Az oroszok az 1600-as évek közepén ismerkedtek meg a teával. Ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál Sztrakov orosz cári követ. A kor szokása szerint ajándékot vitt a kánnak, mégpedig értékes cobolybőröket. A kán cserébe az általuk nagyra értékelt, Kínából származó teából, azaz „csájból” ajándékozott a követnek. Megkínálták egy csészével, és az elkészítés módját is elmondták neki. A követ hazatérve bemutatta a teát I. Romanov Mihály cárnak, aki megkóstolta és megkedvelte a frissítő hatású főzetet. Ezután hamarosan egész Oroszország-szerte elterjedt az új ital, felváltva az addigi szbityenyt, mely mézből, fűszerekből, gyógynövényekből és forró vízből készített kortyolgatnivaló volt. Ötven évvel később már karavánok indultak Pekingbe, szibériai prémekkel fizetve a papírba és nádládikókba gondosan becsomagolt teáért, mely teveháton, szánon, szekéren egyéves út során jól megérlelődve érkezett Moszkvába. A karavántea Szentpéterváron keresztül eljutott Európába, ellátva Prága, Bécs és a többi nagyváros úri közönségét a keleti ritkasággal. Ezzel párhuzamosan indult meg a tengeri úton behozott angol tea útja is. Az orosz teának azonban behozhatatlan előnyt jelentett a szárazföldi szállítás, mivel aromáját nem rontotta a tengeri sós-párás levegő és a hajók kátrányszaga. A különbség az árában is meglátszott: egy pud – azaz mintegy 16 kilogramm – ára elérhette a hat rubelt is, míg a Londonból érkezett tea ára 30-40 kopejka között mozgott. Mivel angol vetélytársánál két-háromszor gyengébb hatása volt, többet lehetett belőle fogyasztani a nap során.
Az orosz teázás (csajepityije) nélkülözhetetlen kelléke a szamovár. A tealevelet először teáskannába teszik, a szamovár ugyanis nem teafőző, hanem vízforraló. A szó az orosz „szamo” (maga) és a „var” (főz) szavak összetételéből alakult ki, jelentése: magától forral. Leginkább egy hordozható tűzhelyhez hasonlít, középen egy rejtett fűtőcsőbe teszik az izzó szenet vagy parázsló fenyőtobozt (ettől még különlegesebb lesz a tea aromája), és köré öntik egy tartályba a forralandó vizet. A teához hasonlóan keleti eredetű, az első orosz szamovárokat Tulában kezdték el gyártani mongol mintára az 1700-as évek közepén. Érdekes hasonlóságot mutat az ókori Izraelben az ároni papság által használt fürdőmedence alakjával is. Mérete és formája az idők során különböző volt, eleinte rézből, bronzból készült, de tudunk arany- vagy platinaszamovárról is. Létezett egészen kicsi, úgynevezett „gyerekszamovár”, melyben hamar felforrt a víz a reggeli teához, és hatalmas, több száz literes tartály is, amit fürdéshez, mosáshoz használtak. A 18–19. század fordulóján már általános volt az orosz háztartásokban. Szinte egy házból sem hiányzott, pedig nem volt olcsó. A parasztházakban a szamovár képviselte a legnagyobb értéket, státuszszimbólum volt. Megbecsülték, szombatonként téglaporral és ecettel fényesre súrolták. Központi helyet kapott a házban; mivel egész nap működhetett, egyfajta fűtésként is szolgált, köré gyűlhetett a család apraja-nagyja beszélgetni, időt tölteni. Nagy szomorúság volt, ha adóhátralék fejében lefoglalták és elvitték a házból. A harmincas évek Szovjetuniójában a fémbeszolgáltatások idején sok szép darab lelte halálát az olvasztókban, de voltak szemfüles hobbirádiósok, akik titokban megtartott darabjaikat később földelésként használták. Ma a legtöbb szamovár dísztárgyként funkcionál, egy-egy patinásabb, szebben megmunkált darabért borsos árat kell fizetnie a kedves vevőnek.
Teázáskor először a teaeszencia (zavarka) készül el. Az orosz teát ugyanis másként főzik, mint az angol teát. Előbb két csészénként egy kanálnyi tealevelet leforráznak, az így készült főzetet a szamovár kéményén, kis cserépedényen, a „kamforkán” gőzölik, tartják melegen.
A teát egyenes falú üvegpohárból isszák, amelyet török stílusú füles, fém pohártartó foglal be. Először tehát ebből az eszenciából öntenek a poharakba, majd felengedik tiszta forró vízzel. Szibériában sokan a fogak közé szorított nagyméretű kockacukron keresztül szűrve isszák a teát. A szocialista érában meglehetősen mókás látványt nyújtott némely távol-keleti szovjet tagköztársaságból hazánkba érkező turistacsoport, amint a teafilter és a kockacukor egyidejű szájban tartásával birkóznak teázás közben. A teát ma is cukorral, citrommal, vodkával, mézzel ízesítik, esetleg valamilyen gyümölcslekvárral. Néha a tealevelekkel együtt szegfűszeget, fahéjat vagy reszelt narancs-, citromhéjat is forráznak. Az oroszok leginkább a főétkezés után teáznak, de a nap bármely szakában szívesen elfogyasztanak egy-egy csészével pár szem teasütemény társaságában.
2009. 11. 20. (XIII/47)
