zalán

Tej, ami nem kell senkinek

Levágott marhafejekkel sokkolták a médiát a tejtermelők a napokban, jelezve ezzel a tejágazat akut válságát. A kiöntött tej és a marhafejek azonban nem hatották meg a politikusokat. A gazdák további, durvább akciókra is készülnek, és egy új kormány segítségében bizakodnak.

Drámai mértékben esett vissza a vásárlási kedv

Drámai mértékben esett vissza a vásárlási kedvünk az utóbbi hónapokban. Így nem meglepő, hogy a GDP is rekord mélységre zuhant. Egy szakember szerint bajainkat az eddigi kormányok elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetjük.

Bush elnök a tenyerén hordozta Magyarországot

A napokban jelent meg Csúcsrajáratva című könyve az Alexandra Kiadó gondozásában. Mit szeretne üzenni, és kinek?

Miért támadja a MIÉP a Jobbikot?

Budaházy György fogva tartása kapcsán elmélkedik az események hátteréről a Magyar Fórum, Csurka István lapjának vezércikke. A szerző megállapítja, „a magyarság a nemzetközi zsidóság hálójában vergődik". A kérdés csupán az, van-e „titkos együttműködés, netán összeesküvés, hogy az emberjogi és nemzeti tartalmú kiállást meghagyják a Jobbik csillag-asszonya (értsd: Morvai Krisztina - a szerk.) kezében, mert az ő gyermekei a Lauder Javne zsidó iskolába járnak?"

A cigányvajda megeszi a disznóhúst, nem úgy, mint egyesek

Egyedül a Jobbik az a politikai erő, amely a(z) (Új) Magyar Gárdával karöltve képes volna megoldani a „cigányproblémát” – állította a sajóbábonyi sajtótájékoztatóként meghirdetett kampánygyűlésén Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Pártja e megoldáshoz helyi csendőrséget szervezne, törvényi felhatalmazást adna a betiltott Magyar Gárdának és börtönbe küldené azokat a romákat, akik „nem akarnak a többségi társadalomba integrálódni”.

Az elrejtett éden

A korallokkal zsúfolt zátonyt gyengéd, hajnali áramlat simogatja. A cikázó, színpompás trópusi halrajok oldalán fel-felvillan a napfény, amikor a ragyogó világosságot maguk mögött hagyva búvárok ereszkednek a függőleges korallfal mentén a félhomályba. Az árnyékból tekervényes formákkal mintázott, óriás test nyúlik a fénybe: A szürreális rajzolatokkal borított felületeiről Salvador Dali névre keresztelt szivacs egyike azoknak a kivételes fajoknak, melyeket Gorontalo vizeiben a közelmúltban fedeztek fel.

Kertész kritikusainak irodalmunk nagyjaival van vitájuk

Amikor Kertész Imrének a Die Weltben megjelent születésnapi interjúját a magyar média megismerte, egyes újságírók azonnal Mohácsot, Trianont számon kérő dühvel támadtak a Berlinben élő Nobel-díjas magyar íróra. A Kertészt haza­áru­lónak, nemzetgyalázónak minősítő szélsőséges orgánumok munkatársai jobban tették volna, ha egy könyvtár csöndes olvasótermében fellapozzák klasszikusaink írásait, és megismerik, hogyan párosítható a hazaszeretet a valóságot tisztelő nemzetkritikával.

KÁVÉSZÜNET

Overdose és a mucsai tempó

A Magyarországon gyakran tetten érhető „mucsai”, „falusi” mentalitásnak tudja be Overdose kálváriáját Farkasházy Tivadar. A versenylóról szóló könyv szerzője azt mondja, hogy ha idehaza a bulvárhíreken túl is felismerték volna Dózi világraszóló tehetségét, tulajdonosának nem kellett volna egy éven keresztül kétségbeesetten hazai támogatókat keresni – sikertelenül –, és talán nem ülne börtönben sem. Bár Overdose a hétvégén már biztosan Alagon ropogtatja a zabot, az újságíró szerint a történet még mindig kí­sér­tetiesen hasonlít azoknak a magyar tehetségeknek a sztorijához, akiknek el kellett hagyniuk az országot, hogy kiemelkedőt tudjanak alkotni.

Majd, ha fagy - A díszkertek és dísznövények téli védelme

Az ápolt kertekre és szobanövényekre fordított idő és figyelem leginkább a nyári napokban hálálja meg magát, de ahhoz, hogy fáradozásainkkal maradandó eredményt érjünk el, a téli időszakban is meg kell tennünk néhány fontos intézkedést. Ez alkalommal a kerti és szobanövények körüli késő őszi, téli teendőket vesszük számba.

Shoppingolj, és kávézz!

Létezik olyan üzlet, ahol a vásárlás nem fárasztó vállalkozás még a férfiaknak sem? Van olyan hely, ahol az ember egyszerre talál hasznos, a mindennapi életvezetéshez szükséges, mindig új, jó minőségű termékeket optimális áron, miközben még emellett egy jót kávézhat és sütizhet is? A Tchibo új üzleteiben bárki meggyőződhet arról, hogy a kávézás szak­értő­jeként ismert Tchibo nemcsak a kávéhoz ért, de otthonosan mozog a sídzsekik, gyerekjátékok, és még az ékszerek világában is. Történet

Konszenzusos népirtás

Gratulálok, ön gyermeket vár! – De hát… még olyan fiatal/már olyan vén vagyok… már van egy/kettő/tíz… végre most kaptam meg/most vesz­tettem el az állásom… nyakunkon a lakáshitel/az építkezés/az esküvő… nem most/nem egymással/nem így terveztük… szóval válsághelyzet áll fenn. Az ezekhez hasonló kifogások alapján hozott életbevágó döntések következtében hazánkban manapság tízből három terhesség végződik művi megszakítással. E tény figyelmen kívül hagyásával népességfogyás miatt aggódni képmutatás. A jelenség egészségügyi, morális és demográfiai hatásairól cseréltek eszmét a Pro Life mozgalom képviselői egy Budapesten megrendezett nemzetközi életvédő konferencián.

Az orosz tél igazi ellenszere

„Tajtékzik a réz vitéz, lobot vet haragos torka, gomolyagként dől belőle a pára, fehéren zubog és tombol a fortyogó víz. A szamovár megszokott dalára zendít...” A fenti idézet Ivan Kokrevnek A szamovár című művéből származik. A teázás élménye kedvelt témája volt az orosz szépiroda­lomnak, Csehov, Tyihonov és még sokan mások említik műveikben ezt a szívet-testet melengető szertartást.

Minden oroszok sztárja

Oroszországban Putyin után az esztrádkirálynő, giga celeb, Alla Pugacsova a második legnépszerűbb ember. Jóllehet az utóbbi években nem minden dala kerül a slágerlisták élére, a sokmilliós rajongótáborral rendelkező művésznőnek olyan kisugárzása van, amely korábban a Szovjetunió határain túl is népszerűvé tudta tenni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!