hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 02. 25. (XV/8) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kadhafi terrorral válaszolt a felkelésre

„Nem vagyok sem elnök, sem miniszterelnök, miről kellene lemondanom?” – kérdezte Moammer Kadhafi másfél órás szónoklatában, amit az amerikai vadászgépek által 1986-ban lebombázott egykori rezidenciája előtt tartott. „A forradalom vezetője én vagyok, az is maradok, az utolsó töltényig. Hogyan lehetne forradalmat indítani ellenem?” – mondta Kadhafi, aki szerint a felkelők „kábítószerrel befolyásolt csőcselék”, „az utcákon rohangászó patkányok”, illetve a Líbia rontására törő „nemzetközi összeesküvés” zsoldosai.

Az arab válság

BahreinTízezrek tüntetnek Bahreinben, kezdetben a kormány, majd az erőszakos hatósági fellépést követően az uralkodó, Hamad bin Isa Al Khalifa távozását követelve. A síita tüntetőket a (síita) iszlamista, konzervatív Vefak párt mozgósítja. A síita muzulmánok közel kétharmados többségben vannak, a hatalom mégis a mint-egy 200 éve uralkodó szunnita, Amerika-barát dinasztia kezében van. A tüntetések kirobbanását követően a londoni emigrációban élő iszlamista vezető, Hasszán Mushaima bejelentette, hogy visszatérne. A Vefak alapítója, Mushaima 1994-ben is vezető szerepet játszott a bahreini zavargások kirobbantásában. Most a hadsereg többször a tömegbe géppuskázott, azonban a felkeléstől tartva a kormányzat mégis „dialógust kezdeményezett" a tüntetőkkel és szabadon engedett számos politikai foglyot. Bahrein az Egyesült Államok egyik legfontosabb regionális partnere, itt állomásozik az amerikai Ötödik Flotta.JemenA két hete zajló megmozdulásokon a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Száleh elnök ellen és mellette is tüntetnek. A két csoport és a rendőrség közötti összecsapásokban legalább tizenketten meghaltak. A tüntetések mögött a Muzulmán Testvériség jemeni szárnya, az iszlamista al-Iszláh, vagy más néven a Jemeni Reformkongregáció is felsorakozott. A párt egyik fő ideológusa az Egyesült Államok terroristaindexén szereplő muzulmán pap, Abdul Madzsid Al-Zindani, Oszama bin Laden egykori munkatársa.

Belföld

Vallási helyosztó

Az alkotmányozással párhuzamosan zajlik az egyházügyi törvény előkészítése. A kiszivárgott hírekből annyi már tudható, hogy a kormány megszüntetné a homogén mezőnyt, és meghatározott kritériumrendszer alapján több kategóriába sorolná a jelenlegi és jövőbeni vallási közösségeket. A Szegedi Tudomány-egyetem Vallástudományi Tanszéke e folyamattal párhuzamosan aktualizált listát készít a hazai felekezetekről. Az ott működő kutatócsoport vezetőjével, Máté-Tóth Andrással a lehetséges jogalkotási irányokat tekintettük át.

Fehér gallérok és köpenyek

Ismét birkóznak a „fehér köpenyes” lobbik Budapesten, ismét kórházigazgatók kinevezése miatt áll a bál – és a körülmények rettentően hasonlítanak. A meccs kimenetelétől sok százmilliós eszközigényű gyógyítási módok is függnek, mint például az agytumor orvoslására szolgáló gamma-kés technológia.

Feljelenthetjük munkaadónkat

Ha csökkent a fizetése, feljelentheti munkaadóját - első pillantásra ez az üzenete a hétfőtől üzemelő, ingyenes zöld számmal ellátott Bér- és Adómonitoring Bizottság felállításának. Igaz, a kormányzat szándéka az, hogy kikényszerítse az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) a múlt év decemberében ajánlásként megfogalmazott, 4-6 százalékos béremelést, mégis az a tény, hogy az állam erőszakosan beavatkozik a magánszférába, sokaknál kiveri a biztosítékot.

Megmenthető-e a Fradi?

„Csak cicáznak velünk” – így értékelte a Heteknek a Ferencváros Labdarúgó Zrt., illetve az FTC mint anyaegyesület közötti „tárgyalásokat” Kocsis Máté, az FTC alelnöke. A fideszes politikus hangsúlyozta: lennének befektetők, akik szerepet vállalnának a Kevin McCabe által elhagyott Fradi támogatásában, de ehhez „világos helyzetre”, illetve a labdarúgócsapat és az ingatlanok „beárazására” lenne szükség. Egyvalami viszont már biztosnak tűnik: a skót üzletember jókorát bukik a Fradi-befektetésen.

Köszönet a szocialistáknak

A magzati élet védelme körül kibontakozott hírverés eltúlzott; megerősítő népszavazás szinte biztos, hogy nem várható; a Salamon-féle koncepcióval pedig csak egy gond volt: túl sok volt a vita. Az alkotmányozási folyamatban egyértelmű fordulatnak tekinthető, hogy előbbre hozták az alaptörvény elfogadásának időpontját, a kormány pedig ismételten várja az ellenzék észrevételeit, sőt, még az állampolgárok véleményére is kíváncsiak. Előbbit egyébként politikai gesztusnak, utóbbit pedig egy ígéret beváltásának titulálta Gulyás Gergely fideszes politikus.

Hit és értékek

Ikonháború

A Bizánci Birodalom területén 726 és 843 között zajló ikonellenes mozgalom nagy tétje az volt, hogy sikerül-e visszafordítani a kereszténységet a bibliai hitfelfogáshoz a képtisztelet kérdésében, vagy pedig egy bibliaellenes tradíció uralja le a keresztény világot. Százmilliók későbbi hitgyakorlata függött e harc kimenetelétől. A hosszú küzdelem arra is rávilágított, hogy a bibliai igazságok helyreállításának vajon az államhatalmi erő-e a legmegfelelőbb eszköze.

HÁTTÉR

2011. február 25-ei számunkban írták

Megtört a jégÖnöknél olvastam arról a jeruzsálemi, European Friends of Israel (EFI – Izrael európai barátai) elnevezésű konferenciáról, amely az Európai Unió és Izrael kapcsolatának erősítéséről szólt több száz európai politikus részvételével. Külön öröm lehet, hogy hazánk egykori miniszterelnökét, dr. Medgyessy Pétert, a volt lengyel és volt litván elnökkel együtt az EFI tiszteletbeli alelnökének választották. Az Izrael európai barátai konferencián résztvevő magyar delegációnak Medgyessy mellett lévő vezetője dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter volt, aki megígérte, hogy a magyar kormány a jövőben határozottan fel fog lépni minden antiszemita izgatás, megnyilvánulás ellen. „A zsidó közösség számíthat ránk” – mondta. Azt hiszem, ez a konferencia rendkívüli üzenettel bírt. Az, hogy egy korábbi – más nézetű politikus, volt kormányfő – és egy szintén más nézetű politikus, jelenlegi miniszter vezette a delegációt, azt üzenheti, hogy hasonló kérdésekben össze kell fogni. Úgy vélem, minden magyar demokratának – politikai hovatartozás nélkül – ki kell állni azon értékek mellett, amelyekért sokan az életüket áldozták; s ápolni kell ezen emberek emlékét, hogy soha többet ne fordulhasson az elő, ami a 20. század derekán megtörténhetett. A holokauszt mártírjainak, emlékének ápolása, és a túlélők, s hozzátartozóikkal való kapcsolat normális ápolása nemcsak a nemzeti önbecsülés miatt fontos, hanem a nemzeti egység erősítése miatt is. Ezért is örültem annak – ezen izraeli konferencia mellett –, hogy néhány hete vidéken, Pápán, szintén különböző „színű” képviselők órákon át olvasták fel az áldozatok névsorát a helyi zsinagógában. Példás volt! Ha így, s ezekhez hasonlóan teszünk a jövőben, lehet valódi nemzeti együttműködés!Kerecsényi Zoltán

A láncfűrészes szobrász

Láncfűrésszel lát neki a munkadarabnak, de a véső és a vasaló is nélkülözhetetlen a végső forma kialakításához. Hibázni nem lehet. M. Tóth Zsolt jégszobrász tizenkét éve faragja a jeget, amiért számos elismerése mellett az idei Nemzetközi Jégszobrász Versenyen is első díjjal jutalmazták munkáját Londonban.

A szomszéd bankja jobban fizet?

A Bloomberg gazdasági hírügynökség összeállítása szerint egyre több magyar viszi megtakarításait a környező országokba. Rövid körkér-désünkre adott válaszokból viszont úgy tűnik, hogy az utca embere még nagyon messze van ettől.

Sokkoló karácsony

Kimondott szerencsénk van Farkas Misivel, akit a Nyíregyháza határában álló Lukoil benzinkútnál szólítunk le, hogy útbaigazítson Kemecsére. Farkas Misi nemcsak a Kemecsére vezető utat ismeri, hanem Sárkány Öcsit is. Jobban mondva őt csak ismerte, mivel Sárkány Öcsi már nem él. Karácsonykor halt meg, egészen váratlanul. Ezért megyünk Kemecsére.

Védtelenül a rengetegben

Magyarországon ma nincs pénz vakvezető kutyák kiképzésére, ami megsokszorozza annak az esélyét, hogy a rászoruló embereket akár halálos baleset is érje. A kutya­hiány jól tükrözi azt a mérhetetlen kiszolgáltatottságot, amelyben a rászoruló emberek élnek hazánkban, és akkor a társadalmi közönyről és elutasításról még nem is beszéltünk. Ugyanezeknek az embereknek pár száz kilo­méterrel nyugatabbra teljes életet biztosít a befogadó ország.

KÁVÉSZÜNET

Izgalmasan indul az idei F1 szezon

A Formula–1 történetében még soha nem fordult elő, hogy egy nagydíjat politikai okok miatt fújtak le. Bahreinben a szervezők most mégis erre kényszerültek, mivel a politikai helyzet miatt kétségesnek ítélték a biztonságos lebonyolítást. A száguldó cirkusz hamarosan induló idei szezonja, reméljük, nem hasonló ügyek miatt lesz izgalmas. Itt vannak az új autók, zajlanak a tesztek – és az esélylatolgatás.

Egyszemélyes forradalom

A következő három nap című filmben az apa irodalomtanár, az anya pedig börtönben ül. Nem szokványos a helyzet, ami persze a gyereket viseli meg leginkább. Telnek az évek, a fellebbezésnek nem adnak helyt. Az állam kontra megtört család játszmában egyetlen halvány reménysugár maradt: szökést szervezni, majd megbújva élni egy életen át… valahol, ahová az USA keze már nem ér el.

Ronald Reagan, a szavak embere

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében” – talán ezzel a shakespeare-i idézettel lehet legjobban összegezni az Egyesült Államok negyvenedik elnökének életfilozófiáját. Bár konkrét döntéseiről és politikai lépéseiről ellentmondásosan vélekednek az elemzők, azt senki sem vitatja, hogy remek színészi alakítást nyújtott a Fehér Házban. Egyszerű, közvetlen stílusával, jó kiállásával ugyanis könnyedén megnyerte az amerikai közvéleményt. Nagy­szerű történetmesélő képességét állítása szerint édesapjától örökölte, amelyet a filmiparban, illetve a televíziózásban tovább tudott csiszolni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!